Lecserélte a kulturális negyed tervezőit Dézsi Csaba András

Pintér Bence 2021-04-22 09:56:00
Németh Zoltán megyeelnök korábban bemutatta a TSPC által készített terveket, most azonban a győri polgármester Rosta S. Csabát bízta meg a tervezéssel.

Németh Zoltán, a megyei közgyűlés fideszes elnöke február közepén hosszú Facebook-posztban tette közzé a volt Rába-gyár területére tervezett kulturális negyed terveit, amelyeket a TSPC készített el. Ez azért volt érdekes dolog, mert a negyed látványterveiről tavaly óta tudtuk, hogy léteznek, de egészen addig nem mutatták be a publikumnak. A terveket aztán később a megyei közgyűlés által kiadott lapban, illetve egy hosszú interjúban promotálta tovább Németh, aki azonban időközben a Győri Nagytérségi Hulladéktársulás körüli ügyek miatt összeveszett a polgármesterrel.

Talán ezért, talán másért, de mint az a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály üvegzseb-jelentéséből kiderül,

új céget bízott meg Dézsi Csaba András polgármester a „volt Rába-gyár területének komplex fejlesztési koncepciójának” kidolgozásával. Az új terveket a győri építész, Rosta S. Csaba cége, a RAS Design Kft. készíti 31 millió forintért.

Rosta és Dézsi egyébként nemrég, Győr bombázásának évfordulóján együtt koszorúzták meg az építész által tervezett emlékművet Pataházán, a Dózsa György rakparton. A fenti dokumentumból az is kiderül, hogy a Győri Kulturális Városközpont tartozó jogi feladatok ellátásával a Szterényi Ügyvédi Irodát bízták meg, akik 14,2 millió forintért végzik el ezt a munkát.

Szintén ebben a dokumentumban szerepel a konkrét összeg, amennyiért újratervezik a Radó-szigeten eddig omladozó Spartacus-csónakházat, amelyet tavaly vásárolt meg a város. Az adás-vétellel egyébként eredetileg kész terveket is vásárolt a város, de ezeknek engedélyei lejártak, ezért van szükség arra, hogy az Artenim Kft. 67,5 millió forintért új terveket készítsen.

Április 22. a Föld napja, ez alkalomból ma természetfotókkal, illetve más, a nappal kapcsolatos képekkel, grafikákkal jelentetjük meg cikkeinket. Ha valakit ezzel megtévesztettünk volna, attól elnézést kérünk.

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.