Milyen volt a 20. Győri Könyvszalon?

Papp László Tamás 2021-11-21 19:55:33
Összehasonlító szalonelemzés, némi múltba révedéssel.

Mivel a 20. Győri Könyvszalonról van szó, az oda látogató (pláne ha könyvkritikus, novellista, illetve újságíró) a jubileumi szám hallatán akaratlanul is visszatekint a korábbi évekre, összevetve azokkal a jelenlegit. 

Fotó: Papp László Tamás

Ehhez jó alapot nyújt a csaknem egy évtizede, a 2012-es Könyvszalonról még a hvg.hu-n írt cikkem. Nézzük hát, milyennek láttam akkor és most.

Régen tényleg minden jobb volt?

Mivel a 2012-es rendezvényről azt írtam, hogy

Az elmúlt három-négy év leggyengébb kínálatával

jelentkezett, úgy tűnik, nem.

Pláne, hogy az idei, a 20. Győri Könyvszalonról ezt semmiképp nem mondhatjuk, rátekintve a névsorra.

Megnyílt a Győri Könyvszalon!

Ma 11 órakor nyílt meg a 20. Győri Könyvszalon. Az eseményen Alkotói Díjat is átadtak, melyet ezúttal Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, filmrendező kapott. Dés László zongorán adta elő a Hóesés című dalát. Ezután Dézsi Csaba András polgármester nyitotta meg a rendezvényt.

Hogy az országos, sőt nemzetközi szinten elismert írók, költők, művészek közül ezúttal, 2021 novemberében

Gryllus Vilmos, a Budapest Klezmer Band, Grecsó Krisztián, Bereményi Géza, Dés László, Udvaros Dorottya, Hrutka Róbert, Dragan Velikić, Karafiáth Orsolya, Gerlóczy Márton, Vámos Miklós, Tisza Kata, Szabó T. Anna, Dragomán György, Kovács Patrícia és Schmied Zoltán

volt a Győri Könyvszalon vendége.

Fotó: Papp László Tamás

Persze a 2012-es szalonkritikához hozzáfűztem: igazából nem a szépirodalmi blokk volt kevésbé erős a tavalyihoz, tavalyelőttihez viszonyítva, azonban kicsit lehangoló, hogy a kortárs sci-fit egyedül Nemere István reprezentálta. 

Nos, idén a tudományos-fantasztikus kínálat biztosan nem volt egyszerzős.

Illetve arra se panaszkodhattunk, hogy csupán ugyanazokat a műveket ismerhetjük meg, amelyekhez bárhol hozzájuthatunk.

Egy exluzív, helyi témájú, csupán 600 példányban kiadott művet tártak elénk, melyben tizenöt győri sci-fi novellista adta közzé vízióját. 

Fotó: Papp László Tamás

Idén júliusban az Ugytudjuk is beszámolt róla, hogy a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér és a Magyar Napló Kiadó irodalmi pályázatot hirdetett „Győr 750” címmel.

Azzal a feltétellel, hogy a műveknek

Győrben kell játszódniuk, ötven év múlva, tehát 2071-ben

Az eredményhirdetésre, illetve a novellákból szerkesztett, Kakasszóra ébredjetek című kötet bemutatójára a Győri Könyvszalonon, a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében került sor.

Ők lettek a Győr 750 novellapályázat nyertesei!

Idén júliusban az Ugytudjuk is beszámolt róla, hogy a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér és a Magyar Napló Kiadó irodalmi pályázatot hirdetett „Győr 750" címmel. Azzal a feltétellel, hogy a műveknek Győrben kell játszódniuk, ötven év múlva, tehát 2071-ben Az eredményhirdetésre, illetve a novellákból szerkesztett, Kakasszóra ébredjetek című kötet bemutatójára ma került sor a Győri Könyvszalonon, a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében.

2012-ben emellett a közéleti relevanciájú művek hiányát tettem szóvá.

