Változatlanul több a családon belüli erőszak Győrben és környékén, mint a járvány előtt

Papp László Tamás 2022-04-30 16:07:36
A Dunántúlon Győr-Moson-Sopron vezet az ilyen bűncselekmények listáján, a 19 megye között pedig az 5. helyezést foglalja el.

A győri rendőrkapitánynak a 2021-es évről az önkormányzatnak tett beszámolója szerint az elmúlt évben a megyében elkövetett bűncselekmények 48 százaléka történt a kapitányság illetékességi területén. Ez az arány a 2020-as év 53, 1 százalékához viszonyítva 5, 1 százalékos csökkenés. A Győr területén regisztrált bűncselekmények száma pedig a 2020-as 2898-ról 2800-ra, vagyis 3, 4 százalékkal csökkent. „...ami az elmúlt tíz év viszonylatában kiemelkedően alacsony érték. A bűncselekményszám visszaesésében érezhető a COVID-19 vírusjárvány okán bevezetésre került korlátozó intézkedések hatása”– írja Váczi Attila rendőrkapitány.

A város közterületein regisztrált bűncselekmények száma 957-ről 895-re, míg a közterületen elkövetett kiemelt bűncselekményeké 556-ról 534-re csökkent” – mutat rá a rendőri vezető a dokumentumban arra, hogy általában, összeségében javultak a bűnözési mutatók. De van olyan terület, ahol romlottak. „A bevezetett intézkedések negatívan befolyásolták

a családon belüli erőszak,

illetve a számítógépes bűnözés területén megjelenő bűnügyek előfordulását, ezek gyakoribbá váltak a vírushelyzet előtti időszakhoz viszonyítva.

Ez a tendencia már a 2020-as évről szóló beszámolóban is jelen volt. „A hozzátartozók közötti erőszak tekintetében megállapítható, hogy Győr város területén növekedett azon rendőri intézkedések száma, melyek családi erőszakkal voltak kapcsolatosak, emiatt az intézkedő járőrnek vizsgálnia kellett az ideiglenes megelőző távoltartás alkalmazásának feltételeit” – említette a győri rendőrkapitány a tavalyelőtti évet összefoglaló beszámolóban.

Nőtt a családon belüli erőszak Győrben

A hozzátartozók közötti erőszak tekintetében megállapítható, hogy Győr város területén növekedett azon rendőri intézkedések száma, melyek családi erőszakkal voltak kapcsolatosak, emiatt az intézkedő járőrnek vizsgálnia kellett az ideiglenes megelőző távoltartás alkalmazásának feltételeit - írja a győri rendőrkapitány a tavalyi évről szóló, az önkormányzatnak tett beszámolójában. (Lásd a dokumentum 13. oldalán.)

A nézeteltérés általában volt házastárs, élettárs között alakult ki, főként a gyermek láthatása, anyagi függőség, vagy alkoholprobléma miatt – szólt az okokról a 2020-as beszámolójában a rendőri vezető. Hozzátéve: Az elrendelt ideiglenes megelőző távoltartásra általában visszatérő fizikai bántalmazás, valamint pszichikai, szóbeli bántalmazás miatt került sor. Illetve azt is megemlítve, hogy: A járványhelyzet miatt kialakult vészhelyzet miatt több rendőri intézkedést kellett végrehajtani, mely a kijárási korlátozás elrendelésére vezethető vissza. A családok jóval több időt töltöttek egymással és a bezártság miatt a vélt és valós sérelmek gyakrabban előtérbe kerülnek. 

A konkrét számadatokat nézve a rendőrség statisztikai számadatokat tartalmazó oldalán tavaly júliusban azt találtuk s meg is írtuk, hogy 2018 júliusa óta a legtöbb ilyen eset (összesen 224) a fővárosban, illetve annak környékén, Pest megyében (164) történt.

Vidéken pedig azt, hogy a kapcsolati erőszak terén a keleti, illetve déli megyék vezetnek.

A legtöbb kapcsolati erőszak (szám szerint 208) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt. Utána jön Csongrád-Csanád 124 üggyel, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg 103 esettel. Ehhez képest Győr-Moson-Sopron a 78 regisztrált kapcsolati erőszakkal akár alacsonynak is mondható.

De a Dunántúlon, Nyugat-Magyarországon ez a megye vezet családon belüli erőszakban. Vas megyében  mindössze 35 ilyen történt, de Veszprém, (65) Fejér, (67) Komárom-Esztergom, (66) és Somogy (58) megyében is kevesebb, Baranyában is csak 31, Zala pedig szinte elbújhat mellettük a maga 13 esetével.

