Megkezdődött a facsemeték ültetése a "vasi ezres tűz" helyszínén

Farkas Bazsi 2025-12-01 09:20:33
Csönge és Kenyeri jövőbeli erdeje kerül a földbe.

Megkezdődött a facsemeték ültetése az utóbbi évek egyik legnagyobb kiterjedésű szabadtéri tűzének helyszínén, a Vas vármegyéi Csöngén, ahol tavaly szeptemberben öt napon keresztül mintegy ezer hektáron pusztítottak a lángok - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel felidézte: tavaly szeptember 5-9.e között több mint ezren dolgoztak folyamatosan a Csönge és Kenyeri térségében pusztító tűz oltásán. A munkálatokat nehezítette a folyamatosan változó széljárás, a terület nagysága és az, hogy egyes erdőterületeket kifejezetten nehezen lehetett megközelíteni. A szél miatt a lángok újra és újra felcsaptak, több helyen a fák koronája is meggyulladt.

Hozzátette: a tavalyi pusztítás a csöngei erdő harmincnyolc éves erdeifenyő-állományát is érintette, és most oda vittek új facsemetéket.

Csaknem ötven diák és egyetemista érkezett a Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégiumból, valamint az ELTE Savaria Egyetemi Központból, akik a Szombathelyi Erdészet Zrt. környezetvédelmi előadását követően, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársaival közösen ültették el az első facsemetéket a héten - tette hozzá.

A szakemberek a helyi viszonyok és a klímaváltozás várható hatásai miatt a vörös tölgyet választották a faültetéshez.

A faültetési akció 9,64 hektárt érint, kilenc hektáron 2400 kilogramm vöröstölgymakkot vetnek el, a többi helyre pedig 3600 vöröstölgycsemete kerül. A vörös tölgy mellé úgynevezett elegy fafajokat - mezei juhart, madárcseresznyét és vadkörtét - is telepítenek majd a szakemberek. Az akció összesen 23 100 csemete elültetésével segíti az érintett erdőrészlet újjáéledését - ismertette.

Mukics Dániel elmondta: a faültetési akció része a katasztrófavédelem környezeti nevelési és oktatási programjának.

A program elsődleges célja az, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosság, a természeti értékek és erőforrások megóvásának fontosságára. Az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbak a csapadékmentes időszakok, a száraz teleket eső nélküli perzselő nyarak követik, amelyek kiszárítják a növényeket és a talajrétegeket, és a statisztikai adatok szerint évről évre emelkedik a szabadtéri tüzek száma
- tette hozzá.

Az OKF szóvivője elmondta azt is, november közepéig már több mint 9800 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, akiknek egyre nagyobb kiterjedésű erdőtüzekhez is vonulniuk kell.

(MTI)

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.