A sárvári Csónakázó-tó üzemeltetője már készült a pályázatra, amikor a városvezetés pályáztatás nélkül egy másik vállalkozónak passzolta át a vízfelületet

Fehér Buda 2022-03-23 11:06:00
Az egykori üzemeltetőt erről már decemberben tájékoztatták, habár hivatalos képviselő-testületi döntés csak márciusban született arról, hogy újabb pályázat nélkül történik meg a csere. 

A sárvári képviselő-testület március 10-én, rendkívüli ülésen döntött arról, hogy pályáztatás nélkül, egy új üzemeltetőnek ítéli oda a sárvári Csónakázó-tó vízfelületét. Az új üzemeltető 15 évre kapta meg a vízfelületet, ahol nyáron eddig vízibiciklizni és csónakázni, télen, ha az idő is engedte, korcsolyázni is lehetett. Az új üzemeltetőnek ezért évente 1,5 millió forintot kell majd fizetnie a város felé, habár az eddigi tapasztalatok alapján ennél nagyobb bevételre tehet majd szert a szakember.

Még a képviselők szavazása előtt Klimits István, független képviselő tett fel néhány kérdést Kondora István (Fidesz-KDNP), a polgármester felé. Klimitst az érdekelte, hogy mi lesz azokkal a vízibiciklikkel, amelyeket eddig használtak a tavon. Kondora akkor elmondta, hogy ezek a régi üzemeltetőé voltak, az új üzemeltetővel új eszközök is érkeznek majd.

Pályáztatás nélkül ítélte oda 15 évre a sárvári Csónakázó-tó üzemeltetését egy új befektetőnek az önkormányzat

Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület csütörtökön reggel. Az ülés elején Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy 91 szavazatszámláló fogja bonyolítani az áprilisi választásokat, ehhez jönnek majd még hozzá a különböző szervezetek küldöttei. A polgármester szerint ennyi ember be sem fér majd a városháza termébe, így két körben kell lerendeznie a szavazatszámlálók eskütételét a városnak.

Klimits ezután ismertette a képviselőkkel, hogy eddig rövidebb időszakokra adták bérbe a Csónakázó-tó vízfelszínét, ehhez képest a 15 év soknak tűnik. A képviselő azt is kifogásolta, hogy mint néhány korábbi sárvári ügynél, úgy ennél is pályáztatás nélkül találták meg az új üzemeltetőt. 

Azt, hogy pályázat nélkül ítélték oda a tavat a befektetőnek végül azzal támasztotta alá a polgármester, hogy

az új szakember a következő 2-3 évben 70 milliós befektetést akar végrehajtani a tavon.

Tervekben van már egy négyévszakos korcsolyapálya is, az ilyen újításokra a városnak nem lenne fedezete. Az új üzemeltetőről pedig elmondta, hogy helyi befektetőről van szó, akivel már többször dolgozott együtt a város, egy pályáztatás esetén pedig nem biztos, hogy helyi szakembereknél maradhatott volna a tó.

A képviselő-testület végül az új üzemeltető mellett döntött, ezzel eldőlt a Csónakázó-tó sorsa. A testületi-ülést követően megkerestük Mészáros Tibort, azt a szakembert, aki eddig éveken keresztül üzemeltette a Csónakázó-tó vízfelszínét. Mészáros az Ugytudjuknak elmondta, hogy az ő szerződése decemberben járt le, ekkor még abban a hitben élt, hogy továbbra is ő intézheti majd a sárvári vízibiciklik ügyét. 

Korábban ő üzemeltette a Csónakázó-tó mólóját is, amelyet a város EU-s forrásokból építtetett fel. Az EU-s pályázat viszont kikötötte, hogy az átadást követően legalább öt évig üzemeltetnie kell a városnak a létesítményt, ám erre a város nem talált jelentkezőket. A feladattal végül Tibort bízták meg, aki ki is töltötte az öt évet, mielőtt kiderült, hogy nem viheti tovább a Csótó vízfelületét.

A szakember számára teljes meglepetésként derült ki, hogy nem ő lesz az üzemeltető a továbbiakban,

erről korábban nem kapott információkat a városvezetés felől. Mészáros egy pályázatot is összeállított, amelyben újabb öt évért indult volna, a dokumentumot azonban már nem tudta beadni, decemberben közölték vele, hogy már megtalálták az utódját. A vállalkozótól megkérdeztük, hogy kapott-e bármiféle magyarázatot arra, hogy miért döntött egy másik üzemeltető mellett a városvezetés, ám a szakember semmilyen ilyen magyarázatot nem kapott. Mészáros szerint a kora játszhatott közre a döntésben, hiszen nyugdíjasként üzemeltette a sárvári vízidodzsemeket.

Mészáros azt is elmondta, hogy a járvány után nemrég újra beindult az élet a Csótón, az elmúlt időszakban rengeteg turista érkezett a városba, az ő figyelmüket felkeltette a vízibiciklizés. De nem csak a külföldieket éltek a kikapcsolódási lehetőséggel, Mészáros szerint Sárváron az országos átlagnál olcsóbban lehetett kibérelni egy-egy vízidodzsemet, ami miatt az ország különböző pontjairól is érkeztek hozzá érdeklődők. 

A vállalkozó azt mondja, az önkormányzat döntése pofonként érte, lelkiekben eléggé meg is viselte, hogy elveszik tőle a lehetőséget,

hiszen egy ideje a Csótó jelentette számára a legfőbb bevételi forrást. A sárvári vízibicikliket is saját maga vásárolta, a szakember rengeteget fektetett a Csónakázó-tóba. Az eddig használt eszközökre azonban nem tartott igényt sem a város, sem az új fenntartó, Mészáors szerint ez azért történt így, mivel az új üzemeltetőnek megvette a város az új eszközöket. Az új vízidodzsemek már meg is érkeztek a tó melletti garázsokba, Tibor így egy ideig kénytelen volt a tó mellett tárolni az vízibicikliit. Az eszközöket végül sikerült eladnia, így az ő életében lezárult egy korszak.

A Csótó vízfelszíne tehát 15 évre egy régi-új befektetőhöz került. Információnk szerint a szakember már régóta jelen van Sárváron, különböző turistacsalogató attrakciókat üzemeltet a városban, ezek mellett tett szert a Csónakázó-tóra is.

A sárvári tó körül egyébként az utóbbi években láthatóan megindult az élet, nemrég új futókört fektettek le a szakemberek, megújult a játszótér, és még egy bisztró is épült a part közelében. Sőt, a parttól nem messze megindult az elmúlt évek egyik legnagyobb sárvári beruházása is, a tó és a sárvári kórház között új hotel épül éppen.

Hamarosan új, ötcsillagos szálloda épül Sárváron, a szomszédok viszont nem örülnek

Hamarosan egy új, ötcsillagos hotel épül a sárvári Csónakázó-tó partjához közel, ezzel kapcsolatban tartottak lakossági tájékoztatót csütörtök délután Sárváron. A tájékoztatón ott voltak a hotelt építő cég képviselői, de Kondora István (Fidesz-KDNP), a város polgármestere, és Dr. Szijártó Valéria, a város címzetes főjegyzője is. A Health Concept Hotel Sárvár névre keresztelt új szállót a Unione Kft.

Szólj hozzá!

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.