Robbanóanyagot, fegyvert és lőszert is találtak a Magyar Nemzeti Arcvonal most elítélt tagjainál

Papp László Tamás 2022-06-13 19:17:00
A migránsellenes, antiszemita szélsőségesek online gyűlöletkeltésben is utaztak.

Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját. Hárman végrehajtandó szabadságvesztést, négyen felfüggesztett börtönbüntetést, egyikük pedig pénzbüntetést kapott 

– tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.

A vádhatóság felidézte: a rendőrök 2016 őszén, „a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak.” A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot nyolc ember ellen. A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, nyolcadik társuk pedig engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ közreműködésével 2016 őszén Jászberényben, Galgagután és Bőnyben tartott házkutatást. Több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egykilónyi robbanóanyagot találtak és foglaltak le

– szól a hír.

A Magyar Nemzeti Arcvonal ügyének rendőrgyilkossággal végződő bőnyi száláról többször is írt az Ugytudjuk.

2016. október 26-án a rendőrök házkutatásra érkeztek Győrkös István bőnyi családi házához, mert feltételezhető volt, hogy ott engedély nélkül lőfegyvereket tartanak. A házhoz Pálvölgyi Péter rendőr őrnagy vezetésével három nyomozó és három tűzszerész érkezett. Reggel fél nyolckor telefonon engedélyt kaptak a házkutatás elkezdésére. 

Győrkös István a csőre töltött, kibiztosított gépkarabélyát magához vette és az előszobába ment. Ezt az őrnagy észrevette, rákiáltott Győrkösre, hogy

„azonnal tegye le”,

mire az három lövésből álló rövid sorozatot leadva rálőtt; az őrnagy szolgálati fegyvere eközben biztosított állapotban a fegyvertokban volt. Az őrnagy a lövések elől megpróbált kitérni, azonban az egyik a fején eltalálta, életét nem lehetett megmenteni.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Az őrnagy kollégái kilenc lövést adtak le, közülük egy Győrkös testét érte. A lövés életfontosságú szervet nem sértett, hatására Győrkös összecsuklott, majd a gépkarabéllyal együtt egy másik szobába ment. Győrkös Istvánt a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai – tárgyalás után – aznap tíz óra előtt tíz perccel fogták el. A nyomozók a házkutatás során több lőfegyvert és lőszert találtak, a vádlottnak nem volt fegyvertartási engedélye

– szólt a Győri Ítélőtábla által ismertetett korabeli tényállás, melynek alapján Győrkös Istvánt életfogytiglanra ítélték.

A vádirat szerint a mostani ügyben elítélt vádlottak közül ketten népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas írások publikálásában működtek közre. "A szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015-ben és 2016-ban több, migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben az említett két vádlott közreműködött" – írta az ügyészség. Hozzátették: a nagy nyilvánosság előtt közzétett írások alkalmasak voltak arra, hogy az írások olvasókban gyűlölet keltsenek.

A korábban Győrkös István által vezetett Magyar Nemzeti Arcvonalról is megkérdeztük a büntetését töltő 81 éves Győrköst a vele készített interjúban.

A sajtó arról írt, hogy az orosz katonai hírszerzés, a GRU (Glavnoje Razvedivatyelnoje Upravlenyije) emberei kapcsolatban álltak ezzel a szervezettel.  Önt ezzel kapcsolatban kihallgatták? Tudott bármit erről a feltételezett orosz titkosszolgálati kapcsolatról?

– kérdeztük.

Ez a sajtóhír nemcsak alaptalan, hanem arra is bizonyíték, hogy aki írta és megjelentette, annak fogalma sincs a titkosszolgálatok, különösen a világ legjobb titkosszolgálatának a működéséről.Elképzelhető-e egyáltalán, hogy egy olyan személlyel, aki hatvan éve szigorú nemzetbiztonsági megfigyelés alatt áll, illetve egy olyan szervezettel, melynek minden tevékenységét beépített ügynökök figyelték, a GRU felveszi a kapcsolatot? Azonnali lebukás lenne

– válaszolta Győrkös István, hozzátéve:

A Magyar Nemzeti Arcvonal sok emberrel állt kapcsolatban, de ezek közül

senki nem mutatkozott úgy be, hogy ő az orosz katonai hírszerzés embere.

Arról már nem is beszélve, hogy provokációnak értékelve el sem hittük volna ezt neki.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Győrkös István a rendőrgyilkosságról az Ugytudjuknak: „Bőnyön senki nem hitte el a hivatalos verziót"

Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal korábbi vezetője jelenleg életfogytiglani büntetését tölti egy rendőr Bőnyben 2016. október 26-án történt megöléséért. A 81 éves, politikai szerepvállalásáról, illetve az ellene a '90-es évek elején indult büntetőeljárásból az események előtt is ismert férfi a bírósági tárgyalásán, valamint a nekünk adott interjúban is következetesen tagadta, hogy ő lőtte volna le Pálvölgyi Péter őrnagyot.

A mostani ügyészségi közlemény a Magyar Nemzeti Arcvonal Putyin-barátságáról nem ejt szót, holott Győrkös nekünk nyíltan kifejtette: szimpatizál a Putyin vezette Oroszországgal „mert meggyőződésem, hogy az energiahiánnyal, nyersanyaghiánnyal, népesedési gondokkal, a világpiacról történő kiszorulás következményeivel, és sok más gonddal-bajjal küszködő Európa jövőjének Oroszország, a mai putyini Oroszország a meghatározója. Oroszország óriási nyersanyagkincse, energiatöbblete, feltáratlan térségei és páratlan katonai ereje, mely kiegészül a lakosságának birodalmi szemléletével, olyan erő, mely új világhatalommá emeli, miközben Európa rohamosan hanyatlik

– állította.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A bíróság a mostani elsőfokú ítéletében hét vádlottat lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettében, közülük kettőt emellett robbanóanyaggal, illetve robbantószerrel visszaélés bűntettében mondott ki bűnösnek. A gyűlöletkeltő írások közzétételében közreműködő két vádlottat – egyiküket lőszerrel visszaélés mellett – közösség elleni uszítás bűntettében is bűnösnek találta a bíróság. Ez alapján három vádlottat végrehajtandó, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, nyolcadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélték.

Az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a három letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlott mindegyikét 2 év 6 hónap szabadságvesztéssel sújtották. Egy vádlott 7 hónap, kettő 1-1 év, egyik vádlottársuk 1 év 3 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A nyolcadik vádlottra 360 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki.

A főügyészség a büntetések súlyosításért fellebbezett.

Címlapképünk illusztráció, forrás: Pixabay.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.