Ha megengedték volna, hogy Orbán Viktort helyettesítse, ma Varga Judit kiállt volna az Európai Parlament elé és azt mondta volna, hogy „a magyar kormány rendkívüli intézkedései nem korlátozzák a média tevékenységét és nem érintik a véleménynyilvánítás szabadságát”. Mindezt egy, illetve két nappal azután, hogy a véleményük miatt állítottak elő a rendőrök egy gyulai ellenzéki aktivistát és egy szegi nyugdíjast.
Az előállítások váratlanok is voltak, meg nem is. Még nem fogadta el az Országgyűlés a koronavírus elleni védekezés ürügyén megalkotott, a kormánynak rendkívüli felhatalmazást adó törvényjavaslatot, amikor felhívtuk a figyelmet arra, hogy „dermesztő hatással” járhat a rémhírterjesztés büntetőjogi tényállásának szigorítása. Akkor leginkább attól tartottunk, hogy újságírók ellen vetik majd be az új szabályt és szerkesztőségeket béníthatnak meg arra hivatkozva, hogy a védekezést akadályozzák, ha meg merik írni, hogy vannak problémák a kormány járványügyi intézkedéseivel.
Ehhez képest most két, a véleményét vállaló embert vettek elő – egyikük ellen már megszüntették az eljárást, és reméljük, hogy a másik ügy is hasonlóan végződik. Az igazi tét viszont az, hogy hány internetező retten meg a történteket látva, hányan lesznek, akik elhallgatják majd véleményüket, mert nem akarják, hogy reggel hatkor rendőrök csöngessenek az otthonukban, majd – hiába bizonyosodik be még aznap az ártatlanságuk – a rendőrség trófeaként mutogassa a lakásukban készített felvételeket a honlapján.
A szólásszabadság – amit a kormány is fontosnak tart, de csak akkor, ha a saját véleményét éri kritika – sérülékeny jog. A közbeszédnek nemcsak a közvetlen cenzúra tud ártani, hanem az is, ha a polgárok félnek kimondani a véleményüket. A jogi nyelvben ezt „dermesztő hatásnak” nevezik. Azok a jogszabályok, amelyek ilyen hatással járnak, már önmagukban is aránytalanul korlátozzák a szólást, és ez elég ok lehet arra, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítse azokat. Több országban ezzel az indokkal törölték a büntető törvénykönyvből a nálunk még létező rágalmazást.
A rémhírterjesztés tényállásának szigorítására nem volt szükség. Korábban már megírtuk, hogy a valódi, rossz szándékú rémhírterjesztőket az addig meglévő szabályok alapján is hatékonyan felelősségre lehetett vonni. Ráadásul az új szabályt zavarosan fogalmazták meg, és rosszul kezdte alkalmazni a rendőrség, amiből az következik, hogy senki nem tudja pontosan, milyen közlések után számíthat arra, hogy megjelennek nála a rendőrök.
Igen, tartani lehet attól, hogy sokan arra a következtetésre jutnak, hogy inkább megtartják maguknak a véleményüket közéleti kérdésekben. Ám a szegi nyugdíjas és a gyulai aktivista előállításának az is következménye lett, hogy a véleményük sokkal több emberhez eljutott és – amint azt a hozzánk nagy számban érkező hazai és külföldi sajtómegkeresések, vagy épp a mai EP-vita is mutatja – még többek figyelmét hívta fel arra, hogy milyen intézkedéseket visz véghez a kormány a járványveszély leple alatt.
Bár mindig akadnak, akik megkérdezik, hogy hol volt a TASZ 2006-ban, mi akkor is segítséget nyújtottunk azoknak, akik véleményük kinyilvánítása közben váltak rendőri túlkapások áldozataivá. Most erőszakos fellépéssel szerencsére nem kell szembenézniük a véleményüket vállalóknak, de épp elég fenyegető, ha egy házkutatással kell számolniuk. Mi következetesen kiállunk azok mellett, akiket ilyen retorzió ér és jogsegélyszolgálatunk várja a jelentkezésüket, bár bízunk abban, hogy a két botrányos eset után a rendőrség változtat a rémhírterjesztéssel kapcsolatos gyakorlatán és békén hagyja az alapvető jogaikat gyakorló állampolgárokat.
Forrás: TASZ
