Kőszegen is átmennének a fát szállító kamionok a tervek szerint

Nagy Donát 2020-05-21 18:55:00
A frissen felújított Pogányi úton haladnának a soktonnás járművek, érintve az áruházak előtti körforgalmat is.

Már több ízben is foglalkoztunk a Kőszegi-hegységre tervezett új erdészeti úttal. A hatástanulmány szerint a projekt célja, hogy olyan útvonalat alakítsanak ki, amely alkalmas az éves szinten mintegy 20.000 m3 faanyag elszállítására a hegységből.

A dokumentumban több útvonalat is említenek, a priorizált Meszes-völgyi verzión kívül az Andalgó felé, illetve az Ausztrián át történő szállításról is írnak pár sort. A hatástanulmány következtetései szerint azonban a kiválasztott útvonal mellett a legfőbb érv, hogy itt valósul meg a lakott belterületek lehető legkisebb terhelése.

Azt a Magyar Közút véleményezéséből már tudjuk, hogy az erdészeti út becsatlakozása a Kőszeg és Cák közti főútra további fejlesztéseket kíván, azonban a Kőszeg felé forduló szállítmányok - mivel azokat Huber László egykori polgármester táblával tiltotta ki a belvárosból - a frissen felújított Pogányi úton haladnának.

A szakasz megépítése és rendbetétele egyébként több, mint 300 millió forintba került, és láthatóan kialakítottak rajta további becsatlakozási lehetőségeket is a leendő építkezéseket elősegítve.

A projekt megvalósítása után az Önkormányzat a kerékpáros közlekedési módot választók részarányának növekedését, a közlekedésbiztonság javulását várja el a gyalogosok, kerékpárosok, közösségi-közlekedés használói és a személygépkocsi-forgalom tekintetében egyaránt.

- ezt már Kőszeg város honlapján olvashatjuk a szakasszal kapcsolatban, ugyanis az út egy részén biciklisáv is található. Itt kellene kényelmesen elférnie egymás mellett a kerékpárosoknak, személyautóknak és a fával megpakolt teherautóknak.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Kérdéseinket a témával kapcsolatban elküldtük Kőszeg Önkormányzatának is, azonban a hivatal hiába posztolja a város Facebook oldalán, hogy várja az észrevételeket, sem az itt megadott címre, sem a szokásos hivatali e-mailcímre írt levelünkre nem kaptunk választ.

Nagy a titkolózás

Ez sajnos nem egyedi eset, hiszen a tervezett úttal kapcsolatos kérdéseinkre sem a Szombathelyi Erdészeti Zrt., sem annak felügyelő bizottsága, sem Kőszeg város nem hajlandó válaszolni. Sőt, a természeti kincsekért és saját nyugalmukért aggódó civilek megkeresései is megválaszolatlanok maradtak már több, mint két éve.

Mivel eddig nem igazán foglalkoztak az itt élőkkel, a helyi Momentum online aláírásgyűjtésbe kezdett, ezt pedig már több, mint 1600-en alá is írták. Az önkormányzati képviselőkkel rendelkező Összefogás Kőszegért Egyesület pedig szintén azt szeretné, ha valaki végre leülne tájékoztatni az érintetteket.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.