Megint a vidéken spórol a kormány: ismét lefújták a motorvonat beszerzést

Bazsó Bálint 2021-05-04 06:00:52
Egy darabig nem jönnek hibrid motorvonatok a Pécs-Szombathely vonalra (sem), a kormány ugyanis visszavonta a hibrid motorvonatok beszerzésére kiírt tendert. Nem először.

A 50 motorvonat beszerzésésel a vasúttársaság 12 év után szerzett volna be új, dízelüzemű szerelvényeket. Most úgy néz ki, nem lesz belőle semmi, holott "igény az volna rá", lévén a hazai mellékvonalak többségén a csehszlovák gyártmányú, 40-50 Bz motorvonatok billegnek a csapnivaló állapotú pályákon.

"Azon dolgoznunk, hogy a magyar vasút hálózata, és az azon közlekedő mozdonyok, kocsik lehető legnagyobb része feleljen meg a XXI. századi vasúttal szembeni elvárásoknak, legyen környezetkímélő, gyors, kényelmes"

- mondta néhány nappal ezelőtt Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára, aki talán akkor már  tudta, hogy a vasúti mellékvonalak jövőjét, vagy inkább megmaradását jelentő motorvonat tendert ismét vissza fogják vonni.

Nem először vonják vissza a tendert

A vasúttársaság szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt írta ki az ötven hibrid motorvonatra kiírt közbeszerzést.

Az akkori kiírás szerint 2023-24-ben húsz 200 ülőhelyes, majd 2024-2029 között további harminc 150 ülőhelyes motorvonatot rendelt volna a MÁV-Start, ám a lendület mindössze egy hónapig tartott: a tendert júniusban vissza is vonták. 

Az augusztusban kiírt újabb közbeszerzésben már kritérium volt, hogy az új vonatok szinkronban tudjanak működni a MÁV-Start 415-ös sorozatú motorvonataival, vagyis a Flirtökkel. A vasúti közbeszerzésekre rálátó forrásunk szerint ez alapján szinte egyértelmű vált, hogy a hazai motorvonatok legnagyobb beszállítója, a Stadler lesz a befutó.

Most úgy néz ki, hogy nem így lesz.

Még a Pécs-Szombathely vonalra is jutott volna belőle

A most visszavont tender szerint szintén 50 motorvonatot vásárolt volna a vasúttársaság. Jellemző a mellékvonali állapotokra, hogy ezekkel 40, de lassan 50 éves Bz-motorvonatokat és mozdonyos szerelvényeket váltottak volna le (összehasonlításképpen: A MÁV jelenleg körülbelül 200 darab csehszlovák Bzmot motorkocsit használ).

Az akkumulátoros motorvonatokkal a MÁV óriási lépést tehetne a forgalmasabb mellékvonalak kiszolgálásában, így például jutott volna belőlük az egyik legfontosabb, Budapestet nem érintő viszonylatra, a Szombathely-Pécs vonalra is, de a nyári szezonban a Balaton északi partján is megjelentek volna.

A MÁV új menetrendjével ezentúl három átszállás kell majd, hogy Szombathelyről eljussunk Pécsre

A tegnap este jelent meg a MÁV-Start június 6-tól érvényes menetrendje, ami miatt már most nem egy szervezet emelte fel a hangját, az utasok pedig zúgolódnak, ami nem csoda. A Magyar Közlekedési Klub szerint az új menetrend a legsúlyosabb botrány kategóriájába tartozik, mely „totálisan tönkreveri egész térségek közösségi közlekedését", a Közlekedő Tömeg pedig közlekedéspolitikáért felelős államtitkár lemondását követeli.

Azért nem kell, mert villamosítani fognak

A tender visszavonásának indoklása akár még jól is hangozhatna, ha nem ismernénk túl jól a magyarországi pályázati viszonyokat és kampányszlogeneket. Eszerint ugyanis a "beszerzésre állítólag azért nincs szükség, mert azon vonalak esetében, amiken ezeket a vonatokat bevetni tervezték, időközben döntés született a villamosításról" - írja a Közlekedő Tömeg.

