Pályáztatás nélkül ítélte oda 15 évre a sárvári Csónakázó-tó üzemeltetését egy új befektetőnek az önkormányzat

Fehér Buda 2022-03-10 15:20:48
A tó körül eközben két piros cső is felkeltette a helyiek érdeklődését.

Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület csütörtökön reggel. Az ülés elején Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy 91 szavazatszámláló fogja bonyolítani az áprilisi választásokat, ehhez jönnek majd még hozzá a különböző szervezetek küldöttei. A polgármester szerint ennyi ember be sem fér majd a városháza termébe, így két körben kell lerendeznie a szavazatszámlálók eskütételét a városnak. A testület végül elfogadta a teljes névsort. A képviselők arról az indítványozásról is szavaztak, miszerint a választásig hátralévő három hétben a különböző jelölőszervezetek egy-egy alkalommal ingyenesen használhatják választási rendezvényre a Nádasdy-vár házasságkötő termét, vagy a rábasömjéni kultúrházat.

Ezután következett a rendkívüli ülés legnagyobb port kavaró döntése. A sárvári önkormányzat ugyanis

pályáztatás nélkül, 15 évre odaítélte egy befektetőnek a sárvári Csónakázó-tó üzemeltetését.

A képviselők egészen pontosan a Csónakázó-tó vízfelületén nyújtandó szolgáltatásokat ítélte oda egy befektetőnek, ő a vízidodzsem, a kishajók és csónakok és a nyíltvízi korcsolyapálya üzemeltetését nyerte el. Az új fenntartónak évente nagyjából fél millió forintot kell fizetnie majd a város felé.

Még a szavazás előtt Eiveck Péter (Jobbik) bejelentette, hogy ő nem tudja támogatni a javaslatot, majd Klimits István (független) tett fel több kérdést is a polgármester felé. Klimits rákérdezett, hogy mi lesz azokkal a vízibiciklikkel, amelyeket eddig lehetett látni a Csónakázó-tó körül, hiszen nem volt világos, hogy ezeket a régi bérlő, vagy a város birtokolta. Kondora elmondta, hogy ezek a régi bérlőé voltak, az új üzemeltető új eszközöket is hoz majd Sárvárra.

Klimits azt is elmondta, hogy pályáztatás nélkül ítélték oda az új üzemeltetőnek a Csónakázó-tavat, szerinte pedig a 15 éves szerződés az sok, eddig rövidebb időintervallumokra adták bérbe a tavat. A képviselő arra is rákérdezett, hogy ha már pályáztatás nélkül ítélték oda a területet az új befektetőnek, akkor vajon a sárváriak ebből látnak-e majd valamilyen kedvezményt, akár a Sárvár kártyákon keresztül. 

Kondora ismét elmondta, hogy szerinte nem biztos, hogy a Sárvár kártyás megoldás lenne a legjobb, hiszen a fürdőn is hatvan százalékos kedvezményt kaphatnának a sárváriak, ám ennek ellenére azt látják, hogy a helyiek ritkán járnak ki a fürdőre.

Azt, hogy pályázat nélkül ítélték oda a tavat a befektetőnek végül azzal támasztotta alá a polgármester, hogy az új üzemeltető a következő 2-3 évben 70 milliós befektetést akar végrehajtani a tavon, például egy négyévszakos korcsolyapálya is a tervekben van már.

A városnak erre nem lenne fedezete, így viszont a Csónakázó-tó újabb befektetéseket láthat. Az új üzemeltetőről pedig elmondta, hogy helyi befektetőről van szó, akivel már többször dolgozott együtt a város. Egy pályáztatás esetén pedig nem biztos, hogy helyi befektetőknél maradhatott volna a tó.

Varga Jenő (Fidesz-KDNP) végül arra kérte a városvezetést, hogy vizsgálják meg, a jövőben lehetséges lenne-e az úgynevezett sup deszkák használata a tavon, mivel ő úgy tudja, több fiatal is ilyen formában sportolna. Kondora megígérte, hogy utána néznek, ám ilyen eszközöket egy megállapodás alapján csak akkor lehet majd használni a vízen, ha azok nem zavarják a tóra érkező horgászokat. A képviselő testület végül Klimits és Eiveck ellenszavazata mellett elfogadta az üzemeltetőváltást.

A képviselők aztán szavaztak a sárvári Újhegy utca magántulajdonú részeiről is. A több száz éves utca eddig több kézben volt, egy részét a város birtokolta, míg több kisebb szakaszt az ott élők. A város végül velük megállapodott, hogy ha az utat átadják a város számára, akkor azt a város a saját forrásából felújítja, így a lakóknak már nem kell ezzel bajlódnia. Kondora szerint egyúttal a közműveket is rendbe tudják majd tenni, így egy újabb utca újulhat meg teljesen a Hegyközségben. 

Az Alkotmány utcai garázssorokat is bővítené a város, ennek érdekében a képviselők döntöttek egy 1252 négyzetméteres terület megvásárlásáról is. A jelenlegi tulajdonos nettó 3 millió 700 ezer forintért értékesítené a területet, a képviselők végül megszavazták ennek a megvásárlását. Ennél a pontnál viszont ismét Klimits István kért szót, aki bemutatott néhány képet a többi képviselőknek. Ezen az látszik, hogy

a Csónakázó-tó közvetlen közelében épülő hotel területéről két csővel szivattyúzzák el a talajvizet.

Klimits a polgármesternél arra kérdezett rá, hogy ez a szivattyúzás a szabályok szerint történik-e.

Kondora elmondta, hogy már minden engedélyt beszereztek az építkezésre, a szivattyúzást is ilyen módon engedélyezték. A vizet két felé vezetik el jelenleg, az egyik fele a kórház mellett a városi csatornába kerül, míg a másik felét a Csónakázó-tóba ömlesztik. Kondora azt is elmondta, hogy egy közeli lakó már a bíróságra vitte az építkezés ügyét, eddig ezeket az építtető nyerte meg. A polgármester egyébként meglepődött azon, hogy „Sárvár fejlődése egyeseknek csak annyit ér, hogy bírósági kérdéseket generáljanak belőle”. 

A képviselők végül formálisan is megszavazták a Nemzeti Összefogás támogatását. Kondora István ugyanis az orosz-ukrán háború kitörését követő napon saját döntésére 1 millió forintot utalt át a Híd Kárpátaljáért segélyprogram támogatására. A polgármester egyébként ezt legálisan tette, ám azt kérte a képviselőktől, hogy támogassák ebben a döntésében őt. A képviselők végül egyhangúlag szavazták meg a segélyprogram ilyesfajta támogatását.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.