Felszerelése után pár órával már kapása is volt a szemetelők ellen beüzemelt kamerának Szombathelyen

Nagy Donát 2020-06-19 13:33:00
Tovább bővítik a bűnmegelőzési akcióterv intézkedéseit, az agresszív koldulásnál pedig zéró toleranciát hirdet a város.

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester, valamint Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!) a város Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottságának elnöke tartott ma közös sajtótájékoztatót az elmúlt hetek közbiztonságot érintő kérdéseiről.

Nemény elmondta, hogy új, és akkut problémák is jelentkeztek Szombathelyen, amit érezhetnek is az itt lakók.

A visszajelzések szerint megnőtt az agresszív koldulások száma, ami sokakban riadalmat kelt. Másik probléma a közterületi szeszesital-fogyasztás, a harmadik pedig a hajléktalonok közterülethasználati szokásaik. Utóbbi egyébként inkább szociális probléma, de mindenképpen van közbiztonsági vonzata is. A legtöbb bejelentés a Fő tér környékéről érkezik.

A polgármester elmondta, hogy a város rendőr-kapitányával egyeztetve a belvárosi rendőrörs nagyobb kihasználtsággal fog működni, és ha kell, ennek költségét a város vállalni fogja. Ugyanis nemrég a Fő téri üzletek közösen kértek segítséget az egyre gyarapodó közbiztonsági kérdésekben.

A tervek szerint lesznek olyan nevesített közterületek, amelyek egészén tilos lesz az alkohol-fogyasztás, és ezt táblákkal is jelölni fogják. Egyébként a törvény már eleve előír ilyen helyszíneket, például az iskolák környéke, a buszmegállók, és az üzletek bejárata körüli 50 méter.

A fő gond nem maga az italozás, hanem az ezt kísérő zajongás, szemetelés, agresszív viselkedés.

Szó esett a tudatmódosító szerek elleni harcról is. Manapság sajnos már nem jelent problémát az ezekhez való hozzájutás, ráadásul némelyik szer nem is szerepel az ezek használatát tiltó "C listán". De ahogy mondták, Szombathely nem engedheti meg magának, hogy ne tegyen meg mindent a droghasználat ellen.

A hajléktalanok kérdésköre szintén nagyon összetett probléma. Sokan egyébként úgy gondolják, hogy aki koldul, az hajléktalan is, de a két dolog nem mindig jár együtt. Nehéz a témáról még beszélni is, de attól még ez egy létező probléma. Mindenkinek megpróbálnak segíteni, de aki a másik oldalról nem partner ebben, és továbbra is agresszíven viselkedik, ott igenis elő fog kerülni a szankcionálás.

Kelemen Krisztián elmondta, hogy kidolgoztak egy stratégiai tervet a közbiztonság javítására, amit el is kezdtek megvalósítani. A közterületfelügyelet, a rendőrség, az önkormányzat, a civilek és az erdészet közösen fogott össze az illegális hulladéklerakással szemben.

Több bejárás és egyeztetés után a parkerdőben lévő, de erdészet kezelésében lévő kamerákat már a közterületfelügyelet figyeli, illetve kísérleti jelleggel felszereltek egy mobil kamerát is.

Ennek kihelyezése után pár órával már tettenérést is sikerült rögzíteni. 

A kamera pontos helyszínét nem árulják el, de ezt úgyis bármikor módosíthatják. Sőt, van még egy rossz hírük is a szemetelőknek:

Újabb mobil kamerákat fognak kihelyezni!

Ennek híre egyébként hamar elterjedt a városban, és lám, nagyságrendekkel visszaszorult az illegális hulladéklerakás. Az ezért kapható büntetési tételeket egyébként táblákra is ki fogják írni a problémás helyekre, elrettentés gyanánt.

Azt kérik, ha bárki illegális hulladékot lát, jelezze a koztisztasag@szombathely.hu e-mail címen, ha pedig éppen szemtanúja is egy ilyen tevékenységnek, tárcsázza rögtön a 112-es segélyhívót.

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.