"Úgy zokogtam, hogy alig tudtam abbahagyni" - Rémmesék a szombathelyi szülészetről 7.

VPP 2018-10-31 09:05:00
Máriáék évekig próbálkoztak, mire végre megérkezett a második kisbabájuk. Gondolhatjátok hát, mekkora volt az öröm, mikor a világra jött a kis apróság. A felhőtlen öröm viszont nem tartott sokáig, a gorombaság és nemtörődömség utat tört.

Több részes cikksorozatunkban azok az édesanyák mesélik el történetüket, akik lelki traumákat éltek át a szombathelyi kórház szülészetén a nem megfelelő bánásmód miatt. Szeretném kiemelni, hogy az osztályon ott vannak a segítőkész, elhivatott nővérek, szülésznők is, akiknek sokat köszönhetünk, most viszont nem róluk szólnak a beszámolók. 

Fontos még leszögezni, hogy a nekünk nyilatkozó anyukák vagy kísérők kizárólag a saját élményeiket, tapasztalataikat osztják meg és csakis a véletlen műve, hogy közben egyetlen személy került a történetek középpontjába, hisz a legtöbb sztorit az első cikk megjelenése után küldték az érintettek. Azzal, hogy folytatom a történetek közlését, az a célom, hogy az érintettek magukra ismerjenek és változtassanak a viselkedésükön, hozzáállásukon, ha ők nem, akkor viszont a kórház tegye meg a megfelelő lépéseket, mert tarthatatlan, ami jelenleg zajlik. 

 

Több e-mailt is küldtünk az illetékeseknek, de sajnos még mindig nem érkezett válasz egyik kérdésünkre se, holott mi valóban szeretnénk megszólítani a másik felet és közzétenni az ő álláspontjukat. 
 

Korábbi cikkeinket a témában itt olvashatják:

1.rész: Rémmesék a szombathelyi szülészetről - 1. rész
2.rész: "Azt mondta, a 25 hetes magzatom kuka" - Rémmesék a szombathelyi szülészetről 2.
3.rész: "Felkászálódtam a horrorfilmbe illő, undorító, koszos vizsgáló székre" - Rémmesék a szombathelyi szülészetről 3.
4.rész: Fordulat a szombathelyi szülészettel kapcsolatban - cikksorozatunk elindított valamit
5.rész: Rémmesék a szombathelyi szülészetről - Így látja a borzalmakat egy szülést kísérő asszony
6.rész: „Így jár az, akinek szülési terve van!" -  Rémmesék a szombathelyi szülészetről 6.


Nagy Mária két gyermek édesanyja, kisebbiknek egy éve adott életet, de azóta sem bocsátotta meg azt a bánásmódot, amit ő és szobatársa kapott.
 

"2017 októberében született a második gyermekem, császármetszéssel. (Nem “divatból” döntött így az orvosom). Reggel előkészítettek a műtétre, a szülésznők nagyon kedvesek voltak. Az orvos, és az altatóorvos is végig kommunikált velem, mikor megszületett a kisbabám, megmutatták picit, majd elvitték. 

Egyszer csak kiment a műtős segéd, majd visszatért a hírekkel: elmondta a baba súlyát, azt, hogy szép szőke haja van, és hogy jól érzi magát. Ez nagyon megnyugtató volt számomra. Nem lett volna muszáj kimennie és ellenőriznie, hogy mi történik, de mégis megtette, és ezért örök hálám neki. Mikor befejeződött a műtét, félve kérdeztem, hogy láthatom-e még egy picit a babámat. Ekkor a műtős segéd viccesen megjegyezte, hogy itt kérem kötelező protokoll van: császármetszés után kötelező öt perc összebújás a babával. Ez meg is történt a folyosón, még közös fotót is készített rólunk, amin a párom is rajta van. Így amíg le nem kerültem a szülészeti osztályra, addig nagyon emberséges, barátságos volt mindenki. (És pont ugyanannyiba került nekik, mintha bunkók lettek volna...) 

