Kiss Sándor közel 25 évig, 1965 és 1989 között volt Sárvár tanácselnöke, a város ebben az időszakban hatalmas változáson ment keresztül. Kiépült a mai turizmust hajtó fürdő elődje, megépült az első szálloda, nagyjából 5 ezer emberrel nőtt a lakosság, és Sárvár a városi címet is ekkor kapta meg. Éppen ezért három sárvári képviselő, Németh Zsolt, Eiveck Péter és Szabó Lajos nemrég az aláírásukkal kezdeményezték az egykori tanácselnök elismerését. Kiss Sándorral arról beszélgettünk, hogy miként változott ekkorát Sárvár a közel negyed évszázad alatt.
Melyek azok a fejlesztések, amelyek kifejezetten az Ön nevéhez köthetők?
Azt nem mondhatom, hogy nélkülem nem jött volna ide sok minden, hiszen ha én nem lettem volna, akkor valaki más fogalmazta meg volna a várospolitikát. Akkor, amikor én tanácselnök lettem, a város egy alvó város volt. Nem voltak beruházások, nagy volt a munkanélküliség, abszolút nem volt női foglalkoztatás. Volt egy sereg munkanélküli, a dolgozók többsége pedig kijárt Répcelakra, Dunaújvárosba, Budapestre, a Nyírségbe. A vasútállomás reggelenként majdnem leszakadt, annyi utas volt, hogy nem igaz. Emlékszem, mert én is azzal utaztam. Ezért amikor összeállítottuk a kívánságlistát, akkor a fő dolog az iparosítás volt. Utána következett a lakások építése, majd a fürdővíz hasznosítása. Mindenhol lobbizni kellett, annak ellenére, hogy a politika akkor tiltotta az ilyesmit.
Sokan nem tudják, de az ipartelepítésre voltak olyan kísérletek, amik nem jöttek be. Először a Vas- és Fémipari Vállalatnak kellett volna fejleszteni, faipari kombinát is lett volna, amihez mi szedtük össze az asztalosokat. Ezekből semmi sem lett.
Ehhez tudok mondani egy történetet is, amit utólag tudtam meg. A Perger Tibi volt a Vagongyár elődjének a személyzetise, itt lakik tőlem nem messze. Ő megkapta a feladatot, hogy szedjen össze 30-40 asztalost. Ő és a Laci, az öcsém, Sopronban együtt voltak faipari szakmunkások valamelyik üzemben. A Perger Tibi aztán megkereste a Lacit, hogy jöjjön haza. Ő hazajött, de lakás kellett neki is, meg másnak is. Szóval adtunk neki lakást, de ez kiszúrta a szemét a lakosságnak.
Tehát úgy telepítettek ide szakembereket, hogy lakásokat adtak nekik?
Igen.
Tanácsi bérlakást?
Azt is, meg aztán a Vagongyár építette ezeket a vagongyári lakásokat a buszmegállóval szemben. Negyvenet. Ők voltak a beruházók, és nekünk átadták kezelésre. Ők derítették fel az öcsköst, és ők jelölték ki a tanácsnak, hogy kinek utaljanak ki lakást.
1971. Magyarország,Sárvár autóbusz-állomás. Forrás: Fortepan
A közvélemény viszont ezt a játékot nem ismerte, és egyszer csak jött az akkori megyei tanácselnök helyettese, és hozta a bejelentést, hogy én az öcskösnek soron kívüli lakást adtam. Mondtam neki, hogy érdeklődd meg a Vagongyárnál, hogy mi volt, de a helyzet ez. Végül nem lett belőle semmi. Az ilyeneken mindig vigyorogtam, mert az én apám azt tanította nekem, hogy "Fiam, egy dolgod van, a becsületed. Arra vigyázz!”. Ez belém rögzült, semmit nem loptam, vagy csaltam.
Akkoriban nem volt korrupció?
Volt, de ilyen nagyok, mint most, nem voltak. Nem is tudott, hiszen társadalomtulajdon volt, nem volt piac. Volt azért, de ilyen nagy vállalatszintű korrupciókról nem tudok. Legalábbis az újságok nem hozták le.
Térjünk vissza az alapkérdésre! Mi nem valósulhatott volna meg Ön nélkül?
