Újabb fegyelmi indult Czeglédy Csaba ellen, ezúttal a borostája miatt

ugytudjuk.hu 2018-10-19 13:59:00
Sajnos, ez nem vicc

Múlt héten mi is megírtuk, hogy amiatt kapott fegyelmi fenyítést Czeglédy Csaba, mert megsértette a zárka- és körletrendet: az engedélyezettnél 47 darabbal több könyv volt nála a cellájában. Emiatt egy hónapra eltiltották a börtönprogramokon való részvételtől, a könyveket pedig el kellett távolítani a zárkából.

Nem fogod elhinni, miért kapott fegyelmit a több mint egy éve előzetesben lévő Czeglédy Csaba

A hvg.hu információi szerint megsértette a börtönszabályzatot Czeglédy Csaba, ezért megbüntették. Bűne az volt, hogy túl sok könyvet olvasott. Nem vicc, tényleg ebbe kötöttek bele. Büntetésül eltiltották egy hónapra minden börtönprogramtól. A lap információi szerint első és másodfokú eljárás során jutottak eredményre, ami során bizonyítékokat és tanúvallomásokat is gyűjöttek.

Czeglédy ügyvédje szerint a több mint egy éve előzetes letartóztatásban lévő expolitikus-jogász helyzetét szándékosan próbálják megnehezíteni azzal, hogy hetek óta nincs nála mobiltelefon, pedig a a vádemelés előtti időszakban a védelmén dolgozókkal való kapcsolattartás különösen fontos lenne. Az eddig használt, börtönökben rendszeresített mobilja elromlott, szervizbe került, mégsem adtak helyette cserekészüléket.

„Több jogszabály, így a büntetőeljárásról szóló törvény is egyértelműen kimondja, hogy a védő és börtönben lévő ügyfele közti kapcsolat nem korlátozható és nem ellenőrizhető. A védelemhez való jogának a megsértése, ami történik, hiszen szándékosan akadályozzák abban, hogy kommunikáljon”  - mondta a hvg.hu-nak Hankó Faragó Miklós.

A bv-intézet  a szerviz lassúságára hivatkozik: előbb be kell vizsgálniuk és le kell selejtezniük a telefont, ez viszont bármeddig tarthat. Czeglédy hetek óta csak naponta fél órára kap egy telefont.

Czeglédyvel az ügyvédei elmondása szerint máshogy is szórakoznak: amiatt indult ellene fegyelmi eljárás, mert túlságosan borostás. Van egy olyan szabály, hogy a fogvatartott nem változtathatja meg külsejét ahhoz képest, ahogy a büntetés-végrehajtásba bekerült, de állítólag szó nincs arról, hogy Czeglédy felismerhetetlenné vált volna.

Czeglédy Csabát tavaly nyár óta tartják fogva gazdasági bűncselekmény gyanújával. A nyomozást idén szeptemberben befejezték, azóta sem emeltek vádat.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.