Azonnali: Orbán már 10 éve megígérte a borászoknak, hogy engedni fogja a vezetést ivás után

Nagy Donát 2020-10-03 12:58:00
Állítólag problémás, hogy ha valaki épp borvidéken autózik át, és vinne magával bort haza, nem tudja azt megkóstolni. Ezen változtatnának hamarosan.

Most egyetlen pohár bort sem ihat az, aki vezet, az agrárminiszter vitát ígért a szabály lehetséges lazításáról.

Pedig az enyhítést és még sok mást már tíz éve megígért a kormány a borászoknak.

Az Azonnali megnézte, mit tartottak eddig be.

Párbeszédet, társadalmi vitát szeretne a kormány a zéró tolerancia esetleges lazításáról, jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken egy villányi borfesztiválon. Most ugyanis az a szabály, hogy aki autóba ül, nem ihat alkoholt, függetlenül a testsúlyától, vezetési tudásától, vagy éppen attól, hogy egy borvidéken vezet-e.

A kormány az ittas vezetés engedélyezésén gondolkozik

A 444 szúrta ki az MTI villányi Vörösbor Napok péntek esti megnyitójának beszámolójában, hogy Nagy István agrárminiszter utalva a gépjárművezetéssel kapcsolatos jelenlegi alkoholfogyasztási szabályokra azt mondta, szeretnének társadalmi vitát, párbeszédet indítani a jövőben a zéró tolerancia esetleges fellazítása kapcsán.

A cikk szerint ez egyébként csak Kelet-Európára jellemző, a nyugati (bortermelő) országok (Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Németország) egyikében sem ilyen szigorú az állam.

A magyar sajtóban a mostani bejelentés váratlanul jelent meg, noha köztudott, hogy a Fidesz-kormánynak, illetve személyesen Orbán Viktornak a magyar borásztársadalom számára tett régi ígéretéről van szó

Ezt az Azonnali szerint a magyar borszakma azóta is felemlegeti, amikor csak teheti.

Az ígéret egészen pontosan 10 éves idén: ekkor állt ugyanis össze a Borászok 12 pontja, amelyben az aláírók - azaz lényegében mindenki a magyar borszakmában - többek közt azt követelték a mindenkori kormánytól, hogy oldja meg a borfogyasztás és a gépjárművezetés viszonyának ésszerű szabályozását.

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

Legutóbb Légli Ottó dél-balatoni borász, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (itt minden bortermelő kötelező jelleggel tag kell legyen) elnöke vetette fel a zéró tolerancia eltörlését, mégpedig a koronavírus-járványra hivatkozva. Mint mondta, a magyarországi 0 helyett a több nyugat-európai országban is megszokott 0,4-0,6 ezrelékes maximális véralkohol-szintet (ez testsúlytól függően 1-2 pohár bort jelent) vetetnék át a hazai szabályozásba.

A borász szerint ez azért lenne jó, mert így az autózást igénylő családi vagy baráti összejöveteleken a sofőrök se lennének kizárva abból, hogy teljes gasztronómiai élményt szerezzenek.

Szerinte az is probléma, ha valaki épp borvidéken autózik át, és vinne magával bort haza, nem tudja azt megkóstolni se, így könnyen lehet, hogy inkább nem is vásárol.

Fotó: Pixabay

A cikk szerint azonban a zéró tolerancia lazítása ellen persze ellenérvek is szólnak, mint a Magyar Narancs írja: a KSH adatai alapján csak tavaly 27 801 ittas vezetőt - a zéró tolerancia miatt ugye ittasnak számít az is, aki csak egy pohár bort fogyasztott - kaptak el közúti ellenőrzések során és 1353 esetben ittas járművezető volt baleset okozója.

Egyébként miközben Európában a közúti balesetek negyedének az ittas vezetés az oka, itthon ez az arány a zéró tolerancia miatt jóval alacsonyabb.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.