550 millió forintért hirdették meg a kőszegi SOS falu épületét, de, hogy mennyiért kelt el azt üzleti titokként kezelik

Farkas Bazsi 2023-04-11 07:58:25
Egy kőszegi székhelyű vállalkozás vásárolta meg az ingatlant.

2019-ben írtunk róla először, hogy megváltozik a magyar SOS Gyermekfalvak finanszírozása. A magyarországi gyermekjóléti hálózat az osztrák SOS Kinderdorf Alapítvány támogatásával jött létre, a korábbi modell szerint a külföldi támogatás is Ausztrián keresztül érkezett Magyarországra. A 2017-ben ismertetett működési modell szerint aztán a magyar állam a fenntartási költségek 21 százalékát fedezte, a többit pedig a hazai cégek és magánadományozók tették ki.

Fotó: SOS Gyermekfalu, Kőszeg

A falvakban közel 400 gyerek ellátásáról gondoskodtak, a kőszegi SOS gyermekfaluban 2019 februárjában 67 gyerek élt.

A nemzetközi hálózathoz 135, szegény, és gazdag ország egyformán tartozik. A SOS pedig egyfajta rangsort állított a tekintetben, hogy mely országokban kell továbbra is nemzetközi finanszírozás, és melyekben szüntethetik meg ezt a rendszert. 

A vizsgálat alapján Magyarország olyan szinten volt, hogy képes önállóan megoldani a működését. A forrásokat így aztán máshova tudták csoportosítani. 

Ez azt jelentette, hogy 2020 elejére már az új rendszer lépett életbe, a külföldi támogatást pedig fokozatosan vezették ki. 

2020-ban már nekiálltak értékesíteni a kőszegi ingatlan egy részét. A beépítetlen területeken társasházi lakóépületek kialakítását kezdte meg egy kőszegi illetőségű ingatlanfejlesztő cég. 

A modell bentlakásosról kihelyezett családi nevelésre változott meg. A családok továbbra is megkapják ugyanazt a szakmai segítséget, amit eddig, de területileg nem lesznek közvetlenül egymás mellett. A nevelőszülőket érintő legfontosabb változás, hogy csökkent a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek száma, egy családban átlagosan 3-4 gyermek nevelkedik, hogy még több figyelem jusson rájuk. Ez egyben azt is jelenti, hogy növelni kellett a nevelőszülők számát, hiszen változatlanul közel 400 gyermekről gondoskodnak.

Fotó: SOS Gyermekfalu, Kőszeg

Időközben a megmaradt épületet is eladták. Erről bővebben Varró Gabriella, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának kommunikációs vezetője számolt be az Ugytudjuk.hu kérdésére:

A vevő egy kőszegi székhelyű vállalkozás. 550 millió forintra hirdettük az épületegyüttest az ingatlanbecslő javaslata alapján. Több árajánlat is érkezett az elmúlt évben, végül 2022 decemberében sikerült megállapodni. Egy független ügyvédi iroda megbízásával versenytárgyalást folytattunk a négy ajánlattevő között. A tőlünk és egymástól is független közreműködők – mint az ingatlanbecslő, ingatlaniroda, ügyvédi iroda - segítségével biztosítottuk az átláthatóságot és a tisztességes versenyt. A végső vételárat a vevő kérésének megfelelően bizalmasan kezeljük. 

Az épületben jelenleg is lakik egy család, nekik mindenben segít a SOS Gyermekfalu, az a cél, hogy év közben ne kelljen költözniük. 

10 albérlő, egy ökölvívó klub és a helyi pedagógiai szakszolgálat működik még bérlőként az épületben. Nekik az új tulajdonossal kell tárgyalniuk a folytatásról. 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.