Bár azt gondolhatnánk, hogy a horror – akár könyvről, akár filmről beszélünk – mindössze az ijesztgetésről szól, az egyik értelme valójában az, hogy biztonságos körülmények között szembenézzünk racionális és irracionális félelmeinkkel. Miközben racionálisan és irracionálisan pánikolunk a terjedő koronavírus-járvány miatt, érdemes tehát sorba venni pár könyvet, amelyekben feltűnnek világjárványok: ezek ugyanis pont megfelelő olvasmányok lehetnek akkor, ha a következő napokat inkább otthon töltenénk nyugiban.
Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
A kanadai írónő regénye súlyos témája ellenére a pozitív hangvételű járványregények közé tartozik.
Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.
Stephen King: Végítélet
Egy olyan klasszikus, ami egy járványkönyves listáról sem maradhat le, ráadásul jó hosszú időre leköthet minket, hiszen hosszabb, mint ezer oldal. valahol a kaliforniai sivatag mélyén,
Iszonyatos sebességgel tarol végig az országon, tömegesen hullanak az emberek.
Ám ismeretlen okból néhányuk szervezete ellenáll a szörnyű kórnak, épségben vészelik át a járványt. Egyetlen közös van bennük: hasonló álmokat látnak, melyekben vagy egy idős néger asszony, vagy egy baljós sötét ember hívja őket. Felkerekednek hát a túlélők, hogy eleget tegyenek a Gondviselés, illetve a Gonosz hívásának.

Joe Hill: Spóra
Stephen King fia sem kispályázik, ha járványokról van szó: röpke 982 oldalon valósította meg a saját járványos sztoriját. Amerikában ismeretlen eredetű járvány tör ki: egy spóra hatására a betegeket aranyszínű és fekete foltok, tetoválásszerű „sárkánypikkelyek” kezdik ellepni, majd egyszer csak, hosszú idő után, felgyulladnak.
A regény főhőse Harper, egy kórházi ápolónő, aki betegek százait látta elpusztulni, ezért megállapodnak a férjével, hogy ha megbetegszik, öngyilkos lesz. De amikor kiderül, hogy ő is megfertőződött, már terhes, és mindenképpen ki akarja hordani a magzatot, még mielőtt elégne, hiszen tudja, hogy sok esetben más fertőzött nők is ép, egészséges gyermeknek adtak életet.
Margaret Atwood: MaddAdam-trilógia
így már bátran lehet egyben ajánlani. Egy férfi, aki valamikor Jimmy volt, most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól.
Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön. De ki alkotta a guvatkákat? Honnan jött a járvány? És mi történt előtte? Meglepő, de Hóember mindent tud, vagy legalábbis nagyjából emlékszik ezekre.
Connie Willis: Ítélet könyve
Connie Willisnek egy egész sorozata van az időutazó oxfordi diákokról, de ez a kötet volt az első, és ennek a kötetnek a középpontjában egyszerre két járvány, az influenza és a pestis áll. Kivrin Engle történelemszakos egyetemi hallgató a közeljövőben, akinek váratlanul megengedik, hogy az időgéppel elutazzon a középkorba, 1320-ba.
a várost pedig karantén alá vonják. Kivrin közben rossz évbe érkezik, nem tudja, hogy hogy juthatna vissza, kitör rajta az influenza, miközben az elszabaduló pánikban megpróbálják meghatározni, hova is jutott végül Kivrin.
Max Brooks: World War Z – Zombiháború
Senkit ne tévesszen meg a borzalmas filmadaptáció: a World War Z az egyik legjobb zombis könyv valaha. Max Brooks oral historyként meséli el egy zombijárvány történetét, azaz a narratíva szerint egy világot
Mindez nagyon sokrétű képet tud adni a zombijárványról, ráadásul már az elején tudjuk, hogy a dolognak pozitív lesz a kicsengése, a zombikat végül legyőzik: már csak azt kell elmesélniük, hogy hogyan tették ezt. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról és a derengő fényről az alagút végén.

John Scalzi: Bezárt elmék
A 2030-as években egy új vírus söpör végig a világon: a fertőzöttek 95 százaléka kicsit lázas és fáj a feje, négy százaléka agyhártyagyulladást kap – ami majdnem kiüti az egészségügyi rendszert –,
így az agyukba ültetett neurális háló segítségével tartják a kapcsolatot a világgal.
Egy hotelszobában ismeretlen férfi holttestére bukkan a rendőrség. A feltételezett gyilkost még a helyszínen elfogják, de ő semmire sem emlékszik. Nem sokkal később újabb bűntény történik. Az esetet a kezdő FBI-ügynök Chris Shane-nek és sokat látott társának kell megoldania. Hamarosan rájönnek, hogy igen nagy a tét. Az események ugyanis összefüggésben vannak egy frissen beiktatott törvénnyel, amelynek értelmében az USA radikálisan csökkenti a Haden-szindróma által érintett emberek ellátására szánt összegeket.
Ben H. Winters: Az utolsó rendőr-trilógia
Winters Edgar- és Philip K. Dick-díjas trilógiájában nem egy vírus okozza a társadalom fokozatos összeomlását, hanem az, hogy egy pusztító aszteroida tart a Föld felé: mégis, bár nem pontosan passzol a témánkhoz,
A regények a becsapódás előtti fél évet dolgozzák fel Hank Palace, egy fiatal nyomozó szemszögéből, aki a világvége előtt sem adja fel a hivatását, és különböző gyilkossági ügyeket old meg, miközben fontos morális kérdésekre keres választ.
Szólj hozzá!
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