Négyen feküdtünk a megőrzőben, ketten előző nap szültek, míg egy másik lány aznap, amikor én. Az első sokk akkor ért, amikor a szobatársam elmondta pár órával később, hogy nem találja az ágyhoz tartozó gombot, de szeretné jelezni, hogy rosszul van. Én megnyomtam az enyémet, és vártunk. Bejött egy nővér, akinek a szobatársam elmondta, hogy szédül, rosszul van, és nagyon fáj a háta, mivel gerincsérve van. Erre válaszul azt kapta, hogy bizony ezt a fekvést még bírni kell, úgyhogy szokjon hozzá. Nyilván tudtuk, hogy nem kaphat ott azonnal egy svédmasszázst, de a hangnemből kiderült: többet ide ne hívj mert megbánod.

Legalább háromszor jeleztük, hogy megint nagyon rosszul van, mire végre megmérték a vérnyomását, ami 170-es értéket mutatott. Akkor persze szaladgált mindenki, jött az orvos, és kérte a nővéreket, hogy óránként mérjenek vérnyomást. Ennek ellenére a mérés utána egyszer történt csak meg. 

Hajnalra már csak ketten voltunk a szobában, amikor jött az egyik nővér, és elkezdett panaszkodni, hogy ő mennyire utálja a munkáját, hogy mennyire rossz itt lenni, és hogy neki végzettséggel fel kell mosnia a padlót, ez milyen megalázó. Elég durván beszélt, miután kiment, meg is beszéltük, hogy vajon most emiatt ránk haragszik? 

Jött a reggel, fel kellett kelni az ágyból. (Csütörtökön született a kisbabám, szerda este 8-tól nem lehetett enni, ekkor pedig péntek reggel volt.) Először a szobatársamnak kellett a friss sebbel az ágyból kipattanós manővert véghez vinni, aki szegény el is sírta magát. Mint mondta, nem a vágás miatt, hanem mert borzasztóan fáj a gerince.

Kérte, hogy segítsenek neki, de azt a választ kapta, hogy otthon sem látja el senki a gyerekét, plusz még hozzátette a nővér (sosem fogom elfelejteni): “Én szültem azt a babát vagy maga??”. 

Mikor nekem kellett felkelni, annyit kértem, hogy nem kell segíteni, csak nagyobb biztonságban érezném magam, ha az ágy mellé állna valaki, mert félek, hogy legurulok. A nővér erre azt mondta, hogy nem szoktak legurulni, és pakolgatott tovább, majd sürgetett, hogy kellene indulni. Elbotorkáltunk a fürdőig, majd onnan a szobába. Ekkor léptünk a 35. órába, amikor nem ettem. 


Aki szült már császármetszéssel az tudja, hogy az első széklet bizony nem könnyű dolog. Ennek megsegítésére volt, aki gyógyszert kapott, ami sokkal humánusabb dolog. Én nem jártam ilyen jól, én két kanál ricinusolajat kaptam. Mikor rákérdeztem, hogy esetleg nem lehetne-e először tablettával próbálkozni, akkor azt mondta a kedves nővér, hogy “Maga szerint én ennyire ráérek, hogy azt kivárom??” (aki “szaladt” már végig folyosón a wc-ig naponta 15x frissen felvágott hassal, az tudja, hogy ez akkor és ott nagyon nem volt kedves. Lehetett volna kedvesebben, kíméletesebben, de lehet, hogy az pár órával később hozott volna eredményt. Mondjuk én ráértem volna...) 

Szegény szobatársam a magas vérnyomásával a szobában sem úszta meg rosszullét nélkül, megint jött az orvos, újra óránkénti vérnyomásmérést kért, persze megint nem tartották be a kérését. Ekkor felajánlotta, hogy ő majd nézi az órát, kimegy mindig egészkor és megméreti a vérnyomását. Mondták, hogy rendben.

