Hende: Legalább annyira érdemesek a zalaegerszegiek, mint a szombathelyiek

Bazsó Bálint 2021-05-22 13:37:00
Mondta annak kapcsán, hogy Zalaegerszeg kétmilliárd forintot kap, Szombathely semmit. Vas megye székhelyének fideszes országgyűlési képviselője szerint Szombathely nem, Zalaegerszeg viszont rászorul a támogatásra, az önkormányzati lakások 10 százalékon történő elkótyavetyélésével pedig nem veszít vagyont a város, ugyanakkor azt elismerte, módosítani kell a törvényjavaslatot.

Ismét válaszolt kérdéseinkre Hende Csaba. Kérdésünkre, miszerint miért alacsonyabb rangúak a szombathelyi polgárok, mint például a zalaegerszegiek, amíg ugyanis Zalaegerszeg - előbb szabad felhasználásra, utóbb pedig kompenzációként kapott - összesen kétmilliárd forintot a központi költségvetésből, addig Szombathely 0 forintot kapott a működésre, a fideszes országgyűlési képviselő azt válaszolta:

"Éppen azért volt szükség Zalaegerszeg kompenzálására, hogy a zalaegerszegiek ne legyenek alacsonyabb rendűek a szombathelyieknél" 

Hende értékelése szerint Szombathely igen kedvező helyzetben van például a közlekedés miatt. "Ez meglátszik az ipar fejlődésében" - mondta.

"Zalaegerszeg polgárainak ugyanúgy joguk van a városias életformához, ahhoz, hogy a tömegközlekedés meg legyen oldva, a közterületek rendbe legyen tartva, hogy legyen elég pénz az orvosi alapellátásra, hogy minden kötelező alapfeladat el legyen látva ott is, dacára annak, hogy jóval kevesebb az adóbevétel. A dolog tehát nem úgy áll, hogy a szombathelyiek alacsonyabb rangúak bárki szemében, nem, ki kell egyenlíteni ezeket a dolgokat,

mert legalább annyira érdemesek a zalaegerszegiek, mint a szombathelyiek, ezt pedig úgy lehet kiegyenlíteni, hogy a kormány oda tesz, ide meg nem, mert nem szükséges"

- mondta Szombathely fideszes országgyűlési képviselője, aki hozzátette:

"Gondolja a kormány, hogy aztán ha igaza van, majd eldöntik a választók"

Második kérdésünket a lakásprivatizációs törvény kapcsán tettük fel. Mint ismert, a kormány önkormányzati ingatlanvagyonát kiárusító törvényjavaslata széles körű szakmai és politikai tiltakozást váltott ki (köztük több fideszes polgármesterét is). A legtöbb értékelés szerint a javaslat mögött a Budai Várban rendkívül nagy értékű ingatlanokat bérlő fideszes elit lakásvásárlását igyeszik íly módon megkönnyíteni a kormány, mindezt ráadásul potom pénzért. 

Mi a véleménye arról, hogy a kormány most éppen azzal próbálja meg több tízmilliárd forinttal csökkenteni Szombathely vagyonát, hogy a jelenlegi bérlők akár 10 és fél százalékos értéken megvásárolhatják az általuk bérelt önkormányzati lakást?

Hende válaszában feltette a kérdést: 

"Mi Szombathely vagyona? Mert Szombathely vagyon csökken, állítólag"

- mondta Hende, aki úgy értékelt: 

"Szombathely vagyona az szombathelyiek vagyonának összessége, az itt működő cégek vagyonának összessége, ez mind szombathelyi vagyon"

- sorolta, majd elismerte: ebbe természetesen az önkormányzat vagyona is beletartozik.

A fideszes országgyűlési képviselő szerint a kérdésből úgy tűnht, mintha valaki Szombathelyről elvenne vagy elvinne valamit, holott szerinte "szó sincs erről, ezek a lakások itt vannak" - mondta.

Érdekes, párttársa, Dézsi Csaba András győri polgármester már nem így gondolja:

Dézsinek sem tetszik a bérlakás-privatizációs javaslat

Megkérdeztük Dézsi Csaba Andrást, Győr kormánypárti polgármesterét fideszes politikustársa, Böröcz László javaslatáról. Mint korábban írtunk róla: Böröcz László (Szombathelyen született) fideszes képviselő jegyzi azt a törvényjavaslatot, amely szerint kedvezményes áron, a lakás értékének 30 százalékáért lehetne megvásárolni az önkormányzati bérlakásokat a jövőben. Csak azok a bérlők vehetnék meg a lakásokat, akiknek 2020.

Azt ugyanakkor elismerte Hende, hogy finomításra szorul a törvény, mint mondta: több ponton módosulni is fog.

Szerinte az önkormányzati tulajdonú bérlakások bérlői kvázi tulajdonosi szerepkörben vannak, hiszen ők nem rakhatók ki azokból a lakásokból, éppen ezért az ő bérleti joguk mintha tulajdoni jog volna.

Úgy vélte: a befolyó bérleti díjak nem is fedezik a bérlakások fenntartási költségét, tehát ez olyan vagyona a városnak, ami "inkább mínusz, mint plusz" - mondta, vagyis - szerinte ezek a lakások költséggel járnak, miközben az önkormányzat értékesíteni nem tudja.

Hozzátette: a benne lakók bérlők nagy többsége szeretne tulajdonossá válni. Nekik lesz lakásuk, "a városnak lesz bevétele, annyi amennyi, de ez egy tiszta pénz".

Ugyanakkor elismerte: a törvényt módosítani kell: a határozott idejű bérleti jogviszonnyal rendelkező bérlőket ez a vételi jog ne illesse meg, mert akkor tényleg kimegy a város rendelkezése alól, társadalmi, szociális szempontból fontos és nélkülözhetetlen lehetőség.

Harmadik kérdésünket a városi hulladékgazdálkodás kapcsán tettük fel.

Újabb közös sikerről számolhatok be, 960 millió forintos támogatás érkezik a szombathelyi hulladékgazdálkodási rendszer megújítására" - mondta még 2020 májusában Hende Csaba, ám azóta sem érkezett meg a 11 modern kukásautó Szombathelyre. Miért?

"Amennyire én tudom, az önkormányzat térfelén pattog a labda, ezt a pénzt a város megnyerte, aoznban bizonyos feltételeket teljesítenie kellene, amelyek körül nehézségek támadtak" 

- mondta Hende, aki szurkol azért, hogy ezek mielőbb elháruljanak. 

Hozzátette: Az, ami "rá tartozott", azt ő elvégezte, a többi nem az ő felelőssége.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.