A szakmai szervezet szerint ez csak részben lehet igaz, mivel a villamosításra egyes vonalak esetén a határidő 2050 a MÁV-csoport új fenntarthatósági stratégiája szerint, így konkrétan a vonatok beszerzése esetén is már 25 évesek lennének ezek a járművek, mikorra szükségtelenné válnának (vagyis a jelenlegi szerelvények közelítenék vagy meg is haladnák a 70 éves életkort).

Mint írják: a jelenlegi dízeles járműállományban nincs még 20-30 év, így a tender visszavonása kilátástalan helyzetbe hozza a vasúthálózat több mint 60 százalékát kitevő villamosítatlan vonalak nagyobb részét.

Tram-train Szombathelyen?

Lassan megkezdődhet a próbaüzem a Szeged-Hódmezővásárhely tram-train vonalon, ennek apropóján pedig újra előkerült a vasút-villamos rendszerek további fejlesztése. Bár több város neve is felmerült, a minisztérium is vizsgálódik, azt nem tudni, hogy hol, mikor és persze milyen tartalommal kezdődhet meg a következő elővárosi vasút építése. Pedig igény volna rá.

Mire elég 50 motorvonat?

Feltételezve, hogy holnapután mégis sikerülne összehozni a beszerzést, akkor sem nagyon van okunk az örömre. Az 50 motorvonat ugyanis rendkívül elenyésző a valós igényekhez képest, ráadásul még egy esetlegesen megvalósuló villamosítás esetén is szükség lenne a dízeles és hibrid meghajtásra, ráadául a 2050-re már a jelenlegi állomány legfiatalabb tagjai is közel 50 éve járják majd a magyar vasúti pályákat - emlékeztet a Közlekedő tömeg.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A szakmai szervezet szerint "fals érveléssel" kaszálták el a tendert – a jelek szerint egyszerűen nincs politikai a szándék az új technológiát képviselő, drága akkumulátoros vonatok vásárlására. 

"Ezzel viszont végképp világossá vált, hogy nem lehet tovább elodázni a MÁV-Start dízelüzemű járműállományának megfiatalítását. Haladéktalanul meg kell kezdeni új dízelmotorvonatok beszerzésének előkészítését, hiszen egy ilyen projekt átfutási ideje minimum 4-5 év."

- írják.

A tender lemondása újabb visszalépést a kormányzat részéről. Emlékezete lépés volt, amikor egy évvel ezelőtt még azért kellett küzdeniük a szakmai szervezeteknek és polgármestereknek (köztük kormánypárti településvezetőknek), mert a kormányzat a járványhelyzetre hivatkozva a mellékvonalak többségét gyakorlatilag bezárta volna a brutális menetrendi ritkítással.

"Mi lenne, ha nem a minisztérium budapesti épületében dőlne el, milyen vonatok és mikor közlekedjenek az ország összes csücskében?"

Bár az utasok és a közvélemény a MÁV-ot szidja a ritkuló és értelmetlen időpontban közlekedő vonatok miatt, korántsem a vasúttársaságnál dől el egyedül, milyen menetrenddel közlekednek a járatok. Vagyis nem biztos, hogy a MÁV-Start felel azért, mert az egyetlen reggeli vonattal sem lehet már bejutni a munkahelyre vagy iskolába, vagy kétszer kell átszállni a pótlóbuszra, csakhogy hazajussunk.

A tiltakozás hatására a legtöbb helyen ezt sikerült megakadályozni, ám épp a fenti példa mutatja jól, hogy a kormánynak továbbra sincs koncepciója a vidéki közlekedés rendbetételére, legfeljebb néhány kidolgozott politikai panel:

"A kormány 2010-ben borzasztó helyzetet örökölt, a baloldal 38 vasútvonalat zárt be több mint 1300 kilométer hosszúságban, a még maradt, működő hálózat állapota folyamatosan romlott"

  • mondta az egyszer már idézett Schanda Tamás államtitkár 2021-ben, tehát 11 év kormányzás után.

    Sajnos arról nem beszélt, hogy mikor kezdik el lecserélni az 50 éves szerelvényeket.

Természetesen kerestük a MÁV-Start Zrt.-t is, válaszukat közölni fogjuk.

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.