Váczi Attila győri rendőrkapitány: Egy bűncselekmény is sok, nekem rendőrként már az is túl van a tűréshatáron

Papp László Tamás 2020-10-19 11:55:00
Drogok, biciklilopások, erőszak. A győri rendőrkapitányt kérdeztük a város alvilágáról, bűnözésről, de az autós duhajkodás is szóba került.

Hogy indult a pályafutása?

1992-ben kerültem a rendőrség hivatásos állományába, szolgálatomat a Győri Rendőrkapitányságon kezdtem tiszthelyettes nyomozóként, majd a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóságára kerültem. Egészen 2015. május végéig, mikor az országos rendőrfőkapitány úr megbízott, majd 2016-ban kinevezett a Győri Rendőrkapitányság vezetőjévé. Pályafutásom alatt végig Győrben, illetve a megyében szolgáltam.

Volt olyan ismert, a közvélemény érdeklődését is felkeltő ügy, amelyen dolgozott?

A közel három évtized alatt több olyan ügyben is dolgoztam kollégáimmal, mely akár országos, akár nemzetközi szinten is érdeklődésre tarthatott számot. Ilyen volt például az autópályás "koccantásos" rablássorozat a '90-es évek végén. Az albán elkövetői körrel zajló autópályás trükkös lopások felszámolásában is benne voltam. Dolgoztam olyan autólopás-sorozatok felderítésében, melyekben ukrán és szerb bűnözői hálózatok tagjai voltak az elkövetők. A több megyében is tevékenykedő, fővárosi kötődésű lángvágós páncélszekrény-feltörő banda elfogásában szintén részt vettem. Ebben a nyomozásban a győri Széchenyi István Egyetem egyik tanszéke is részt vett külső szakértőként. A lángvágás olyan, mint a kézírás, egyedi jegyeket tartalmaz. Ennek köszönhetően is tudtuk bizonyítani a bűncselekmények elkövetését.

Fotó: Papp László Tamás

A szervezett bűnözés mennyire van jelen Győrben?

Szervezett jelleget mutató bűnözői csoportok Győrben is vannak, leginkább a kábítószer előállítása és forgalmazása terén, de az embercsempészet, emberkereskedelem és a prostitúcióhoz kapcsolódó tevékenységek körében is találkozunk ilyen bűnelkövetői alakzatokkal.

Mennyire küzdenek létszámhiánnyal?

Minden parancsnok azt szeretné, ha minél több embere lenne. A mostani létszámunk a feladatok nagyságához mérve optimálisnak tekinthető, a fluktuáció átlagos szinten marad. Nem vagyunk rossz helyzetben ahhoz képest, hogy az ország nyugati kapujában szolgálunk. A Győri Rendőrkapitányság egyébként nemcsak Győr városa, hanem a győri, a pannonhalmi és a téti járásokban található települések területén is rendelkezik illetékességgel a hatáskörébe utalt feladatok végrehajtására.

Győrben nagy számban vannak jelen vendégmunkások. Az ő jelenlétük mekkora pluszfeladatot jelent? Mennyire kerülnek ki közülük bűncselekmények áldozatai vagy elkövetői?

Mivel Győr és környéke a térség fejlett ipara miatti munkaerő-igényét helyben nem tudja kielégíteni, így Magyarország egyéb régióiból, és külföldről is jelentős számban vannak jelen vendégmunkások. Ekkora tömegben óhatatlanul megjelenik a bűnözés is. A munkásszállókon kisebb-nagyobb lopások fordulnak elő leggyakrabban. Leginkább műszaki cikkek: telefon, táblagép, laptop, valamint készpénz tűnik el. Amellett jelen vannak erőszakos bűncselekmények is. Leginkább testi sértés, garázdaság.

Ezek aránya nagyobb, mint a lakossági átlag? Vagy tűréshatáron belül marad?

