Egyre inkább tudatosul az emberekben: Itt a gazdasági válság

Bazsó Bálint 2020-09-15 14:22:52
A Publicus Intézet legújabb felméréséből kiderül: a lakosság elsöprő többsége szerint is gazdasági válság van Magyarországon, ráadásul sokan arra számítanak, hogy a helyzet még ennél is rosszabb lesz.

A Népszava által közölt kutatás szerint

a válaszadók fele látja úgy, hogy már benne vagyunk a recesszióban,

30 százalék szerint még csak most jön a krízis és 14 százalék töretlenül optimista: szerintük nincs és ezután sem lesz gazdasági válság hazánkban. A kormánypártok szavazótábora érzi kevésbé a visszaesés következményeit: míg az ellenzéki választók 92 százaléka szerint bajban van a magyar gazdaság, a fideszes tábornak "csak" 64 százaléka gondolja úgy, hogy már itt a válság. A DK szavazói, illetve a közepes és kisvárosokban élő, munkahellyel rendelkező lakosok tartják leginkább érezhetőnek a GDP csökkenését.

Akár hisz a járvány létezésében, akár nem: takarékoskodni kezdett a magyar

A koronavírus-járvány alapvetően változtatta meg a lakosság anyagi helyzetét és középtávú pénzügyi kilátásait. A hitelkivalto.hu elemzése szerint a pandémia pszichés gazdasági hatása révén a társadalom egy része "biztonsági életmódra" rendezkedik be, így a nem feltétlenül szükséges beruházásait - a fogyasztási hitelek zöme ilyen - elhalasztja, illetve pénzügyi téren is inkább tartalékolásra rendezkedik be.

Az intézet június második felében elvégzett felmérés idején még csak a lakosság 26 százaléka mondta azt, hogy kisebb-nagyobb mértékben csökkent a bevétele a válság hatására, most már a megkérdezettek 42 százaléka érzi így. Drasztikusan nőtt azok száma, akiknek sokkal kevesebb pénzből kell megélniük: a júniusi 10 százalék mára 17 százalékra emelkedett. Ebben a kérdésben is nagy az eltérés a kormányoldal és az ellenzék tábora között. A Fidesz-pártiaknak mindössze 5 százaléka, míg az ellenzéki szavazók 27 százaléka számol be nagy jövedelem-visszaesésről.

Ami a részleteket illeti: a megkérdezettek 15 százaléka mondta azt, hogy elveszítette a munkáját a járványhelyzet következményeként, háromszor annyi férfi, mint ahány nő. Több mint 20 százaléknak csökkent a munkaideje, a fizetése pedig a megkérdezettek 28 százalékának lett kevesebb.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.