Gulyás Gergely szerint a stadionok jobban megfelelnek a koronavírus során bevezetett intézkedéseknek, mint a koncertek

Varga Mátyás 2020-07-16 15:56:51
A miniszter szerint a focimeccseken egyáltalán nem árulnak és fogyasztanak sört.

Arról már délelőtt írtunk, hogy a kormány úgy döntött, hogy idén elmarad az augusztus 20-i ünnepség, valamint az ilyenkor szokásos tűzijáték is. Azonban azt még mindig nem tudjuk, hogy augusztus 15-e után megtartják-e az 500 főnél nagyobb zenés rendezvényeket - írja oldalán a 444.hu. Jelen állás szerint erről a hónap végén esedékes kormányülésen döntenek, az akkori adatok figyelembevételével.

Elmaradnak az augusztus 20-i ünnepségek

A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is - jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely miniszter. Gulyás Gergely indoklásként azt mondta, a fertőzés veszélyét leginkább az ilyen tömegrendezvények hordozzák magukban. A miniszter hozzátette, ha lehet, akkor később megtartják ezeket az ünnepségeket, de idén nagy valószínűséggel teljes egészében elmaradnak.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a német példán vizsgálják hogyan segíthetnének a zeneiparnak. Az elmúlt napokban többek között Majka is kifejtette erről véleményét, ugyanis Gulyás szerint a focimeccsekre továbbra is lehet menni, mivel itt a koncertekhez képest jobban lehet tartani a távolságot, valamint a stadionokban nem árusítanak és nem is fogyasztanak alkoholt. 

Ez azonban nem fedi a valóságot, mivel a hazai meccsek során rendszeresen árusítanak sört, amit a szurkolók természetesen el is fogyasztanak a mérkőzések alatt. Ennek ellenére bízzunk abban, hogy javulnak az adatok és a nyár végén majd csápolhatunk egy jót az egyik zenekar fellépésén.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.