"Sárvár erkölcsi kötelessége Kiss Sándor elismerése, aki közel 25 évig volt a város tanácselnöke”

Fehér Buda 2019-04-29 18:45:00
Az egykori tanácselnök idén tölti be a 90. életévét, három sárvári képviselő kezdeményezte az elismerését.

Kiss Sándor 1989-ben vonult nyugdíjba, előtte közel 25 évig volt Sárvár tanácselnöke. Ezalatt az idő alatt rengeteget tett a városért, ekkor épült ki például a sárvári gyógyfürdő akkori elődje is. Kiss Sándor idén tölti be a 90. életévét, éppen ezért három helyi képviselő, Németh Zsolt, Szabó Lajos és Eiveck Péter az aláírásával kezdeményezte az egykori tanácselnök elismerését.

Németh Zsolt, a Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke az Ugytudjuknak elmondta, hogy azért indították útjára a kezdeményezést, mert szerintük Sárvárnak büszkének kell lennie a múltra, főleg ha az sikeres volt. Úgy gondolják, hogy vannak olyan erkölcsi feladatok, amelyeket akár évtizedekkel később is, de el kell ismerni. A város a jelenlegi korban is sikeres, aminek az egyik alapja az, hogy a Sárvár már a ’70-es, ’80-as években is jelentős sikereket tudott elérni a fejlődés és a várossá avatás kapcsán. A varossá nyilvánítás 1968-as dátumához hozzátartozik a vagon- és gépgyár akkoriban új gyártócsarnokának alapkőletétele és annak későbbi felépítése. De ekörül építették meg az SZTK rendelőintézetét, a vár éttermét, valamint a termálfürdő szabadtéri uszodáját, és a termálpanziót.

Németh Zsolt a lapunknak azt is felidézte, hogy ebben az időszakban teremtődtek meg a fürdőváros alapjai, hiszen hasznosították a sós vizet, ebből lett a Termálkristály, és megfogalmazták a gyógyfürdő és a gyógyidegenforgalom koncepcióit is. Felhúzták a Danubius szállodát, ezzel olyan vendéglátói kultúra jött létre Sárváron, amely addig az ország kisvárosaiban teljesen ismeretlen volt. Ugyanebben az időszakban rekonstruálták a Nádasdy-várat is, a Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke szerint a várban elhelyezett kulturális intézményekkel nemcsak a várost uraló épületegyüttes megmentése zajlott le, hanem megteremtődött egy európai értelemben is gazdag, kisvárosi, kulturális élet. Mindezek a sikerek pedig Kiss Sándor személyéhez köthetők.

A kezdeményezést elindító képviselők úgy gondolják, hogy egy ilyen emberi tevékenységet mindenképpen jelentős módon el kell ismerni, hiszen Kiss Sándor közel negyed évszázadig volt a város vezetője, és a vezetésével Sárvár mezővárosból egy modern kisvárossá vált. Mindezt úgy, hogy az élelmiszeripar mellett a gépgyártás is megteremtődött, a rendszerváltáskor így egy olyan gazdag kulturális élettel bíró és alapjaiban prosperáló várost és közösséget örökölhettünk, amelyet a későbbiekben folyamatos fejlesztéssel a mai sikerre lehetett vinni. Németh Zsolt még hozzátette, hogy mindezek miatt a városnak erkölcsi kötelessége 2019-ben tisztességgel, megfelelő elismerésben részesíteni Kiss Sándort, aki egyébként a mai napig tevékeny résztvevője a városi életnek. Az egykori tanácselnök ugyanis eljár különböző programokra, amelyeken aktívan részt vesz, így a saját közösségét a mai napig jó hangulatban formálja.
 

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.