Egy bűncselekmény is sok, nekem rendőrként már az is túl van a tűréshatáron. Az biztos, hogy az ilyen jellegű cselekmények többletfeladatot jelentenek a hatóságoknak. Tekintve, hogy a munkásszállásokon elkövetett cselekmények zárt térben valósulnak meg, a lakosság szubjektív biztonságérzetét ez kevésbé érinti. Azonban előfordulnak olyan esetek, amikor a társadalmi együttélés szabályait megszegő személyek magatartásukkal megbotránkoztatják a lakosokat. Az ilyen cselekmények azonban nem kizárólag a vendégmunkások számlájára írhatók, hisz a győriek közt is nagy számban fordulnak elő olyanok, akik magatartásukkal sértik ezeket a társadalmi normákat.

A Kálóczy tér bűnözési szempontból sokáig Győr Bermuda-háromszöge volt. Szinte minden hétvégén lehetett hallani, hogy ott valakit leütöttek, kiraboltak. Mi lehet ennek az oka, hogy a bűnözés pont erre a helyre összpontosult? Változott azóta a helyzet?

A Kálóczy téren ezekről a problémákról már legalább öt-hat éve nem beszélhetünk. Ami egyrészt a tér és környéke infrastrukturális fejlesztésének, a közvilágítás teljes kiépítésének köszönhető, hiszen ezek miatt a tér már nem egy éjszaka teljesen sötét, kihalt hely. A környéken lévő szórakozóhelyekre vezető utak fejlesztése, a híd építése is hozzájárult annak megszűnéséhez, hogy a szórakozásban megfáradt emberek áldozataivá váljanak egy-egy bűnelkövetői csoportnak, bűncselekménynek. Illetve köszönhető ez a célirányos rendőri jelenlétnek, melynek eredményeként a bűncselekmények elkövetőit sikerült tetten érnünk, elfognunk, büntetőeljárás alá vonnunk.

Ha megnézzük Győr térképét, akkor tudna kockázat, veszélyesség szempontjából valami rangsort állítani? Tehát hogy melyik a legbűnösebb vagy legártatlanabb kerület, melyik az a városrész, ahol a legtöbb intézkedés kellett, a legsúlyosabb bűncselekmények történtek, és melyik, az, ami a legbékésebb? Lehet egy ilyen földrajzi meghatározást adni?

Nincs Győrben olyan terület, amelyet kiemelnék azzal, hogy annyira fertőzött bűnügyileg, hogy ott mindent visznek, ami nincs lebetonozva, vagy mindenkit bántalmaznak, ha ott áthalad. Nincs ilyen területünk. Vannak alkalomszerűen olyan részei a városnak, ahol egy-egy bűncselekményfajta - mondjuk a tárolófeltörések - elszaporodnak. Mindig van egy-egy elkövető, elkövetői kör, mely oda, arra a területre "rászokik." Ezt mi a regisztrált bűncselekmények számának alakulásánál észleljük.

Folyamatos elemző, értékelő munkát végeznek kollégáim, a szakterületi vezetők pedig a szükséges intézkedések végrehajtását haladéktalanul megkezdik. Az elmúlt kilenc hónap statisztikai adatai alapján tízből hét elkövetőt elfogtunk. A police.hu honlapon található egy mindenki számára elérhető bűnügyi térkép, ahol a regisztrált bűncselekmények találhatók. Ezt azért hozta létre a Belügyminisztérium, hogyha valaki netán lakhelyet vált, s szeretné e tekintetben, bűnözési szempontból az új lakókörnyezetét megnézni, akkor ezen a térképes felületen is meg tudja azt tenni.

Az önkormányzati rendészettel, ami ilyen néven legalábbis most alakult, milyen a kapcsolat, hogyan tudnak együttműködni?