Fotó: Pixabay

2021-ben a tendenciák, nagyságrendek szinte változatlanok maradtak.  

2018 júliusa óta történt eseteket rögzítő, azóta vezetett adatsor szerint a legtöbb ilyen eset (összesen 316, a tavalyi cikk óta 92 új eset) továbbra is Budapesten, Pest megyében (összesen 213, ebből 49 új ügy) történt.

Vidéken pedig azt, hogy a kapcsolati erőszakban ugyanúgy a keleti, illetve déli megyék vezetnek.

A legtöbb kapcsolati erőszak (2018 nyara óta összesen 280, tavaly júliustól 72) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt. Szabolcs-Szatmár-Bereg azóta átvette a második helyet Csongrád-Csanádtól 171 esettel, melyből 68 az elmúlt időszakban történt. Harmadik Csongrád-Csanád lett, alig lemaradva 161 üggyel, melyből 37 történt a múlt év nyara óta. Ehhez képest Győr-Moson-Sopron a 104 regisztrált kapcsolati erőszakkal, melyből 26 történt 2021 júliusa után, változatlanul alacsonynak mondható.

De a Dunántúlon, Nyugat-Magyarországon továbbra is ez a megye vezet családon belüli erőszakban. Vas megyében mindössze 46 ilyen történt 2018 nyara óta (melyből 11 az új eset), de a komoly növekedéssel előretörő Somogy (97, vagyis tavaly nyár óta 39 új eset)  Veszprém, (81, melyől időközben 16 történt) Fejér, (88, amiből 21 az új ügy ) Komárom-Esztergom, (76, ami 10 friss cselekmény) megyében is kevesebb, Baranyában is csak 46, 15 új elkövetés) Zala pedig szinte elbújhat mellettük a maga 19, abból 6 új esetével.

Fotó: Pixabay

A lakosságszám, a népsűrűség, a településszerkezet eltérései, a gazdasági, társadalmi különbségek részben magyarázatul szolgálhatnak a régiónkénti eltérésekre. Nem arról van szó tehát, hogy egyik megye vagy település megye lakói erőszakosabbak, a másikéi békésebbek lennének. Egy fejlettebb megye régión belüli magasabb számai akár utalhatnak arra is: az emberek életkörülményei jobbak, így kevésbé kiszolgáltatottabbak, jobban mernek panaszt, feljelentést tenni. Az elmaradottabb térségek nagyobb esetszámai pedig a járvány okozta fokozottabb szociális gondokra is visszavezethetőek.

A nők elleni erőszakot (a családon, párkapcsolaton belül, illetve azon kívül egyaránt) paradox módon a nők jogainak érvényesülése, egyenjogúságuk növekedése is fokozhatja. Minél öntudatosabbá válnak a nők, minél inkább vissza merik utasítani a kéretlen, zaklató jellegű közeledést, a családon belüli alárendeltséget, minél több nő csinál karriert, tölt be vezető pozíciót, annál inkább lesznek férfiak, akik ezt a korábbi helyzetük, a dominanciájuk elleni fenyegetésnek tartják. A MeToo szülőföldjén, az emancipációs mozgalom egyik őshazájának tekinthető Egyesült Államokban az ugynevezett incel mozgalom egyre gyakrabban fegyveres erőszakba, nőgyűlölő terrorizmusba csap át. Az USA Titkosszolgálatának jelentése részletezi a növekvő fenyegetést azon férfiak részéről, akik képtelenek intim kapcsolatokat kialakítani nőkkel, és „önkéntelen cölibátusban” élnek.

Ők az incelek.

Esettanulmányként a titkosszolgálat egy 2018-as lövöldözést vizsgált meg, amikor a floridai Tallahassee-ben egy jógaórán egy férfi két nőt megölt és hatot megsebesített. A támadót az ösztönözte erőszak végrehajtására, hogy képtelen volt kapcsolatokat kialakítani vagy fenntartani nőkkel, valamint az, hogy úgy vélte, a nők a társadalomban hatalmat gyakorolnak a férfiak felett. Mint a jelentés leszögezi: a nőgyűlölő erőszak nem korlátozódik a tömeges erőszak nagy horderejű eseteire, „a nőgyűlölet gyakran megjelenik gyakoribb erőszakos cselekményekben, beleértve a zaklatást és a családon belüli erőszakot”.