Többször úgy jött vissza, hogy senkit nem talált, így a vérnyomásmérés megint elmaradt, és persze újabb rosszullétek, és 170-es vérnyomás értékek jöttek... 

Egyszer én is majdnem elájultam, ekkor már vagy 48 órája nem aludtam semmit (a megőrzőben nem tudtam). Éjszaka volt, kimentem hogy egy órára segítséget kérjek. Volt aki azt mondta a kismamák közül, hogy ha jó nővért fogok ki, akkor elviszi a babát egy órára, és akkor alhatok nyugodtan egy picikét. Aki akkor ott volt, nézett valamit a tévében, mellette pedig a köldök ápoláshoz szükséges vattákat rakosgatta pálcikákra. 

Elmondtam, hogy nagyon fáradt vagyok, hogy a kisbabám nagyon nyűgös, és a szobatársaim kiabáltak rám, mert állva, gyerekkel a kezemben elaludtam. Kértem, hogy legyen szíves egy órára ha tudna, akkor vigyázzon rá. Erre ő a “Hát, a gyerekszülés ilyen” mondattal elintézte az ügyet. Mikor indultam vissza a szobába, még megtoldotta egy “Itassa meg vízzel, akkor megnyugszik” jótanáccsal. 
 

Ekkor döntöttem el, hogy én bizony segítséget többet nem fogok kérni.

Kibírom valahogy, de nem szólok senkinek, pedig voltak még nehézségek. Pl.: hogy a délelőttös műszak teljesen mást tartott jónak, mint a délutános, és ha nem találtuk el a jót, akkor azért lecseszés járt. Azt mondták, evés után legalább egy óráig semmiképp ne pelenkázzuk át a babát, merthogy visszajöhet neki az anyatej. 


Egyik este épp megetettem a kisbabámat, amikor észleltem, hogy bekakilt. Pont bejött egy nővér, kérdezte, hogy jól evett-e a baba. Mondtam, hogy igen, de szegény pont most kakilt be. Úgy nézett rám, mint aki a Holdról jött, és kérdezte, hogy akkor talán miért nem pelenkázom át? Mondtam, hogy mert azt mondták, hogy evés után egy óráig ne. Erre teljesen fel volt háborodva, hogy ez milyen hülyeség, tegyem tisztába. És persze jött a mondogatás, hogy nekem kell ellátni, más nem csinálja meg helyettem. Pedig én csak ahhoz akartam tartani magam, amit a másik műszakban mondtak. Ekkor azt is megtanultam, hogy az időjáráson kívül semmiről nem beszélgetek velük, valószínűleg úgyis ez volt a cél. Senki ne kérdezzen semmit, ne kérjen segítséget, úgyis pár nap múlva elhúz innen. 


Azóta sokat gondolkodtam ezen az egészen, és sok mindent nem értek. Nem értem például, hogy miért van az, hogy nincs bennük fikarcnyi kedvesség sem? Hiszen – ha jobban belegondolunk – a legkönnyebb osztály a szülészet. Nyilván itt is vannak sajnálatos események, de azért 99%-ban boldog anyukák vannak (akik NEM BETEGEK!!!). Ott az a sok édes, apró kisbaba, a születés öröme, az első napok boldogsággal teli izgalma. A látogatók sem zavarnak sok vizet (hiszen be se jöhetnek), mindenki ellátja magát. Ha arra gondolok, hogy pl.: az onkológián milyen nehéz lehet, ahol minden beteg fölött ott ólálkodik a halál, vagy milyen nehéz lehet a hozzátartozók folytonos “Ugye ma jobban van?” kérdéseivel úgy megbirkózni, hogy tudja az adott nővér, hogy nem, ma sincs jobban... 


