Megpróbáltuk tisztázni, ki a gazdája a győri Radnóti-szobor körül tátongó gödörnek

Papp László Tamás 2021-05-14 07:00:06
De egyik megkérdezett intézmény sem szolgált érdemi információval az ott folyó munkálatokról. Így a Földhivatalban néztünk utána a területnek.

A tulajdoni lap szerint önkormányzati területről van szó, ugyanakkor a polgármester ezt cáfolta, azt állítva: más a jelenlegi tulajdonos, de azt nem árulta el, ki az. Nem jártunk nagyobb sikerrel e kérdésben a Győr-Szol-nál, a kórháznál - és az egyetemnél sem, mely a polgármester szerint megkapja majd a kórház régi épületét.

Több mint egy hónapja közöltünk fotóriportot arról, hogy aki a győri kórház régi épületének Szigethy Attila út felőli részénél elsétál, a járda és a kórház épülete között álló Radnóti-szobornál ebbe a látványba ütközik.

Önök szerint mi ez a győri Radnóti-szobornál: művészi installáció vagy félbehagyott rekonstrukció?

Aki a kórház régi épületének Szigethy Attila út felőli részénél elsétál, a Radnóti-szobornál ebbe a látványba ütközik. Én magam a kutyasétáltatás során jóformán mindennap. Ha előveszem a cinikusabb énemet, mondhatom azt: felfogható a dolog a helyzetből fakadó, az alkalom szülte spontán művészi installációnak. Hisz valahol mindenkiben ott a kreatív alkotó szellem.

Már ott is feltettük a kérdést: miért nem bír ez a dolog, amit ott hetek, hónapok óta csinálnak (vagyis nem csinálnak) végre elkészülni, s miért kell a szobor környékének így kinéznie? 

Hetek teltek el, de a munkálatok ugyanúgy állnak, újabb fotóink - lásd alább - a héten készültek. Annyi változás történt, hogy körbeszalagozták a munkaterületet jelentő gödröt. 

Fotók: Papp László Tamás

 

Több lehetséges illetékest is megkerestünk az elmúlt hetekben, illetve a Földhivatalban is próbáltunk utánajárni, kié a terület, kinek a megbízásából kezdődtek a munkálatok. Mivel semmiféle fal, kerítés nem veszi körül, illetve műemlék áll ott, első ránézésre közterületnek néz ki, így megkerestük az önkormányzatot.

„Az Ön első kérdésére ajánljuk figyelmébe, tekintettel arra, hogy nem a város tulajdonába, illetve kezelésébe tartozik a terület, kutassa fel a tulajdonost és miután sikerrel járt neki tegye fel a további kérdéseit. Olyan ügyben nem lenne diplomatikus nyilatkoznunk mely, nem a városhoz tartozik” – válaszolta Dézsi Csaba András polgármester.

Érdeklődtünk arról is, hogy van-e tudomása az önkormányzatnak, kié a terület?

„Természetesen tudjuk, de az önkormányzat már csak tancélból sem végzi el egy újságíró alapszintű munkáját” – felelte a polgármester.

Mi persze a Dézsi Csaba Andrásnak feltett kérdéseinkkel párhuzamosan a területileg illetékes Földhivatalban is tájékozódtunk, ahol az derült ki, hogy a szóban forgó 3899/1-es helyrajzi számon lévő terület egyetlen tulajdonosa a győri önkormányzat. Tudomásunk szerint ez az épület Szigethy Attila út által határolt része mellett fekvő terület, ahol a Radnóti-szobor is áll.

A rendezési terven, illetve a tulajdoni lapon az szerepelt hogy ez közterületi földrészlet, illetve műemléki környezet, ahová az önkormányzati tulajdonú Győr-Szol Zrt-nek is be van jegyezve vezetékjog. Helytállóak ezek az adatok? – kérdeztük ismét Dézsi Csaba Andrást.

Ha ezt rosszul tudjuk, akkor kérnénk, hogy cáfolja, illetve javítsa ki, adja meg a helyes információt – kértük tőle.

„Sajnos ezt rosszul tudják, kutassanak tovább. Ezért hívjuk rosszultudjuk.hu-nak az Önök lapját” – felelte a városvezető, aki továbbra sem volt hajlandó elárulni: ha nem az önkormányzaté a terület, akkor kié?

A Győr-Szol Zrt-t is megkerestük, hogy ők végeznek-e itt felújítási munkálatokat, de nem válaszoltak a kérdéseinkre. 

Megkérdeztük a kórház főigazgatóját is. A Radnóti-szobor körüli állapotok mellett arról is érdeklődve: mi a helyzet a kórház régi épületével? Hogy mi a jelenlegi tulajdonosi, vagyonkezelői helyzet?

A témáról korábban is írtunk, akkor a jelenlegi főigazgató elődje, Tamás László János ezt válaszolta:

„Az ingatlan megosztásra került, az Ön által jelzett területek új funkciókkal és hasznosítással, más szervezet vagyonkezelésébe került.

Egy ott dolgozó beszélt a győri kórház Zrínyi utcai részében uralkodó állapotokról

Egy, neve elhallgatását kérő kórházi dolgozó keresett meg bennünket a problémával kapcsolatban, mely a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Zrínyi utcai épületét érinti. Forrásunk szerint az épület udvarán nincs közvilágítás, de legalábbis nem kielégítőek az esti fényviszonyok, az ott lévő utakon pedig kátyúk vannak, ami a világítási hiányosságokkal kombinálva eléggé balesetveszélyes szituációnak tűnik, mind az autós, mind a gyalogos közlekedést rizikósabbá teszi.

A földhivatalból kikért tulajdoni lapok szerint viszont a 3899/3 és 3899/4 helyrajzi számon lévő ingatlanok (tudtunkkal ez a kórház régi, Zrínyi utcai épülete) tulajdonosa a Magyar Állam, a tulajdonosi jogok gyakorlója az Országos Kórházi Főigazgatóság, a vagyonkezelő pedig a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház. Legalábbis a kikért tulajdoni lapokon nincs más tulajdonos, illetve vagyonkezelő feltüntetve. De hiába küldtük el ezt a mostani főigazgatónak, nem reagált arra, miként a Radnóti-szobor körüli gödörrel kapcsolatban sem válaszolt.

Dézsi Csaba András polgármester korábban a nekünk adott interjúban az épületre vonatkozó kérdésünkre azt felelte:

„- Mi lesz a megyei kórház Zrínyi utcai épülettömbjével?

- Megkapja az egyetem.

- Van ennek köze ahhoz, hogy bekerült a kórház nevébe az, hogy „egyetemi”? 

- Nem, az azért került be, mert a Pécsi Tudományegyetem oktatókórháza lettünk.” – felelte a polgármester.

Így hát megkerestük az egyetemet is, hátha ők tudják, mi lesz az épület sorsa, és milyen munkálatok zajlanak a Radnóti-szobornál.

„A Zrínyi utcai kórház nem egyetemi tulajdon, nincs egyetemi vagyonkezelésben, intézményünknek az ottani és környékbeli munkákról nincs ismerete” – válaszolta a Széchenyi István Egyetem.

Megkérdeztük azt is: valóban megkapja-e a jövőben az egyetem a régi kórházi épületet?  

„Ezekre a kérdésekre egyelőre sajnos nem tudunk válaszolni, várhatóan néhány hét múlva lehet aktuális” – mondták.

Egy biztos tehát: a kórházi épület körül zajló munkálatok felelőse, megbízója egyelőre nem került elő, s nem tudni, miért álltak le a munkával. Ha lesz változás, közölni fogjuk.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.