Letartóztatásban marad Matolcsy Győrgy

Farkas Bazsi 2026-11-05 10:44:13
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Az elsőfokú bíróság 2026. november 23-ig rendelte el Matolcsy György és két további letartóztatását és elutasította a bűnügyi felügyelet, továbbá az óvadék megállapítása iránti védői indítványt. A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést - írja a bíróság szerkesztpőségünkhöz eljutatott közleményében.

Az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúját minden terhelt esetében kellően alátámasztják a feljelentések és mellékleteik, az okirati bizonyítékok, a tanúvallomások, a hangfelvételek és azok leiratai, valamint az okiratok keletkezésével és visszadátumozásával kapcsolatos informatikai adatok.

Az FT egyetértett az elsőfokú döntéssel abban, hogy a gyanúsítottak elérhetetlenné válásának veszélyét egyrészről megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük. Ezt erősíti továbbá a gyanú szerinti elkövetői kör tagjai között fennálló szoros családi, gazdasági és személyes kapcsolat és az, hogy a gyanú szerint szintén az elkövetői körhöz tartozó kétszemély ismeretlen külföldi helyen van.

A bizonyítás befolyásolásának veszélyét ugyancsak konkrét adatok támasztják alá. A nyomozás jelenlegi szakaszában nagy mennyiségű lefoglalt elektronikus adat és irat elemzése, illetve további személyek azonosítása, kihallgatása folyik, valamint ismételt kihallgatások is szükségesek lehetnek.

A bizonyítás jogellenes befolyásolásának reális és közeli veszélyét valószínűsíti a gyanúsítottak közötti szoros kapcsolatrendszer és  gyes elkövetőtársak elérhetetlensége, továbbá, hogy az egyik gyanúsított érdekkörében a büntetőeljárással összefüggő iratokat találtak, valamint felmerültek a bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is.

Amásodfokú bíróság szerint dr. Matolcsy György esetében a bűnismétlés veszélyének megállapítását önmagában nem zárja ki sem a büntetlen előélet, sem az, hogy a jegybankelnöki tisztsége megszűnt. A bűnismétlés nem kizárólag a már megkezdett konkrét bűncselekmény folytatásának veszélyére vonatkozik, hanem újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésének a reális veszélyét is jelenti. A gyanú szerinti cselekmények szervezett, több személy együttműködésére épülő jellege, a hosszabb idő alatt kialakult gazdasági és személyes kapcsolatrendszer, valamint dr. Matolcsy Györgynek a bizonyítékok alapján valószínűsíthető informális irányító szerepe jelenleg megalapozza a bűnismétlés veszélyét.

A másodfokú bíróság kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság alaposan megvizsgálta enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásának a lehetőségét, azonban a bizonyítás veszélyeztetésének kockázata – különösen a még elemzés alatt álló adatok, az eljárásba be nem vont személyek és a kapcsolatrendszer miatt – olyan közeli és reális, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában szükséges a gyanúsítottak teljes izolációja. Az ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyelet elektronikus nyomkövető alkalmazásával elsősorban a fizikai mozgás ellenőrzésére alkalmas, ezért önmagában nem akadálya a közvetett kommunikációnak, az elektronikus kapcsolattartásnak vagy a bizonyítás másokon keresztül történő befolyásolásának, ezért a kapcsolattartási tilalom sem elég, amikor az eljárásban érintett vagy érintetté váló személyek köre még nem teljesen ismert.

Az óvadék pedig alapvetően a kényszerintézkedéshez kapcsolódó magatartási szabályok betartását és a terhelt jelenlétének biztosítását erősítő garancia. Önmagában szintén alkalmatlan a bizonyítás veszélyeztetésének vagy a bűnismétlésnek a megakadályozására. Ha három különös ok együtt indokolja a kényszerintézkedés elrendelését, és ezek közül kiemelkedő súlyú a bizonyítás befolyásolásának veszélye, akkor az óvadék összege önmagában nem teszi szükségtelenné a letartóztatást, és nem mérsékli megfelelő mértékben a fennálló kockázatokat. 

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.