Fordulat a szombathelyi szülészettel kapcsolatban - cikksorozatunk elindított valamit

Mikor nekiálltam ennek a cikksorozatnak, eredeti célom az volt, hogy helyet adjak azon édesanyák beszámolóinak, akiket valamiféle lelki sérelem ért a szombathelyi szülészeten, de valami közbeszólt.

Hirtelen váratlan fordulatot vettek a dolgok, ugyanis a levelekből, beszámolókból, valamint a cikkek alatti kommentekből egy ember, egy felelős kezdett kirajzolódni, melyre bevallom őszintén, én sem számítottam. A legtöbb történetben ugyanazt a szülésznőt, bizonyos Orsit említik meg, aki az anyukák elmondása alapján rengeteg kismama napjait keserítette meg gyermekük születése előtt-közben-után.

Le kell szögeznem, hogy ez az egész egyáltalán nem lejáratóhadjáratnak indult, néhányan megkerestek, hogy szeretnék elmesélni élményeiket, én pedig fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy mielőbb változtatni kell a szülés körüli dolgokon és a hozzáálláson. A nekünk nyilatkozó anyukák kizárólag a saját tapasztalataikat osztják meg. Csakis a véletlen műve, hogy egyetlen személy került a történetek középpontjába, hisz a legtöbb sztorit az első cikk megjelenése után küldték az érintettek és a kommentek is ezután kezdtek özönleni, viszont ennyi, ugyanazt az embert érintő beszámoló után már nem lehet elfordítani a fejünket.

Azzal, hogy folytatom a történetek közlését, az a célom, hogy az érintettek magukra ismerjenek és változtassanak a viselkedésükön, hozzáállásukon. Több e-mailt is küldtünk a kórháznak, de sajnos egy kérdésünkre sem érkezett se válasz, se nyilatkozat, holott mi valóban szeretnénk megszólítani a másik felet és közzétenni az ő álláspontjukat. Emiatt nem csak a kórházat, de a történetekben szereplő nővért is megkerestem, mivel szeretném, ha a másik fél is megszólalna, reagálna, ugyanis így tartom korrektnek. Amint megkapom a választ, közzé is teszem.

Most pedig jöjjön egy négy gyermekes édesanya, Ferenczi-Oszkó Ágnes története, aki összes gyermekének a szombathelyi szülészeten adott életet. Az írást változtatás nélkül közöljük.

“Én idén februárban szültem a 4. babámat. Mindegyikőjüket a Markusovszkyban. Az első három gyermek születésénél nem is volt különösebb problémám a személyzettel, a legtöbbje nagyon rendes volt, akár ápolóról, akár dokiról volt szó. A negyediknél új dokim volt, és amilyen mákom volt, a babám vasárnap akart megszületni, amikor a férjem nem tudott velem jönni, mert nem volt kire hagyni a nagyobbakat. Szerencsére csak 4 órát töltöttem a szülészeten összesen, de ez az Orsi nevű 'rém' nagyon igyekezett megkeseríteni. Már ha ugyanaz, akiről Matyi és Adél anyukája mesélt. Erősen kétlem, hogy kettő is lenne belőle.

Negyed 8-kor értem be reggel a szülészetre, és azzal indított, hogy igyekezzek már, nem ér rá a sétálgatásra, amint beérünk a szobába, beköti a branült. Közöltem vele, hogy nekem ugyan nem. Nem engedte tovább mondani, elkezdett velem üvöltözni, hogy én ezt hogy képzelem, és meggyanúsított, hogy engem nem érdekel a gyerekem egészsége. Pedig ha enged szóhoz jutni, elmondtam volna, hogy folyamatosan hányok, amíg tű van bennem. Mondjuk, így utólag belegondolva szerintem nem érdekelte volna. Az egész szülés alatt goromba és lekezelő volt, szegény dokim, aki épp ügyeletes volt, nagyon nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel. Ráadásul mivel a tolófájásoknál a baba nem akart befordulni, ő is oxytocint akart bekötni, amit kategorikusan elutasítottam.

Odahívta a főorvost, aki meghallgatott mindkettőnket, majd megvizsgált, még kétszer belém nyúlt, és kint is volt a fiam. Persze ez a nő nem bírta elviselni, hogy nem volt igaza a branüllel kapcsolatban, és azon akadt ki teljesen, hogy meg mertem kérdezni, milyen színű a fiam haja. Ehhez tudni kell, hogy a férjem szőke, én barna vagyok, és mindkettő előfordul a gyerekek közt.

Miután összevarrtak, nem tudtam pisilni, úgy megkatéterezett, hogy sikoltoztam; a szülés nem fájt ennyire.

Amikor utána könnyek közt megkértem, hogy hozza oda nekem a telefonom, hogy fel tudjam hívni a férjem, mi van velünk, egy szó nélkül kiment a szobából, persze a telefont nem adta oda. És van egy olyan gyanúm, hogy az "arany órából" neki köszönhetően nem lett semmi.

A fiamat több mint egy óra után hozta oda nekem egy másik, amúgy nagyon kedves fiatal nővér, aki a telefont is odaadta, hogy telefonálni tudjak, és küldhessek fényképet a piciről. Azt mondta, a fiam annyira reszketett, hogy melegítőbe kellett rakni egy órára. A goromba pokróc meg, miután kiment, a nyitott ajtó mögött hangosan kiabálva elmondott mindennek, hogy engem csak a gyerek haja érdekelt, az nem, hogy egészséges-e. Ha nem fájt volna annyira a katéterezés, hangosan felröhögtem volna, így csak magamban vigyorogtam, hogy "Te sem nyúlhatsz többet hozzám!" , mivel nem tervezünk több gyereket. Azt, hogy mekkora a babám, a dokim jött vissza megmondani. Meg azt is, hogy az Orsinak ugyan van egy sajátos stílusa, de azért ki lehet vele jönni. Na, ekkor nagyon csúnyán néztem rá. Gyorsan ott is hagyott.

Nem értem, hogy lehet valaki ekkora szemét az épp vajúdó, szülő nőkkel, milyen defekt, szadista hajlam hajtotta erre a pályára, hogy védteleneket kínozzon fizikailag és lelkileg is, és minden rendelkezésére álló módszerrel tönkrevágja egy édesanya első találkozását a pici babájával. Sokkal jobban el tudnám képzelni smasszerként. És azt sem értem, a többi dolgozó, főleg, akik a hierarchiában magasabban állnak, hogy nézhetik ezt el neki! Ki ez a nő, hogy ekkora hatalma van?

Ez az én rémmesém.”

Markusovszky Kórház szülészet szülés