A szegedi börtönben jogerősen kivizsgálták Czeglédy borostáját

ugytudjuk.hu 2018-11-13 11:14:00
Kezd elég komikussá válni.

Október végén mi is beszámoltunk róla, hogy fegyelmi eljárás indult a több mint egy éve előzetesben lévő baloldali politikus-jogász, Czeglédy Csaba  ellen, amiért túlságosan borostás volt.

Újabb fegyelmi indult Czeglédy Csaba ellen, ezúttal a borostája miatt

Múlt héten mi is megírtuk, hogy amiatt kapott fegyelmi fenyítést Czeglédy Csaba, mert megsértette a zárka- és körletrendet: az engedélyezettnél 47 darabbal több könyv volt nála a cellájában. Emiatt egy hónapra eltiltották a börtönprogramokon való részvételtől, a könyveket pedig el kellett távolítani a zárkából. A hvg.hu információi szerint megsértette a börtönszabályzatot Czeglédy Csaba, ezért megbüntették.


Az esetből ténylegesen fegyelmi eljárás lett, aminek dokumentumait a hvg.hu szerezte meg. Mint írják, ezeket egyrészt azért adják közre, mert a büntetés-végrehajtás akut/aktuális helyzetét ismerve, a közvélemény számára is tanulságos lehet, ahogy a Szegedi Fegyház és Börtön időt és energiát nem kímélve kivizsgálta a szerintük házirendsértő arcszőrzet-növekedést.

A szegedi fegyház Czeglédy borostavétségét első-, majd másodfokú eljárásban vizsgálta, jogerős döntés is született, de még mindig nincs vége: a másodfokú fegyelmi határozatban ugyanis a korábbi határozatot hatályon kívül helyezték, és új eljárás lefolytatását rendelték el. Vagyis újra, elölről fogják kezdeni arra hivatkozva, hogy az elsőfokú eljárásban nem hallgatták meg „a fegyelmi cselekményt észlelő bv-tisztet”, csak annak jelentését vették figyelembe. Így tényszerűen nem állapítható meg a fegyelemsértés súlya, kiemelt figyelemmel a „fogvatartott magatartására és hangnemére”.

Az esetről egy úgynevezett fegyelmi lap is készült, ebből kiderül maga a tényállás: Czeglédy a bekerülésekor róla készített „nyilvántartási fotójához képest többnapos borostával-szakállal” lépett be a bv-tiszt irodájába, ezzel pedig engedély nélkül megváltoztatta külsejét. Valóban létezik az a  szabály, hogy a fogvatartottak nem változtathatják meg jelentősen a külsejük. Ez azért fontos, ugyanis a bv-intézetbe kerülésükkor fotók készülnek, és egy esetleges szökés esetén ezeket a fotókat adják közre.

Czeglédy ügyvédei a hvg.hu-nak azt mondták, szó sem volt őt felismerhetetlenné tevő szakállról, pár napos borostába kötöttek bele.

A bv-tiszt állítása szerint Czeglédy kijelentette, hogy nem fog megborotválkozni, majd „tiszteletlenül a szavába vágott”. „Tiszteletlenül, hamisan vádaskodva kijelentette, hogy csak kötözködöm vele, és kicsinyes bosszút állok rajta” – így írta le a tiszt a történteket.

Később Czeglédy cellájában is folytatták a vitát, ahol ismét „tiszteletlenül és gúnyosan” beszélt a tiszttel. Ráadásul „az ágyrendje sem volt megfelelően kialakítva, azt is csak utasításra rendezte el”.

A bv-tiszt fegyelmi eljárás elrendelését kérte Czeglédy ellen, amit az ezt aláíró illetékes el is rendelt. Az ezután elinduló elsőfokú eljárásról készült dokumentumból a hvg az alábbi pontokat emelte ki:

  • Czeglédy nem kérte védő kirendelését, és „együttműködő magatartást tanúsított”.
  • Elismerte, hogy „egy idő után éles hangnemre váltott”, amit azzal magyarázott, hogy feldúlt volt, amiért a tiszt több mindenbe belekötött. Például a bv-tiszt „mi ez itt? felkiáltással megjegyzést tett a cellájában tartott nyomozati iratokat tartalmazó dobozaira”, illetve azzal jött, hogy „rossz helyen van a párnája”.
  • Tagadta, hogy engedély nélkül változtatott volna a külsején, mert „6 napos borostával került be”, így is szerepel a róla készült fotókon.
  • Czeglédy állította, hogy az utasításokat mindig végrehajtja, de ebben az esetben nem kapott kifejezett utasítást a megborotválkozásra, mint ahogy korábban már előfordult ilyen.
  • Az eljárásban egyéb bizonyítékokat is beszereztek, így többek közt kameraképeket.

Végül megállapították, hogy a házirendet több ponton megsértette, az ugyanis kimondja, hogy

„a személyi állománnyal való együttműködése során köteles kulturált magatartást tanúsítani, az utasításokat nyilvánosan nem bírálhatja, a személyi állományú tagokról sértő nyilatkozatot nem tehet”.

A házirendben szerepel az is, hogy a fogvatartott az ébresztőt követően köteles tisztálkodni, ezért tehát Czeglédy gyanúsítható fegyelmi vétség elkövetésével. Enyhítő körülményként figyelembe vették együttműködő magatartását, súlyosító körülményként viszont azt, hogy már két esetben volt fenyítve - az egyikről ITT írtunk korábban.

Amikor meghallgatták, Czeglédy nem vitatta, hogy fogvatartottként nem változtathatja meg a külsejét, de állította, ilyen szándéka nem is volt. A tiszt aznapi viselkedését érezte provokálónak. Amikor az irodába lépett, már azzal fogadta, hogy van-e „szakállviselési engedélye”. Ez után lett vita abból, hogy ilyen engedélye ugyan nincs, de mivel szakálla sincs, csak a bekerüléskori külsejének megfelelő borostája, ez szükségtelen. Szerinte ráadásul a házirend higiéniai szabályai közt nem is szerepel a napi borotválkozás, csak hogy rendszeresen kell tisztálkodni és ápoltnak kell lenni.

Szerinte az is hozzájárult a szóváltáshoz, hogy aznap órákon át váratták azzal, hogy telefonálhasson, ezt követően vitázott a bv-tiszttel.

„Ha valaki a legminimálisabb tiszteletet sem mutatja felém, és ha nem bánik velem emberségesen, akkor én sem tudok kellő tiszteletet tanúsítani” - mondta Czeglédy a vallomásában.

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.