30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a szombathelyi bíróság a Vas megyei Rendőrkapitányság által előállított Haladás VSE szerződéses edzőjét. A november 05.-i csütörtök estét már előzetesben a szombathelyi börtönben töltötte - írta olvasónk.
A több éve tartó fedett nyomozás eredményeképpen az előállítás után részletes beismerő vallomás mellett megnevezte körmendi 70 éves bűntársát is B. J. S.-t, aki nem ismeretlen a hatóságok előtt. Ennek köszönhetően őt is előállították.
Megnevezte további 2 szoros közreműködőt, egy szombathelyi dekoratőrt és egy körmendi fénymásoló szalon munkatársát is.
Az idős korára és a letartóztatásra hivatkozva jelezte, hogy további másokat érintő bűncselekmények felderítésében is a nyomozó hatóságok rendelkezésére áll.
A hatóságok további 5 személyt vizsgálnak bűnszervezetben.
Amennyibaen beigazolódik, hogy több mint két évtizede bűnszervezetben ők látják el a fél Dunántúlt és a külföldön dolgozókat is hamis bizonyítványokkal, oklevelekkel, végzettségekkel, akkor nemcsak hosszú éveket kaphatnak, hanem minden idők legnagyobb hamis okirat szervezetét leplezték le Magyarországon.
A hatóságok károsultak jelentkezését is várják.
Az információkat megerősítette a bíróság, annyi kiegészítéssel, hogy bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A szervezet többek között érettségit, bölcsődei dajka bizonyítványt, fodrász végzettséget, pedagógai segéd, és autószerelői bizonyítványt hamisított. Hamis bizonyitványokat, mesterleveleket állítottak ki.
Sz.S.-t 7 rendbeli, B.J.S.-t 14 rendbeli elkövetéssel gyanúsítják. Mindkettejük esetében a letartoztatás jogerős.
