„Egyébként mindenki ezt a nehezen kimondható szót használja: Pfizer, azt hiszem így kell mondani. De az valójában egy magyar vakcina. Ugye egy német prof is benne van ebben a dologban, a kutatásban, vagy a kutatás irányításában, de a legtöbben magyarok dolgoznak a kutatásban, vagy a kutatás irányításában. Kis túlzással, de mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne. Büszkék lehetünk a tudós asszonyra, aki egy kisújszállási asszonyság egyébként, mint megtudtam.”
- mondta még vasárnap a Kossuth rádióban Orbán Viktor, kijelentésére pedig szinte azonnal ráugrottak azok az ellenzéki szereplők, akik rá szoktak ugrani az ilyen és ehhez hasonló kijelentéseire.
Ez is volt a cél.
A miniszterelnök ugyanis pontosan jól tudta és tudja, hogyan tud egy - olvasattól függően - leereszkedő, de mindenképpen egyszerűsítő szóhasználattal tematizálni, hogyan tud egyszerre énekelni saját szavazótáborának, és megfelelő irányba terelni a politikai ellenfelek egy részét.
Ez a leárazott, alsó-középkategóriás nyelvezet, az asszonyság, a prof vagy éppen egy nehéz szó kiejtésén való rágódás ugyanis arra jó, hogy egy sokkal lényegesebb, de Orbán által természetesen nem kihangsúlyozott témáról vigye el a fókuszt, ez pedig a hazai kutatás-fejlesztés mostoha sora.
Orbán szerint kis túlzással, de akár mondhatjuk azt, hogy ez egy magyar vakcina.
Valójában nem, nem az. A vakcina a globalista piac és kutatás terméke, ami mögött elképesztő tőke, valamint felhalmozott és bizony elcsábított tudás áll.
Olyanok, mint Karikó Katalin, aki kutatói pályája elején 1985-ben - ízlelgessük csak - egy létszámleépítés miatt kénytelen volt elhagyni hazáját, azt az országot,
amely elképesztően büszke az oktatására, kutatóira, tudósaira, ám amelynek döntéshozói évtizedek óta magasról tesznek arra, hogy megfelelő mennyiségű forrás álljon rendelkezésre a kutatás-fejlesztésre, és amelynek politikai elitje csak akkor foglalkozik ezzel a szegmenssel, ha már nagy a baj, vagy ha a miniszterelnök asszonyságnak nevez valakit.
Mint most.
Persze választást 13-ik havi nyugdíjjal, páriává tett határon túli magyarokkal vagy migránsokkal lehet nyerni, nem pedig megfelelően dotált kutatóintézetekkel, valamint nyugodt és tervezhető munkakörülmények között dolgozó kutatókkal, ám ettől még a rendszerváltást követő 30 évünk egyik legszomorúbb értékmérője marad a hazai kutatás-fejlesztés helyzete és a tudomány felé tapasztalható döbbenetes bizalmatlanság.
2021-ben nem a járvány, nem a vírus, a bizalmatlanság lesz a mi ellenségünk
Ha majd megkérnek minket, foglaljuk össze egy szóban 2020-at, akkor a válasz szinte biztosan a koronavírus lesz. Érthető is, hiszen az életünket fenekestül felforgató világjárvány okozója ott van mindenhol. Az utcán, a piacon, a tévében, gondolataink és cselekedeteink között. 2020 olyan volt, mint egy nagy, közös szerepjáték.
Jellemző, hogy bár a szektor GDP-arányos ráfordítása évek óta növekszik, azt a főleg külföldi tulajdonú nagyvállalatok saját kutatásai teszik ki, miközben a felsőoktatási és állami ágazat kis súlyú és kevés, magyarul, a magyarországi kutatási teljesítmény nagyobb része szintén a globális piac része, nem pedig a miniszterelnök által elképzelt magyar termék.
Ez persze nem magyar sajátosság, ugyanakkor épp a koronavírus mutatta meg, hogy a kutatás-fejlesztés terén is létezik közérdek, ezért nem árt, ha az állam(ok) rendelkeznek ilyen kapacitásokkal.
Ehhez azonban hosszú távú stratégiára lenne szükség, konszenzusra, vagyis kormányokon átívelő politikai akaratra.
Persze amíg azzal foglalkozunk, hogy Orbán Viktor mit gondol a nőkről és hogyan nevezi őket, addig nem lépünk előre.
