Székely Zoltán a győri Rómer Múzeum új igazgatója

Pintér Bence 2020-07-02 06:18:00
A mosonmagyaróvári Hansági Múzeum igazgatója érkezik a februárban leváltott Grászli Bernadett helyére.

Július 1-jétől új igazgató áll a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum élén – adta hírül a Rómer Múzeum Facebook-oldala. Székely Zoltán művészettörténész 17 évig volt az egykori Xántus János Múzeum kollégája, az utóbbi 8 évben pedig a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumot vezette.

Tervei szerint a következő időszakban a győri múzeum erőteljes koncepcióváltáson esik majd át, melynek lényege, hogy a művészettörténeti és kortárs művészeti kiállítások mellett komolyabb hangsúlyt kapjanak a történeti, régészeti, néprajzi tárlatok is. Változatosabb és színesebb kiállításpolitika jellemzi majd tehát a győri múzeumot, amelyet jól kiegészítenek a tudományos kutatások, konferenciák és publikációk – derül ki a posztból.

Székely Zoltán komoly hangsúlyt fektet az intézmény helytörténeti jelentőségére, hiszen ahogy vallja, fontos, hogy meghatározó szerepet játsszon a múzeum a város emlékeinek felkutatásában és megőrzésében. Ez most különösen jelentős, hiszen Győr 2021-ben ünnepli majd 750. évfordulóját annak, hogy szabad királyi város lett. Erre a rendkívüli eseményre a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum is kiemelten készül.

A győri helytörténeti gyűjtemény egyébként jelenleg nem látogatható, mivel egykori otthona, a Széchenyi téri Apátúr-ház felújítására 2014 óta nem került sor – a gyűjtemény ezért egy raktárban van évek óta.

Székely a múzeum vezetői posztján Grászli Bernadettet váltja, akit februárban menesztett Dézsi Csaba András polgármester, ennek okáról a polgármester azt mondta: „Számos olyan gazdálkodási-szervezési probléma merült, fel amivel kapcsolatosan szembesíteni kellett az igazgatónőt. Ő szembesült ezzel, és úgy döntött, hogy a továbbiakban nem tudja ellátni ezt a feladatot. Rendezetlen a helyzet a múzeum gazdálkodásában.” Enneél közelebbti azóta sem tudni a dologról, amit később Rechnitzer János győri közgazdász és műgyűjtő is felemlegetett egy cikkben.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.