A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Farkas Bazsi 2026-11-06 09:58:00
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Pofára megy a bírságolás a Vas Megyei Kormányhivatalnál?! - írtuk alig egy hónapja, ugyanis szerkesztőségünk birtokába került egy olyan levél, amelynek tartalma arról szól, hogy 2023. október 24-től az esetleges kiszabásra kerülő bírság esetén a tervezett bírságot 2 nappal annak kiszabása előtt a hivatalvezetők, és a főosztályvezetők egy táblázatba vezessék fel, majd az küldjék meg a birsag@vas.gov.hu-ra.

A levél szerint amennyiben a megküldést követő 2 napban nem érkezik ellentétes jelzés sem a főispántól, sem pedig a főigazgatótól a bírsággal kapcsolatban, úgy abban az esetben az kiszabható.

Összehasonlításként megkérdeztük a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt, hogy ott alkalmaznak-e hasonló gyakorlatot, ám azt a választ kaptuk, hogy nem.

Egyébként szerkesztőségünk birtokába jutott információk alapján több olyan konkrét eset is történt, amikor a bírság tételét - vélhetően politikai okokból - elég komolyan csökkentette a hivatal.

Cikkünk után Lőrincz Viktória, vidék- és településfejlesztési miniszter vizsgálatot rendelt el. Értesüléseink szerint azzal is járt, hogy több hivatalnokot is felfüggesztettek a vizsgálat lezártáig. 

Hiteles információkért a minisztériumhoz fordultunk. Az alábbi válasz érkezett kérdéseinkre:

“A Vas Megyei Kormányhivatal hatósági bírságokat érintő joggyakorlatával kapcsolatban elindított vizsgálat jelenleg még folyamatban van, eredményéről a VTM csak annak lezárulta után tud tájékoztatást adni. 

A vizsgálat indulásakor a VTM megtiltotta a szabályzat jogszabálysértő rendelkezéseinek alkalmazását, további intézkedésekről csak a vizsgálat eredményének függvényében dönt, így értesülései nem helytállóak.”

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.