Mondván: egy-két éve, vagyis 2010-2011-ben

a Győri Könyvszalonon egy Sólyom László, egy Romsics Ignác, egy Borókai Gábor könyve adott kedvet hozzászóláshoz, vitához beszélgetéshez: mindhárom személyiség vitára ingerlő, amint azt elmúlt időszak hozzájuk kapcsolódó diskurzusai is bizonyítják.

Fotó: Fekete Miklós

2012-ben viszont ehhez hasonló relevanciájú szerzőket nagyítóval kellett összeszedni.

A közéletről, közelmúltról, kényes témákról szóló „politikusabb” művek idén sem voltak nagyon felülreprezentálva.

A politikusi jelenlét viszont napjainkra, a 2021-es Könyvszalonra szintet lépett.

2012-ben a Könyvszalon „politikusabb” része a városvezetés összetételéből kifolyólag enyhén jobbra volt kalibrálva. Simon Róbert Balázs akkori Fidesz-alpolgármester beszélgetett egy közszolgálati újságíróval annak könyvéről, a keresztény családmodellről.

Ami lehetett volna kínos is, de mégse lett az. S ez nem a politikus érdeme. Süveges Gergő adottságainak, személyiségének volt köszönhető, hogy

a beszélgetés még egy ordas ateistának is fogyasztható

– írtam akkor. Süveges Gergő idén is a Könyvszalon vendége volt, az Apakulcs című könyvével.

Ahogy Dézsi Csaba András polgármester szintén hangsúlyosan jelen volt.

De nemcsak, mint az írókat köszöntő házigazda, az eseményt megnyitó városvezető.

Fotó: Papp László Tamás

Győr történetében valószínűleg először fordult elő, hogy egy hivatalban lévő, aktív pártpolitikus polgármester (tanácselnök) a saját maga által írott könyvet egy önkormányzati intézmény által közpénzből megrendezett kulturális eseményen, (mint videónkban is látható), a Győri Nemzeti Szinház Nagyszínpadán mutatja be.

Fotó: Fekete Miklós

Korábbi cikkemben feltettem a kérdést:

vajon mennyire etikus, illetve ízléses ez?

A hét műtárgya: festmény Dézsi Csaba Andrásról és feleségéről a győri városi könyvtárban

Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében járván, ebbe az alkotásba ütközött igényes művészetre éhező szemünk: Fotó: Papp László Tamás Műfajilag a „művész a műalkotásban" szószerkezettel tudnánk leírni a Dézsi Csaba Andrást és feleségét ábrázoló képet, melynek alkotója géniuszi magasságokban szárnyaló tehetséggel ábrázolja a házaspárt.

Valamint az, hogy a polgármestert és feleségét ábrázoló festményt a városi könyvtár Rendezvénytermében teszik ki a falra? (Aztán meg cikkünk után leveszik onnan.) 

Amúgy a Könyvszalon főprofilján túlnyúló, színészi munkával készült rendezvények, így a Dráma a szalonban című drámajáték, illetve a Válótársas című párkapcsolati esettanulmány-kamaradráma nézhetőek, illetve szórakoztatóak voltak.

Illetve a Dráma a szalonban esetén jómagam csak az utolsó kétharmadát nevezném annak.

Fotó: Papp László Tamás

Az első alkotás szerintem borzalmasra sikeredett, én a második és a harmadik között ingadoztam a közönségszavazat leadásakor.

Végül a harmadikra voksoltam,

álmomban se gondolva, hogy mind a közönség többsége, mind a zsűri tetszését az általam nyálas, túltoltan patetikus giccsparádéként aposztrofált első fogja elnyerni.

De hát ez csak azt bizonyítja: a kritikus véleménye nem feltétlenül azonos a nézőkével vagy a zsűriével. S nem is kell azokéra tekintettel lennie.  

Az is egyéni ízlés dolga....

Fotó: Papp László Tamás

...kinek hogy tetszik ez a dedikálószobának kialakított helyiség.  

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.