Igen, az ipartelepítésből első kezdeményezéseiből ugye nem lett semmi. Aztán a Gonda György, az akkori megyei tanácselnök egyszer itt volt, és mondtuk neki, hogy azért az disznóság, hogy ezt-azt megígértek, amiből nem lett semmi. Ő nekem akkor azt mondta, hogy "Megállj, beszélek én a Horváth Edével!”.
Horváth Ede az első kapitalista felfogással létrehozott üzem vezetője volt, a Rábáé, ami Amerikába szállított. Neki Győrben volt a székhelye, a központi pártvezetésben is benne volt, de szabad kezet kapott. Na most, én később tudtam meg, hogy a Gondának és a Horváth Edének a kapcsolata onnan jött, hogy a Gonda Győrben volt az MSZMP első titkára. Onnét keveredett ide, megyei tanácselnöknek. Aztán nemsokára jött is vissza, hogy lesz valami, mert az Ede megígérte. Így jött létre a Vagongyár. Az alapkövet akkor tettük le, amikor Sárvárt várossá avatták, ’68 augusztusában.
Mire a legbüszkébb azok közül, amelyeket a tanácselnökként eltöltött idő alatt létre hoztak?
Mire vagyok a legbüszkébb? Talán arra, hogy a város fejlődésnek indult. Talán arra, hogy együtt tudtunk működni a lakossággal. Mi igyekeztünk bevonni őket mindenbe, amibe lehetett, arra kértük őket, hogy segítsenek megvalósítani mindent, ami lehetséges. Erre minket a pénzhiány is ösztökélt, mert az mindig kevés volt. Hatalmas fejlődésnek indult a város, a lakosság száma is nagyot nőtt, 11 ezerről 16 ezerre ugrott a 25 év alatt. Ez ötezer ember.
A városavatás előtt 9 ezer fő körül volt a város lakossága, ezért is egyesültünk más községekkel. Kanotapusztának, Rábasömjénnek és Újmajornak ajánlottuk fel az egyesülést. Mind a három elfogadta. Örültek, hogy nem a celldömölki járáshoz tartoztak, hanem Sárvár városhoz. A város lakosságának a száma pedig felment 9-ről 11 ezerre. Ez feltétele volt a várossá válásnak, mert 10 ezer alatti község nem is pályázhatott. Mi öt éven keresztül tudatosan készültünk a várossá válásra.
Háromszor voltunk egymás után az ország legjobb társadalmi munkát végző városa, amiért három nemzeti zászlót kaptunk. Ezek a városháza nagytermének a vitrinjében voltak, aztán amikor én nyugdíjba mentem a rendszerváltáskor, akkor eltűntek.
Ezt hogy mérték?
Az egy főre eső társadalmi munkát mérték, én ezt beépítettem mindenhova, ahova lehetett. Például amikor 32 lakást építettünk a kertvárosban, ezt a részt később Angyalföldnek keresztelték el a lakosok. Ott régen mező volt, kertek alja, az emberektől el kellett venni, ki kellett sajátítani. Oda ment 32 lakás. Egyszer bekopogott hozzám a Szűcs Laci bátyja, és mondta, hogy sok pénz megmarad a minisztériumban, abból kaphatnak azok, akik vállalkoznak rá, hogy egy éven belül elköltik. Szűcs Laci, aki a Cukorgyárban volt a főkönyvelő, a bátyja Pesten dolgozott a pénzügyi minisztériumban, vagy az építési minisztériumban, már nem emlékszem.
A Gondának mondtam, hogy ilyen információt kaptam, nem lenne-e kedves felmenni, és egy kis pénzt kicsikarni. Aztán az öreg felment, és 32 lakással jött vissza. Csökkentett értékű lakások ára volt, mert ilyen is volt. Fél év alatt, még abban az évben fel kellett építeni. Mi vállaltuk.
Bennem meg felötlött, hogy hogyan építhetnénk az új lakások mellé pottyantós vécét. Akkoriban a városnak a 20 százaléka volt ellátva vízzel, ásott kutak voltak, meg volt még néhány közkút, ahonnan vizet tudtak hordani az emberek. Szóval éreztem, hogy víz kell az új lakásokba. Ezt saját magam hajtottam fel, nem bíztam senkire. Én tárgyaltam az üzemekkel, nekik felajánlottunk 2-3 tanácskijelölési jogot, a saját üzemükben, amibe nem szóltunk bele. Ennek az volt az ára, hogy egy négyes lakást nekik kellett lealapozni, amit társadalmi munkával oldottak meg.