Valóban, (tesszük hozzá) akár egy családon belüli megváltozott erőviszonyok is vezethetnek erőszakhoz, ha a férfi korábban (természetszerűnek gondolván azt), magának vindikálta az utolsó szót kimondó vezető szerepét, aztán elvesztette munkahelyét, jövedelmét, s immár a nő az, aki többet keres. A frusztrált, patriarchális szemléletű férj, élettárs viszont nem tudja ezt a helyzetet kezelni, ugyanúgy alárendeltként kezelné a munkahelyi sikerektől öntudatosabbá vált nőt, aki ezt már nem tűri el, 

MeToo: az erőszak 50 árnyalata

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk! Az utóbbi hetekben több ügy által ismét reflektorfénybe került a szexuális, illetve családon, munkahelyen belüli erőszak, zaklatás, bántalmazás. Az úszó Szilágyi Liliána azt állította: édesapja szexuálisan bántalmazta. Az ügyben nyilatkozott a megvádolt szülő, és az úszó húga is.

Az eljáró hatóságoknak is van mit fejlődniük e téren, Váczi Attila győri rendőrkapitány 2020 októberében az Ugytudjuknak adott interjújában elmondta, hogy mit tettek az áldozatok jobb megértése, empatikus kezelése érdekében:

Kapcsolati erőszaknál mindenképpen törekszünk arra, hogy a sértett a lehető legkíméletesebb eljárásban részesüljön, lehetőség szerint azonos nemű nyomozótiszt hallgassa ki. Ez kifejezetten igaz a szexuális indíttatású bűncselekményekre, amelyek viszont, azt tudom mondani, alkalomszerűek, csekély számban fordulnak elő” – fogalmazott, hozzáfűzve azt is:

Ezekben a nyomozási cselekményekben mindig úgy kell eljárni, hogy a lehető legkevesebb alkalommal kelljen előadnia a történteket az érintettnek, ezzel is csökkentve annak lehetőségét, hogy felszakítsunk olyan sebeket, amiket az elkövető testileg vagy lelkileg okozott a sértetteknek. Nagyon fontos, hogy amennyiben fiatalkorú, vagy gyermekkorú sérelmére követtek el ilyen bűncselekményt, akár családon belül, akár családon kívül, akkor arra speciális kihallgató helyiség áll rendelkezésünkre. Speciálisan erre kiképzett kollégákkal, ha kell, külső szakemberek bevonásával hallgatjuk meg őket, teljes kímélettel

Fotó: Pixabay

Sajnos (mint egy korábbi cikkünkben egy áldozat idézett szavaiból kiderül) nem minden kihallgatás ilyen. Nemegyszer maguk a hatóságok is cinkosai, sőt aktív résztvevői az áldozathibáztatásnak. A kihallgatás során olyan légkört teremtve, hogy a sértett úgy érzi: inkább őt tekintik gyanúsítottnak, védekezésre, magyarázkodásra kényszerítik, és diadalmasan lecsapnak minden nyelvbotlásra, rosszul felidézett mozzanatra, jóhiszemű tévedésre: lám, lám, hazudik! 

Az egyik sértett  kihallgatás során például a rendőrnő egy monológba kezdett arról, hogy ha valami hasonló megtörténne vele, biztos, hogy emlékezne rá, hogy az elkövető melyik ujjával hatolt belé

– írtuk egy 2019 szeptemberi cikkünkben.

A rendőrség szörnyen viselkedett ebben a szexuális erőszak-ügyben. Volt hangfelvételem és voltak kórházi jelentéseim, majd az ügyet bizonyíték hiányában lezárták. Volt egy rendőrnő, aki vele [az elkövetővel] együtt hallgatott ki – pedig úgy tudom, a szexuális erőszak ügyek esetén nem lehet szembesítést elrendelni. Mivel csak ujjal történt behatolás, és nem pénisszel, a rendőrnő megkérdezett, melyik ujjával követte el. Mondtam neki, hogy nem emlékszem. A rendőr erre üvöltözni kezdett velem – míg ő [az elkövető] és az ügyvédem is ott volt –, hogy ha ez vele történt volna, biztosan tudta volna, melyik ujját használta az elkövető. És ez egy nő volt

– említette a sértett. Tehát mindenképp érdemes a nyilvánosság erejével hatni az államhatalomra a változás érdekében.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.