20 millió forintból 11 helyszínen szüntetik meg az illegális szeméthalmokat Szombathelyen

Nagy Donát 2021-01-13 13:29:00
A legjobb persze az lenne, ha az emberek az útszéli bozótos helyett az amúgy ingyenesen használható hulladéktelepre vinnék a szemetüket.

Az előző év végén tartottak sajtótájékoztatót a megnyert támogatásról, a pénzt február végéig kell elkölteni. Így az illegális hulladéklerakás szempontjából legrosszabb, legszenyezettebb területeken már meg is kezdték a szemét feltérképezését és elszállítását.

 

A mostani akción kívül azt is látnunk kell, hogy a szelektív hulladékgyűjtő-szigetek mellé elhelyezett, ömlesztett háztartási szemét ugyanúgy illegális hulladéknak számít

- mondta Horváth Soma (Éljen Szombathely), a város alpolgármestere, majd hozzátette, hogy ezért az így keletkezett szemetet szintén illegális hulladékként kell kezelniük, és emiatt többet is kell fizetni azok elszállításáért.

A városszéli illegális szemétkupacok létrehozóit azért is nehéz megérteni, mert a Körmendi úti hulladékudvaron ingyenesen leadható a háztartások körül kialakult, de nem kommunális hulladék.

Egy másik pályázattal térfigyelő kamerákat szeretnénk elhelyezni a hulladékszigetek környékén, ennek márciusban lesz eredménye, és 11 millió forintba fog kerülni

- jelentette ki az alpolgármester.

Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely), a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke szerint tavaly év elején zéró toleranciát hirdettek az illegálisan szemetelők ellen, és a város továbbra is elkötelezett eziránt. Jelenleg 30 illegális hulladéklerakóról van tudomásuk, ezekből pedig több is visszatérő probléma.

A közterületfelügyelet emberei, a mezőőrök és a kamerák is folyamatosan dolgoznak, és sajnos sok eljárást kell indítani

- mondta Kelemen, kiemelve a Parkerdő környékét és az oda vezető utakat, majd hozzátette, hogy ezek az illegális hulladékhalmok nem az elmúlt egy évben alakultak ki, hanem egy 10 éves problémáról beszélünk. Az önkormányzat már egy éve küzd a szemetelők ellen, és jó látni, hogy tavaly év végén a kormány is belátta: érdemes a problémával foglalkozni.

Felszerelése után pár órával már kapása is volt a szemetelők ellen beüzemelt kamerának Szombathelyen

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester, valamint Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!) a város Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottságának elnöke tartott ma közös sajtótájékoztatót az elmúlt hetek közbiztonságot érintő kérdéseiről. Nemény elmondta, hogy új, és akkut problémák is jelentkeztek Szombathelyen, amit érezhetnek is az itt lakók. A visszajelzések szerint megnőtt az agresszív koldulások száma, ami sokakban riadalmat kelt.

Taoufik Roland, a SzomHull ügyvezető igazgatója szerint sajnos sokszor találkoznak veszélyes hulladékkal közvetlenül a mezőgazdasági területek mellett.

A mostani helyszín is bizonyítja, hogy a szántóföld mellett eldobált szemétből a méreganyagok bejutnak akár a termésbe is.

- mondta Taoufik, majd hozzátette, hogy a bozótosban szétdobált gumiabroncsok akár tüzet is okozhatnak.

 

A Polgármesteri Hivatal közleménye:

A Belügyminisztérium az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt 2020. évben megvalósítandó I. üteme keretében nyilvános pályázati felhívást tett közzé települési önkormányzatok számára, amelyre Önkormányzatunk 2020 novemberében pályázatot nyújtott be. A pályázatot Szombathely MJV Közgyűlése a 2020.10.29-i ülésén a „Vigyázzunk Együtt Szombathelyre!” elnevezésű köztisztasági program részeként tárgyalta, annak tartalmát és a pályázat benyújtását jóváhagyta.

A pályázatot a Belügyminisztérium 2020. december 7-i döntésével pozitív elbírálásban részesítette és 100%-os mértékben támogathatónak ítélte. Az elnyert támogatás összege bruttó 19.913.261,- Ft, amelyből 11 helyszínen történik illegális hulladékmentesítés 2021. február 28-i határidőig. A támogatásból 4.532.616,- Ft összeget az illegális hulladék összegyűjtésére, 14.376.825 Ft,- összeget a hulladék elszállítására és kezelésére, 275.000,- Ft-ot projekttáblák elkészítésére és helyszíni kihelyezésére, 718.820,- Ft-ot a pályázatot bemutató médiakampány lebonyolítására használhat fel Szombathely MJV Önkormányzata.

A jelenlegi projekttel párhuzamosan benyújtásra került szintén a „Tisztítsuk meg az Országot!” pályázati felhívás keretében 7 db új térfigyelő kamera kihelyezésére vonatkozó pályázat, amelynek elbírálása a támogató - Információs és Technológiai Minisztérium és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. - részéről folyamatban van.

A cikk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával készült.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.