Az üzemek aztán fiatal, nagycsaládos, szegény embereket jelöltek ki a lakásokra. A közvélemény elnevezte Angyalföldnek, most is annak hívják azt az utcát. Szóval ez jó példája az akkori összefogásnak, mert mindenki segített. Akkoriban a társadalmi munkára nem ez volt a jellemző. Sok mindent csináltunk így, például az erdőirtási munkálatokat, amikor a városba bekapcsoltuk a Vadkertet. Háromszor lettünk a legjobbak, nem a megyében, az egész országban. Ez nagyon nagy szó volt. Az egész elismerési rendszert a Népfront irányította, egyszer fent is voltam a Sarlós Istvánnál Budapesten, ő volt Sárvár országgyűlési képviselője. Emlékszem, a Danubiust hajtottuk akkor.
Erről tudna mesélni?
Hogyne! Az volt az első szálloda Sárváron, irigyelték is. Végig jártuk az ország mindhárom szállodaipari vállalatát Szabó Imrével, aki akkor tanácselnök-helyettes volt, utánam lett Sárvár polgármestere. A Danubius igazgatója, a Pávelné, azt mondta, hogy ha el tudjuk intézni, hogy kapjon abból a hitelből, amit akkoriban kért az osztrákoktól a kormány, akkor ő megépíti. Egyébként nem lett volna rá pénze. Akkor mentünk fel a Sarlóshoz. Annak is van története, mert a városi pártbizottságban megtudták, hogy oda készülünk, aztán a megyei titkártól jött a telefon, hogy ne menjünk fel a Sarlóshoz, ne bántsuk, ne terheljük. Lehet, hogy ők akarták megfejni valaki másnak, nem tudom, nekem a város úgy közvetítette, hogy a Horváth Miklós megtiltotta, hogy menjek.
De mégis felment?
Persze. Azt mondtam, hogy jó, rendben van, nem megyünk el hozzá, de felmegyünk Budapestre, mert már más találkozókat is megbeszéltünk. Végül elmentünk, gondoltuk nem tudják meg, nem is lett belőle ügy. Szóval felmentünk, elmondtuk a Sarlósnak, hogy milyen lehetőségünk van. Ő azt mondta, "Elvtársak, rajtam nem fog múlni”. Ezt elmondtuk a Danubiusnak, ők pályáztak, és meglett a pénz. Így indult az idegenforgalom Sárváron.
Beszéljünk a gyógyvízről! Hogy lett Sárvárból fürdőváros?
Olaj után kutattak akkoriban, fúrtak mindenhol, itt, Rábasömjénben viszont meleg vizet találtak. Aztán jött hozzánk a Budai Gyula, az Országos Kútfúró Vállalat vezérigazgatója. Ő is sárvári volt, de meghalt már. Ő mondta, hogy "Sanyi, ne hagyjátok ám, mert ez egy értékes víz!”. Nekiálltunk magunk is a vizet elemezni, közben több cikk is megjelent róla a Vasi Szemlében, itt-ott, hogy ezt a vizet hasznosítani kell.
Ezután a Cukorgyárat kértük meg, hogy segítsenek nekünk elemezni a vizet, mert az országos vezetés nem akarja gyógyvízzé nyilvánítani. Legalábbis erre a következtetésre jutottunk, mert sokáig ültek felette, de nem csináltak vele semmit. A Cukorgyár elvállalta, az ő eredményeikkel mentünk a minisztérium és az Országos Gyógyfürdővállalat felé, közben a megyét is puhítottuk. Aztán egyszer csak sikerült azzá nyilváníttatni.
Ezután a hasznosításon gondolkoztunk, ekkor építettünk rá saját erőből egy közfürdőt. Ekkoriban a sárváriak ha fürödni akartak, vagy teknőbe fürödtek, vagy a szombathelyi közfürdőbe mentek, én is jártam oda. Vagy pedig kimentek a Rábára. A télvíz idejét kivéve általában a Rábában fürödtem én is. Ez a helyzet nem volt egészséges, illetve több ember is belefulladt a folyóba. Szóval azt akartuk minden áron, hogy hasznosuljon ez a víz, de a megyének ott volt Bük, az országnak meg ott volt Hajdúszoboszló, amit akkoriban építettek. De Hévizet is akkor fejlesztették, és nem akartak egy új konkurenciát, ezért késleltették. Szóval ezért hoztuk létre a mi közfürdőnket, amit később lebontottak, most már a termálfürdő áll a helyén.