- Mondhatni azt: közös a célunk, a biztonságos és élhető Győr. Napi szintű kapcsolatban vagyunk velük, éppúgy, mint a jogelőddel, a közterület-felügyeleti és mezőőri szolgálattal. Utóbbinak sajátságosabb feladatköre volt. Polgármester úr ezt felismerve kettéválasztotta ezeket a feladatokat. Létrehozott egy önkormányzati rendészetet, egy városőrséget, amely csak és kizárólag közbiztonság, a város közterületi rendjének fenntartásában fog tevékenykedni. Folyamatosak a közös szolgálatellátások, melyek során a lakosok által jelzett nem kívánatos cselekményekre reagálunk együtt, az illegális hulladéklerakástól a közösségi terek nem megfelelő használatáig. Decembertől tervezzük beindítani a hét minden napján, 24 órában a közös járőri tevékenységet.

Az önkormányzat és a lakosság részéről mi a leggyakoribb kritikai észrevétel, mi az, amit leginkább kifogásolnak, amit legjobban számon kérnek a rendőrségen?

A leggyakoribb a közlekedési helyzet, a közlekedési morál javításának igénye. És valóban folyamatos feladatunk, hogy szabálykövetővé tegyük a Győrben közlekedőket. Erre megvannak az erőink, eszközeink és módszereink. Ami már érzékelhető a baleseti számok csökkenésében. Fokozott intézkedési aktivitással dolgozunk e területen is. Vannak olyan magatartásformák, amelyek nem csak az önkormányzatot, hanem a győri lakosokat is joggal irritálják. A közlekedésben ilyenek a hírhedt driftelések, illetve a "gyorsulási versenyek", amelyekben olyan járművek vettek részt, amelyek a kipufogórendszerük átalakítása folytán nagyobb zajhatást keltettek.

Ilyen autókkal közlekedtek, közlekednek egyesek Győrben, s azokban a nyugalmi időszakokban, amikor az emberek a pihenésre vágynak, ez nyilván zavarta őket, s ezért is kell, kellett hathatós intézkedéseket végrehajtanunk. Ezek még nem értek véget, mert sajnos a jelenség a mai napig előfordul, de már csökkenő számban. A driftelések, illetve hasonló szabályszegések kapcsán Győr kamerarendszerét is komoly mértékben segítségül tudtuk hívni, mivel abban is jelentős fejlesztések történtek, köszönhetően az önkormányzatnak. S bízom benne, hogy a kamerarendszer korszerűsítése folytatódik majd a közeljövőben is. Másik terület a társadalmi együttélés szabályait megszegő, a közösségi tereken nem oda illő tevékenységet végző személyek jelenléte. Ezen esetek számának csökkentése érdekében, komplex intézkedéssorozatot hajtunk végre a polgárőrség és az önkormányzati rendészet bevonásával.

A biciklilopások ellen mit tudnak tenni, ezekben az ügyekben javult-e a felderítettségi arány? A bicikli mondjuk az autóval összevetve nyilván csekélyebb értékű, így néha lehet olyan érzése az állampolgárnak, hogy esetleg ezt nem veszik annyira komolyan?

Minden egyes bűncselekményt komolyan veszünk. Nekünk minden sértett fontos. Lehet, hogy valakinek egy bicikli jelent akkora értéket, mint másnak egy több tízmilliós autó. Ha csak police.hu híreit megtekinti, láthatja, hogy pont az elmúlt hetekben négy-öt olyan bűnelkövető is kézre került, akik kerékpárokat loptak. A győri önkormányzattal elindítottunk egy közös projektet, a kerékpárjelölő programot: ennek során egyedi azonosítóval látjuk el a kerékpárokat. Ennek az azonosítónak az eltüntetése a kerékpárból szinte lehetetlen. Csak úgy lehetséges, hogy kivágjuk az alvázból azt a darabot, ahol a szám található, de onnantól kezdve a jármű használhatatlanná válik.

Győr nagyságrendjéből adódóan is sokan használnak kerékpárt, így aztán van miből "válogatni" a tolvajoknak. Megemlíteném, hogy a kerékpározás tényleg nagyon jó dolog, egészséges, csökkenti a járműterhelést a közlekedésben, de a légszennyezettség csökkentésétől kezdve beszélhetünk itt számos más pozitív hatásról is. S természetesen minél több a bicikli, annál több kínálkozó alkalom van a tolvajoknak. A rendőrkapitányság rendelkezik egy speciális egységgel, van járműcsoportunk, akik egytől egyig szakértői ennek a területnek, ismerik a kriminalisztika azon taktikai elemeit, amelyek ennek a bűncselekménynek a felderítéséhez kellenek.

