Átalakult az SOS Gyermekfalu Kőszegen, a családokat szétszórták a megyében

Nagy Donát 2020-10-21 09:46:10
Az alapítvány továbbra is több száz gyermeknek segít Magyarországon, folyamatos az új nevelőszülők toborzása.

Másfél évvel ezelőtt írtunk a kőszegi SOS Gyermekfaluról, pontosabban arról, hogy megváltozik a magyar SOS Gyermekfalvak finanszírozása. A falvakban közel 400 gyerek ellátásáról gondoskodnak, a kőszegi SOS gyermekfaluban 12 nevelőcsalád élt.

A nemzetközi hálózathoz 2019-ben 135, szegény, és gazdag ország egyformán tartozik. A SOS egyfajta rangsort állított a tekintetben, hogy mely országokban kell továbbra is nemzetközi finanszírozás, és melyekben szüntethetik meg ezt a rendszert. A vizsgálat alapján Magyarország olyan szinten van, hogy képes önállóan megoldani a működését. A forrásokat így aztán máshova tudják csoportosítani. 

Varró Gabriellát, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának kommunikációs szakértőjét írásban kérdeztük meg a legújabb fejleményekről.

Korábban az a pletyka terjedt, hogy bezárják az SOS Kőszeg Gyermekfalut. Majd kiderült, a falu nem zár be, a kőszegi 5 hektáros terület egy részét azonban felparcellázzák és eladják, valamint szervezeti változások lesznek. Mi valósult meg ebből, jelenleg mi tartozik a Gyermekfaluhoz, és mely részek lettek értékesítve? 

Pletykáról szó sincs. Az érintetteket már rég tájékoztattuk, ahogy megszületett a szakmai átalakulás koncepciója, mely hatással van az SOS tulajdonában álló ingatlanokra is. A kőszegi gyermekfaluhoz tartozó beépítetlen területek egy részét értékesítettük. Itt társasházi lakóépületek kialakítását kezdte meg egy kőszegi illetőségű ingatlanfejlesztő cég. A gyermekfalu épületeit körbe ölelő beépítetlen telekrészek még több mint a felét teszik ki az Alapítvány tulajdonában lévő területnek. Ezeknek a telekrészeknek a fejlesztéséhez továbbra is keressük a befektetőket. 

Fotók: SOS Gyermekfalu, Kőszeg

 

Milyen szervezeti változások történtek az elmúlt másfél évben? 

Kezdjük azzal, hogy mi az, ami nem változott: A családok továbbra is megkapják ugyanazt a szakmai segítséget, amit eddig, de tény, hogy területileg nem lesznek közvetlenül egymás mellett. A nevelőszülőket érintő legfontosabb változás, hogy csökkentjük a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek számát, egy családban átlagosan 3-4 gyermek fog nevelkedni, hogy még több figyelem jusson a gyerekekre. Ez egyben azt is jelenti, hogy növelnünk kell a nevelőszülők számát, hiszen változatlanul közel 400 gyermekről szeretnénk gondoskodni, ezért jelenleg is nevelőszülőket keresünk. 

Az SOS Gyermekfalvak klasszikus modellje az volt, hogy a gyerekek az SOS ingatlanán, egymás melletti házakban éltek nevelőszülőknél. A gyerekek társadalmi beilleszkedését azonban jobban segíti, ha nem ennyire elkülönítve élnek. 

Ezért nevelőcsaládjaink egyre nagyobb részben saját ingatlanjaikban gondoskodnak a gyerekekről. Minden területen, ahol korábban is működtünk, továbbra is jelen vagyunk (Vas megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye). Emellett az SOS Budapesten és Pest megyében is fogad már jelentkezőket.  

Fontos kiemelni azt a helyi együttműködést, melynek keretében a nevelőcsaládokból kirepülő fiatalok apartmanokban, kis lakásokban tölthetik fiatal felnőtt életük első szakaszát, ahol azon dolgozunk, hogy felkészítsük őket az önálló életre. Ez a program a szombathelyi önkormányzattal már több mint 5 éves működik. 

Hány gyerek lakott itt korábban, velük azóta mi történt? 

12 nevelőcsalád élt a faluban korábban, most is 12 családdal dolgozunk. 2/3-uk már saját ingatlanjában lakik Kőszegen és Vas megye más településein. Vannak nevelőszülők, akik kiköltöztek a faluból a náluk nevelkedő gyermekekkel saját otthonukba, mások a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat házaiba költöztek. Vannak olyan gyerekek is, akik új nevelőcsaládba kerültek, mások nagykorúságukkal kirepültek vagy az SOS Szombathelyi Utógondozó Otthonába költöztek át. Közben folyamatosan új nevelőszülőket toborzunk. 

Fotók: SOS Gyermekfalu, Kőszeg

 

Jelenleg hány gyermeken tudnak segíteni? Mi a mostani ellátási modell? 

Az SOS Gyermekfalvak modellje nem változott az elmúlt években. Továbbra is közel 400 gyermeknek tudunk otthon nyújtani nevelőszülői családoknál. A nevelőszülők többsége már saját ingatlanában neveli a gyerekeket, a jövőben is ilyen nevelőszülőket keresünk. 

Okoz-e problémát egy-egy nevelőszülő felkutatása? Mik a tapasztalatok? 

A nevelőszülőség egy izgalmas és különleges hivatás, amely nagyon fontos társadalmi űrt tölt be. Mégis a társadalom többsége számára ismeretlen terület. Több nevelőszülőre lenne szükség Magyarországon, hogy a szülői gondoskodást nélkülöző gyermekek mind szerető családban nőhessenek fel. Ezen dolgozunk mi is, ezért rendszeresen indítunk tanfolyamokat és veszünk fel új nevelőszülőket. 

Milyen támogatást kap a program az államtól, esetleg más forrásokból? 

A kormányzattal 34 évre visszatekintő együttműködés áll a hátunk mögött. A szülői gondoskodás nélkül maradt gyerekek ellátása állami feladat, melyre az Alapítvány állami normatívát kap. 

Ez azonban csak részben fedezi az ellátás költségeit, melyet magán és céges adományozóink jelentős szerepvállalása egészít ki. Fontos még megemlíteni, hogy számos önkormányzat is részt vesz feladataink finanszírozásában és pályázati forrásokat is sikeresen tudunk bevonni. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.