A Magyar Ügyvédi Kamara elnökét és több másik ügyvédet is lehallgathattak a kémszoftverrel

Székely Zoárd 2021-07-19 16:56:00
Javarészt azok kerültek célkeresztbe, akik valahogy konfliktusba kerültek a kormánnyal.

Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét és más ügyvédeket is lehallgathattak a Pegasus nevű kémszoftverrel – számolt be róla a Direkt36.

Rajta kívül még kilenc magyar ügyvédet azonosítottak a célszemélyek között, büntetőügyekben eljáró védőügyédeket éppúgy, mint polgári joggal (cég, ingatlan, kártérítés stb.) foglalkozó ügyvédeket.

A kormánymédiának nem hír, hogy izraeli kémprogrammal figyeltek meg több újságírót

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Direkt 36 információi szerint magyar újságírókat, valamint ellenzékiként beállított üzletembereket hallgattak le az NSO nevű izraeli kibercég Pegasus nevű kémprogramjával, amely okostelefonok feltörésére alkalmas. Közös közleményükben úgy fogalmaznak: "Egy vasárnap megjelent oknyomozó újságcikk szerint a magyar kormány újságírók, politikusok és más közszereplők okostelefonjainak feltörésére is használta a világ egyik legfejlettebb kémszoftverét.

„A mai világban ezekkel a technológiákkal együtt kell élni. Nekem nem volt félnivalóm. Aki 30-40 éve ilyen horderejű ügyekben dolgozik védőként, mint én, annak nem lehet úgy élni, hogy tart a megfigyeléstől”

– nyilatkozta a lapnak Bánáti, hozzátéve, hogy „az ember mindennapjait az nem befolyásolhatja, hogy akkor most [vajon] követnek, lehallgatnak, megfigyelnek”.

Bánáti és a többiek annak ellenére válhattak célponttá, hogy az ügyfelekkel való kommunikáció titkossága – az úgynevezett ügyvédi titok – az ügyvédi munka egyik alapintézménye.

Bánáti 2018 végén vált célszeméllyé, amikor javában folyt egy nyomozás egyik legismertebb akkori ügyfelével, Gyárfás Tamással szemben Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásával kapcsolatban. Gyárfást azzal gyanúsították meg a hatóságok, hogy az ő felbujtására követték el a gyilkosságot.

A Fidesz megpuccsolja a nemzetbiztonsági bizottság összehívását a lehallgatási botrány ügyében

„A baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják, ezért nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása" - olvasható az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnökének közleménye a Fidesz hivatalos oldalán. Ugyan nem írják, hogy a lehallgatási botrányról lenne szó, de állításuk szerint „a Belügyminisztérium vezetői rendszeresen beszámolnak az Országgyűlés illetékes bizottságai előtt a titkosszolgálatok információgyűjtő tevékenységéről".

A többi célba vett ügyvéd kevésbé ismert, nem közszereplő, sokan értetlenül fogadták a Direkt36 megkeresését. Volt köztük olyan is, akinek semmilyen politikai kötődésű ügye, vagy kormány ellen indított pere nem volt, cserébe viszont célponttá válásának idején fontolgatta azt, hogy elindul a polgármesteri posztért egy vidéki kisváros fideszes jelöltjével szemben.

Az ügyvédi szakmának egyébként több összetűzése is volt a kormánnyal az elmúlt években, kiemelkedik ezek közül, amikor kommunikációs kampány indult a „börtönbiznisz”, azaz az elítéltek kártérítései ügyeivel foglalkozó védők ellen.

 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.