A Danubius csak ezután épült meg, de ott is gondok voltak, mert az Ertitől, az arborétumtól kellett területet elvenni. Az Erti meg szent tehén volt. Elmentünk a Gondához, hogy segítsen. Ő azt mondta, hogy majd beszél az Erti vezérigazgatójával, meg is oldották. Szóval nem csak a hitellel, hanem a területtel is segíteni kellett nekik. Emlékszem, el kellett hozzá bontani a Németh Miska tanyáját is.
Ő ki volt?
Németh Mihály szobrászművész volt, Sárváron egyik neves embere. Őket akkoriban próbáltuk hazahozni, elmentem a Miskához, és a Lakatos Jóska festőművészhez is, Pestre. Őket hazahoztuk, persze mindannyijuknak lakás kellett.
Ez tudatosan tették?
Tudatos volt, több helyen is jártunk. A Takács Imrét is haza akartuk hozni, a költőt, aki Rábasömjénben született. De ő akkor nősült, be is mutatott a feleségének. Azt mondta, ne haragudjak, de ezt az utazást nem vállalja.
Szóval, ha valami nem fért bele a felső vezetésnek, akkor megpróbálták itt helyben, összefogással megoldani?
Hogyne. Például a külföldi kapcsolatokat is bevetettük. Ott volt Lendva is, nekik sok halottjuk van itt Sárváron. '42-'44 között több százan voltak az internáló táborban, ami a Vagongyár helyén volt. Nekik kiépítettük a temetőt. Akkor még hidegháború volt, Tito pedig egy láncos kutya. Kaptam is tőle egy kitüntetést, csak már nem tudom, hogy hol van...
Szólj hozzá!
Ez 12,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A minden helyi háztartásba eljutó önkormányzati lapban viszont egy teljes oldalt kaptak a fideszes képviselők bemutatkozásai.
Az itthon maradó fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk amúgy sem lehetséges, meleg helyen történő átteleltetésük felesleges.
Egy cég hatékony működéséhez számos irodai eszközre van szükség, példának okáért a címkenyomtató is igen sok vállalkozás számára elengedhetetlen felszerelés. Ebben a cikkben bemutatjuk a legnépszerűbb típusokat, hogy segíteni tudjunk azoknak, akik a meg szeretnék találni a cégük számára legmegfelelőbb készüléket.
A CMRV hajtóművek napjainkban igen népszerűvé váltak, hiszen formatervezett, funkcionális elemei az ipar számos területén üzemelő berendezéseknek.
Angolból, magyar nyelvtanból és irodalomból, matematikából, kémiából és biológiából kaphatnak plusz felkészítést a diákok.
A napokban megjelent az országos sajtóban több a vízminőséggel kapcsolatos hír, mely megingathatja a felhasználók bizalmát az általunk szolgáltatott ivóvíz biztonságos fogyasztásával kapcsolatban.
A Magyar Közút november 10-én már téli munkarendre állt át, így csütörtök estétől 12 órás váltott műszakokban fogja végezni a megelőző sószórási, majd pénteken a hóeltakarítási munkákat is.
A vércukorszint mérése kulcsfontosságú a cukorbetegség kezelésében, a cukorbetegségben szenvedő embereknek napi szinten többször is ellenőrizni kell a vércukorértékeiket. Ezzel ellenőrizhető az alkalmazott terápia sikeressége, és elkerülhetők a hiper- és hipoglikémiás tünetek.
3 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést.
Már csütörtökön az esti órákban elérheti a nyugati határt az érkező ciklon melegfronti csapadékzónája.
A munkavédelem területéhez tartozik a védőruházat kérdése is. Rengeteg veszélyforrást rejtenek bizonyos munkakörök, így a dolgozók élet- és egészségvédelme mindennél fontosabb.
Prédl Antal 2025. január 1-ig tölti be a pozíciót, de ezt követően is igazgatósági tag mar.
Egyelőre kérdőjeles a beruházás.
Erről a Belügyminisztérium államtitkára beszélt.
Az önkormányzat idén megerősítette a Fő téri fenyő tartószerkezetének stabilitását.