A Cuha utcai munkássszáló nyolcadik emeletéről zuhant ki egy fiatal nő szombaton

Papp László Tamás 2020-12-08 11:10:34
Több forrás is megerősítette a hivatalosan nem közölt, de a Facebookon napok óta keringő hírt arról, hogy hol történt az eset. Megkérdeztük a szállót üzemeltető céget is, ők eddig nem válaszoltak.

Tegnap számoltunk be a győri Cuha utcában szombaton történt halálesetről, melynek során egy nő egyelőre tisztázatlan körülmények között kizuhant egy épület nyolcadik emeletéről. A rendőrség a közleményében csak azt erősítette meg, hogy a „Cuha utca egyik háztömbjében” történt az eset.

A közösségi oldalakon tényként számoltak be arról, hogy az itteni munkásszállón történt az eset, és időközben több forrásunk is megerősítette, hogy a haláleset a Staff House Zrt. Cuha utcában lévő munkásszállóján történt.

Erről természetesen a céget is megkérdeztük, hogy a hivatalosan is megerősített, fentebbi hírünkben közölt haláleset az ő cégük munkásszállóján történt-e? A cég többszöri megkeresésünkre sem reagált, vagyis nem erősítették meg, de nem is cáfolták a dolgot. Bármilyen új fejlemény lenne az ügyben, jelentkezünk.

A győri rendőrkapitánnyal készült korábbi interjúnkban felmerült a helyi munkásszállók helyzete rendőri, közbiztonsági szempontból. Váczi Attila kérdéseinkre az alábbiakat válaszolta: 

„Mivel Győr és környéke a térség fejlett ipara miatti munkaerő-igényét helyben nem tudja kielégíteni, így Magyarország egyéb régióiból, és külföldről is jelentős számban vannak jelen vendégmunkások. Ekkora tömegben óhatatlanul megjelenik a bűnözés is. A munkásszállókon kisebb-nagyobb lopások fordulnak elő leggyakrabban. Leginkább műszaki cikkek: telefon, táblagép, laptop, valamint készpénz tűnik el. Amellett jelen vannak erőszakos bűncselekmények is. Leginkább testi sértés, garázdaság – mondta a rendőrkapitány.

Egy bűncselekmény is sok, nekem rendőrként már az is túl van a tűréshatáron. Az biztos, hogy az ilyen jellegű cselekmények többletfeladatot jelentenek a hatóságoknak. Tekintve, hogy a munkásszállásokon elkövetett cselekmények zárt térben valósulnak meg, a lakosság szubjektív biztonságérzetét ez kevésbé érinti. Azonban előfordulnak olyan esetek, amikor a társadalmi együttélés szabályait megszegő személyek magatartásukkal megbotránkoztatják a lakosokat. Az ilyen cselekmények azonban nem kizárólag a vendégmunkások számlájára írhatók, hisz a győriek közt is nagy számban fordulnak elő olyanok, akik magatartásukkal sértik ezeket a társadalmi normákat” – tette hozzá.

Szólj hozzá!

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Scmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

Új szelek fújnak: nem politikusokkal töltötték fel a megüresedett bizottsági helyeket Győrben

Egy pénzügyi szakember és egy győri vállalkozó került a városi bizottságokba, Pintér Bence most részletesen is bemutatta őket.

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket.