Hiába ígérte, se a kulturális negyed terveit, se a belvárosi kódexet nem mutatta még be Dézsi polgármester

Pintér Bence 2021-08-12 11:31:00
Tavaly társadalmi vitát, idén februárban pedig roadshow-t ígért a polgármester a látványtervekkel – egyelőre mind a kettő elmaradt.

Lassan másfél éve tudott, hogy Dézsi Csaba András győri polgármester a Győri Nemzeti Színházat nem felújítani akarja, hanem lebontani úgy, hogy az Árkád mögötti területen nem csak színházat, de egy egész kulturális negyedet épít helyette. Ugyan közben két közvélemény-kutatáson is az derült ki, hogy a győriek döntő többsége megőrzésre méltónak tartja a színház épületét, a polgármester továbbra is a kulturális negyed tervében bízik, bár értesüléseink szerint azokkal egyelőre nem sikerült meggyőznie Orbán Viktor miniszterelnököt.

Orbán ugyanis már láthatta a terveket, amelyekről a polgármester dolgozószobájában állítólag egy makett is van, és amelyekből eddig a győriek csak röpke képeket láthattak a polgármester Facebook-oldalán.

Az elmaradt társadalmi párbeszéd

Tavalyi interjúnkban kérdésünkre, hogy lesz-e társadalmi egyeztetés, Dézsi polgármester azt mondta:

Nagyon sokat fogunk még beszélni erről. Az út elején járunk. Én szeretek emberekkel beszélgetni, szeretem, ha meg akarnak győzni valamiről. A lényeg az, hogy beszéljünk róla – ha nem beszélünk róla, onnantól megy a sumákolás. Nem biztos, hogy tér vagy park lesz a színház helyén. Én azt szeretném, de mondja el mindenki, hogy mit szeretne, és ne csak ennyit mondjon, hanem rendes gazdasági programot kérek arról, hogy azt hogy lehet fenntartani és miért lesz jó.

Ehhez képest tavaly nyár óta alig esett szó a város egyik legnagyobb tervezett beruházásról, ehelyett sorra gyűltek mellé az újabb és újabb százmilliárdos projektek, amelyek hivatalos dokumentumban nem, csak odavetett polgármesteri közlésekben léteznek. Viszont egyáltalán nem folyt nyíltsisakos kommunikáció a kulturális negyedről és a színház lebontásáról, annyira nem, hogy közérdekű adatigénylések sorának ignorálása és blokkolása után inkább titkosította a városvezetés a színházépület állapotára vonatkozó dokumentumokat.

Eközben készült egy látványterv a kulturális negyedről, amelyet Németh Zoltán fideszes megyeelnök közzé is tett, amikor összeveszett a szintén fideszes polgármesterrel más ügy mentén; majd kiderült, hogy Dézsi polgármester ezeket a terveket ejtette, és Rosta S. Csaba cégét bízta meg az újratervezéssel, akik 31 millió forintért végezték el a munkát, aminek végén – forrásaink szerint – még makett is került a polgármesteri irodába.

Az elmaradt roadshow

De még ez előtt, az idén januárban készült nagyinterjúnkban is rákérdeztem arra, hogy mikor láthatják a győriek a terveket. Akkor a polgármester azt mondta:

Egy roadshow-t tervezünk. Ha elkészültek a látványtervek, természetesen láthatják.

Ez a roadshow azonban először a covid harmadik hulláma, majd aztán ki tudja miért, de elmaradt, pedig a látványtervek már készen vannak.

Ehelyett a polgármester Facebook-oldalán jelentek meg mindenféle kontextus nélküli, alacsony felbontású képek, amelyek nem alkalmasak arra, hogy a győri polgárok rendesen megismerjék a projektet, ráadásul Dézsi polgármester oldaláról rengetegen ki vannak tiltva.

Ugyanígy elmaradt a belvárosi kódex bemutatása, amely dokumentum új irányt szabhatna annak, hogyan fejlődjön a belváros. Ebben az ügyben még kérdőívet is kitölthettek a győriek, és el is készült az a dokumentum, ami összefoglalja a győri belváros átszervezésének, átalakításának lehetséges módjait. Sajnos hiába van kész ez a dokumentum is hónapok óta, a városháza ezeket a terveket sem mutatta be nyilvánosan, így esély sem volt semmiféle társadalmi párbeszédre ezen a fronton sem – pedig mint arról forrásaink értesítettek minket, egészen izgalmas dolgok is megjelentek a koncepcióban.

A két ügy kapcsán ismét kiderült, hogy a „nyílt városháza” koncepciója sántikál: lehet írni persze a polgármesternek messengeren, és ha szelfiképes ügyet talál, azt meg is oldja, az általa dédelgetett több százmilliárd forintos beruházásról viszont másfél év alatt sem sikerült társadalmi vitát kezdeményeznie, amelyben a városháza bármiféle kemény adattal – a színház állapotára vonatkozó dokumentumokkal, vagy az új negyed látványterveivel, erről szóló hatástanulmányokkal – szolgált volna.

Szólj hozzá!

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.