Továbbra is erősek a külföldi vevők a magyar lakáspiacon – tavaly 309 milliárd forintért vásároltak ingatlanokat

Dömötör Gábor 2025-11-13 11:35:45
A legtöbb vevő Németországból érkezett, de sok a kínai és a vietnámi érdeklődő is. 

KSH friss adatai szerint 2024-ben összesen 6600 külföldi állampolgár vásárolt lakást Magyarországon, mintegy 309 milliárd forint értékben, derült ki az OTP Ingatlanpont összegzéséből. A külföldiek így a teljes hazai forgalom 6,4 százalékát adták - írta az MTI. Az ingatlanközvetítő szerint 2025 kettős év lehet ebből a szempontból, hiszen az Otthon Start Program a magyar vevőket hozhatja előnybe, ugyanakkor az új lakásfejlesztések berobbanása várhatóan a külföldi érdeklődést is növelheti.

Fotó: MTI/Jászai Csaba

A legtöbb vevő továbbra is a németek közül került ki, 1369 német állampolgár vásárolt lakást, főként a Nyugat- és Dél-Dunántúlon. A második helyen a kínaiak állnak 708 lakással, utánuk pedig a román és szlovák vevők következnek 671–671 ingatlannal. Jelentős a vietnámi érdeklődés is: 329-en vásároltak tavaly Magyarországon, míg az oroszok 185 lakóingatlant szereztek meg. A földrajzi eloszlás erősen eltérő: a románok főként a keleti vármegyékben és Budapesten, míg a szlovákok Borsodban, Győr-Moson-Sopronban és a fővárosban voltak aktívak.

Budapesten különösen erős a külföldi jelenlét, a fővárosi lakásvásárlások 7,8 százaléka kötődik külföldiekhez, az összérték pedig a teljes forgalom egytizedét jelenti. A pesti belső kerületekben minden ötödik tranzakcióban jelent meg külföldi vevő, legnagyobb számban kínai és vietnámi vásárlók. Együttes vásárlásaik a budapesti forgalom közel 4 százalékát adják.

A különböző állampolgárságok között jelentős árkülönbségek mutatkoznak. A legmagasabb átlagos vételárat az orosz vevők fizették, 83,5 millió forintot, szorosan mögöttük a vietnámiak 83,4 millióval, majd a kínaiak 76,9 millióval. A skála másik végén a főleg vidéken vásárló románok állnak 16,8 millió forintos átlaggal, de a holland és belga vevők is 30 millió forint alatt költöttek. Az árak négyzetméterre vetítve is ugyanezt a különbséget tükrözik: míg az oroszok átlagosan 1,4 millió forintért vásároltak négyzetméterenként, addig a románoknál és hollandoknál ez az érték 200 ezer forint körül mozgott.

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a külföldi kereslet évek óta stabilan jelen van Magyarországon, elsősorban Budapesten. Úgy látja, hogy 2025-ben egyszerre hatnak majd a piacra a hazai vevőket támogató programok és az új fejlesztések tömeges megjelenése. Utóbbiak – a kiemelt nemzetgazdasági beruházások és a Lakhatási Tőkeprogram ösztönzői miatt – jelentős új kínálatot hozhatnak a fővárosban, ami továbbra is vonzó célponttá teheti Magyarországot a külföldi ingatlan befektetők számára.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.