Globális fennakadásokat okoz a koronavírus-járvány

Fehér Buda 2020-02-15 12:30:00
Erőgépgyáraktól kezdve az olajpiacig, mindent megbolygatott a koronavírus.

Az erőgépeket gyártó JCB lelassította a termelését az Egyesült Királyságban, miután a koronavírus miatt megcsappantak a Kínából érkező alkatrészek. A cég 4000 embert foglalkoztat a szigetországban, nekik most rövidebbek lettek a munkanapjaik, 39 óráról 34 órára csökkentették a vezetők a munkahetet. Habár a dolgozók jól jártak, hiszen továbbra is a teljes fizetésüket kapják, a JCB lépése aggodalomra ad okot.

Mark Turner, a cég ügyvezető igazgatója a Guardiannek azt mondta, a JCB kínai beszállítóinak több mint 25 százaléka bezárta a gyárait. Azok, amelyek újból kinyitottak, azonban csökkentett kapacitás mellett dolgoznak, így nem tudják teljesíteni a megrendeléseket. 

Nem a JCB az egyetlen, amelynek meg kell küzdenie a koronavírus okozta fennakadások költségeivel. Kína legnagyobb cégének, az Alibabának a főnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy a vírus kitörése amolyan fekete hattyú esemény, ami alatt azt értette, hogy senki sem számíthatott arra, hogy a koronavírus ekkora fennakadásokat fog okozni. Daniel Zhang azt is elmondta, hogy az Alibaba közvetlenül is érzi a vírus hatásait, hiszen több eladójuk nem tud munkába állni, ezért egyre kevesebb áru jelenik meg a platformon.

A légitársaságok is megérzik a kieséseket, eddig 24 társaság törölte a Kínába tartó vagy a Kínából induló járatait, a British Airways például márciusig függesztette fel ezeket a járatokat, az American Airlines viszont egészen áprilisig.

A legmeglepőbb azonban az, hogy a Kínába exportáló szeszgyáraknak is kiesésekkel kell számolniuk. A francia Pernod Ricard például azt mondja, hogy a karantén miatt visszaesett a kereslet, ezért az év első felében biztosan csigalassúsággal fog nőni a profitjuk. Az eladások csökkenésének hátterében az áll, hogy több nagyobb Kínai városban bezárták a kocsmákat és az éjjeli szórakozóhelyeket, így nincs hol inniuk az embereknek. 

De még a Ralph Lauren is megérzi a vírus hatásait, az amerikai ruhamárka 55 és 70 millió dolláros kieséssel számol. A ruhamárka Kínai boltjainak ugyanis kétharmadát kellett bezárni a vírus miatt, ami az egész ellátási láncot megbolygatta. 

A legnagyobb gyomrost azonban az olajpiac kapta, a Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint az év első három hónapjában 435 ezer hordóval kevesebbet adtak el, mint 2019 utolsó három hónapjában. A több mint egy évtizeddel ezelőtti gazdasági válság óta most először történt meg az, hogy nem növekedtek az eladások egy új év első harmadában. 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.