Szintén érdekes lehet a lakosság széles körének a szempontjából, hogy az elmúlt években megváltozott a csendháborítás szabályozása. Azóta gyakorlatilag bármikor el lehet követni a csendháborítást, nemcsak éjszaka. Okozott ez változást a szemléletben?

Igazából ez is a társadalmi együttélés szabályrendszeréhez tartozik. Lehet olyan ember, aki nappal akarja kipihenni magát, lévén, hogy éjszaka dolgozik. Jogos elvárása, hogy lakóhelyén a pihenése, persze a megfelelő keretek között, biztosítva legyen. Az olyan jelentős zajhatással járó cselekményeket – értve ezalatt akár a munkavégzést, vagy bármilyen jelentős és folyamatos zajhatással járó tevékenységet –, amelyek hátrányosan befolyásolhatják mások életét, pihenését, el lehet követni a nap bármely szakaszában. De a csendháborítást illető állampolgári bejelentések jelentős hányada azért még mindig az éjszakai, hajnali órákra tehető. Néha előfordul, hogy ezek a bejelentések túlzóak. Mi elsőként figyelmeztetni szoktuk a csendháborítókat, hogy a másokat zavaró tevékenységgel hagyjanak fel. Ez lehet akár egy házibuli, lehet egy családi rendezvény, amely egy kicsit jobban sikerül, az emberek eleresztik magukat, hangosabbak, vagy akár egy olyan munkavégzéssel járó zajhatás, amely kora estébe, éjszakába nyúlik. Főleg társasházakban, lakótelepeken fordulnak elő ilyen esetek.

A családon belüli, illetve a párkapcsolati erőszak esetén mik a tapasztalatok Győrben?

- Sajnos jelen van a mindennapi életünkben, szolgálatellátás közben kollégáim is találkoznak ilyen esetekkel. Kapcsolati erőszaknál mindenképpen törekszünk arra, hogy a sértett a lehető legkíméletesebb eljárásban részesüljön, lehetőség szerint azonos nemű nyomozótiszt hallgassa ki. Ez kifejezetten igaz a szexuális indíttatású bűncselekményekre, amelyek viszont, azt tudom mondani, alkalomszerűek, csekély számban fordulnak elő.

Ez a látencia miatt lehet?

Lehet, hogy egy része látenciában marad, de azért általában az erőszakos, főleg a szexuális erőszakkal összefüggésbe hozható bűncselekményekre ez nem jellemző. Előfordult a praxisomban olyan eset, hogy azonnal nem jelezte az adott hölgy, hogy a sérelmére mit követtek el. Családon, baráti társaságon belül próbálta ezt kibeszélni, és ők jelezték nekünk a bűncselekményt. Az ilyen kihallgatásoknak mindig megvan az a sajátságos taktikai ajánlása, hogy ezt a lehető legkíméletesebben kell végrehajtani. Ezekben a nyomozási cselekményekben mindig úgy kell eljárni, hogy a lehető legkevesebb alkalommal kelljen előadnia a történteket az érintettnek, ezzel is csökkentve annak lehetőségét, hogy felszakítsunk olyan sebeket, amiket az elkövető testileg vagy lelkileg okozott a sértetteknek. Nagyon fontos, hogy amennyiben fiatalkorú, vagy gyermekkorú sérelmére követtek el ilyen bűncselekményt, akár családon belül, akár családon kívül, akkor arra speciális kihallgató helyiség áll rendelkezésünkre. Speciálisan erre kiképzett kollégákkal, ha kell, külső szakemberek bevonásával hallgatjuk meg őket, teljes kímélettel.

Szólj hozzá!

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.