Mennyivel nehezebb egy sebészet, ahol végtagjaikat veszítik el emberek, vagy épp belső szerveiket operálják, ahol nehéz enni, ahol szintén vannak súlyos, halál közeli események. Ahol látogatási időben ellepik a kórtermeket a látogatók, hangosak, sokszor sárosak. A szülészeten boldogság van, apró kezek és lábak vannak, az üvegajtó mögött fülig érő szájú apukák és nagymamák, izgatott nagytesók. Vajon miért éreztem mégis azt, hogy az ott dolgozók élvezik, hogy ők a megalázás vagy a másik napjának tönkretételének urai? Miért volt az az érzésem, hogy ők a föld felett tíz centivel járónak képzelik magukat, akik lenéznek az alant kuporgó anyukákra, és igen, ha úgy akarják – vagy úgy tartja úri jókedvük – dobnak egy kis koncot nekik, hogy azért mégse gondolják annyira rossznak a helyzetet. Mert ez a helyzet igenis rossz volt. 


Ha egy édesanya életet ad gyermekének, akire sokáig várt, akkor igenis egész nap boldog mosollyal viseli még a fájdalmat is. Mi 2 évig próbálkoztunk, majd végül lombik program segítségével sikerült teherbe esnem. Aztán megtudtam a műtőben, hogy a megszületett kisbaba szőke hajú és jól van. A folyosón várt a párom, aki elmondta, hogy a mi kisbabánk a legszebb a világon. Ezek után pár órával meg közli valaki, hogy gyorsabban azzal az ágyról lemenetellel, mert rohadtul nem érek én erre rá. Ilyenkor még mindig mosolyogni próbál az anyuka, de mikor jönnek sorozatosan az odabökködések, a segítség teljes hiánya, az egyik műszak ellentétes szabályai a másikkal, akkor bizony pár nap után a mosoly kezd lehervadni. Erre rátesz még a fáradtság, az állandó fájdalom, a kialvatlanság, amivel nem lehet mit tenni, de bizony a kedvességgel igen. 

Mert ha reggel azt a kenyeret az “Ennyit tudtam tenni” helyett úgy adja oda, hogy “próbáljon meg enni egy picit, hátha jobban lesz, és nyugodtan jelezzen, ha fél óra múlva is rosszul van” nos, ez nem kerül semmibe. Ugyanannyi energia, a fizetéséből se vonnak le egy ezrest azért, mert kedves próbált lenni. Egyszerűen annyi történne, hogy ember marad egy emberi helyzetben. 

Mikor kiderült, hogy plusz egy napot kell a kórházban maradnunk, úgy zokogtam, hogy alig tudtam abbahagyni.

Azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni, nem akarok arra fordítani energiát, hogy vajon adott nővérnek mit lehet mondani és mit nem, nem akarom nézni, hogy jó kedvében találom-e, ha bizony muszáj kérnem pl.: tápszer pótlást a kisbabámnak. Már nem akartam, hogy mosolyogjanak, vagy hogy jófejek legyenek, csak azt akartam, hogy bunkón ne szóljanak, mert abból többet nem bírok ki. 

Ez az írás nem született volna meg, ha az én történetem egyedi lett volna, de az akkor ott lévőknek biztosan állíthatom, hogy ugyanez volt a véleménye. Egymás között megvitattuk a kérdéseinket a vacsoránál és a reggelinél, de az általános vélemény a “tőlük ne kérdezz inkább semmit” volt, mert mindenki a saját kárán megtanulta, hogy bizony az sosem sül el jól. 

És akkor az írás végén szeretném megjegyezni, hogy a babákkal foglalkozó orvosok – ekkor két női orvos volt ott – mindketten maximálisan aranyosak, kedvesek, segítőkészek voltak. Minden szuri előtt megsimogatták a kisbabámat, elmondták neki, hogy ez tuti fájni fog, de sajnos muszáj. Ő nem értett ebből semmit, de anyaként hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy ő legalább jó és emberséges kezekben van."
 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.