Úgy is segít a Pannon-Víznek az állam, ha nem adja át Győr a víziközművagyont

Pintér Bence 2023-06-23 16:09:00
Úgy tűnik, megérte kivárni.

Úgy tűnik, tényleg végleg letett az állam arról, hogy az ország összes víziközműcégét államosítsa: ezt jelzi legalábbis az, hogy a győri közgyűlés elé kedden kerülő javaslat szerint

2,1 milliárd forinttal segíti meg a rezsiköltségek miatt a céget az állam úgy, hogy ezért nem kell átadni semmit.

Korábban ugye arról volt szó, hogy az országszerte több helyen – főleg a rezsicsökkentéskor fixált vízdíj miatt – veszteséges víziközműcégeket, illetve a víziközművagyont át kell adni az államnak térítésmentesen, akik aztán ezután „megmentik” ezeket a cégeket. Magyarán szólva államosítani akarták a jórészt önkormányzati tulajdonú cégeket. Ennek több önkormányzat ellenállt, több azonban – látva az energiaárak okán egyre komolyabb veszteséget – ráállt volna a dologra.

Győr tavaly augusztus óta leginkább várakozó álláspontra helyezkedett az ügyben: Dézsi Csaba András polgármester tárgyalásra kért és kapott felhatalmazást, Balla Jenő független képviselő aláírásgyűjtést kezdeményezett az átadás ellen, aztán nagy csönd lett az ügyben egészen idén januárig, amikor viszont úgy nézett ki, hogy Győr mégis hajlana a vagyon átadására; miközben decemberben már olyan hírek jöttek, hogy az állam letett erről az egészről. Eközben több Győr-környéki önkormányzat is úgy döntött, hogy nem adja át a vagyont, ez pedig helyből megakadályozta volna az ügyletet.

„Az embereket nem érdekli, hogy a cég állami vagy önkormányzati fenntartásban van” – mondta Dézsi Csaba András polgármester akkor.

De aztán mégiscsak egy semmitmondó nyilatkozatot fogadott el a közgyűlés. A jelek szerint végül ez a furcsa időhúzás jól sült el, mivel a korábbi fenyegetést elengedte az állam, és most már az einstand nélkül is hajlandó segíteni a közműcégeknek. Mint arról beszámoltunk, Győr városa egyébként 2,2 milliárd forinttal tartozik a Pannon-Víznek.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.