A MOL szerint szó sincs kőolajkútról Őriszentpéternél, a dokumentumok pontatlanul és túl általános fogalmaztak

Nagy Donát 2021-03-17 06:04:00
Földgázt viszont valóban kitermelnének, ám az a fúrás után nem jár számottevő zajjal. A helyiek kompenzálása és a tervezett lakossági fórum is szóba került azon a háttérbeszélgetésen, amit a sajtónak szervezett a vállalat.

Kedden délután csatlakoztam fel arra az online háttérbeszélgetésre, amit a sajtó számára szervezett a MOL az Őrségben tervezett új szénhidrogén kút fúrása miatt. Bár a beszélgetésre a média képviselőit hívták meg hivatalosan, azon részt vett az Őrségvédők Civil Társaság és a Greenpeace képviselője is. A tervezett beruházásról lapunk elsőként számolt be, még januárban.

Új szénhidrogén kutat fúrnak Őriszentpétertől pár száz méterre

A Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, azaz a zöldhatóság oldalán jelent meg egy tájékoztató, miszerint a MOL Nyrt. és a MOL Őrség Szénhidrogén Koncessziós Kft. Őriszentpéter mellett tervezi egy új, Őri-M-1 jelű mélyfúrás létesítését, majd egy szénhidrogén kút fúrását.

Pantl Péter, a vállalat kommunikációs igazgatója szerint az elmúlt időszakban sok félreértés alakult ki, azonban a MOL nyitottan áll a témához, minden kérdésre szívesen válaszolnak.

A lakosság számára szerettek volna fórumot tartani, de a pandémia miatt erre egyre kisebb az esély, így most egy online találkozó megszervezése van tervben.

A helyiek gazdasági kompenzációja egy következő szempont lesz, jelenleg még a próbafúrás előkészítése, dokumentációja zajlik. Minden egyes lépést körüljárnak, ezért is állították meg az engedélyezést, mert minden véleményt tiszteletben akarnak tartani.

Marton Zsombor, a MOL kutatás-termelés üzletágának igazgatója elmondta, hogy minden fúrást három szempontból vizsgálnak meg. Van a lakossági, azaz az emberi oldala, van a természeti és természetvédelmi, valamint az energiaszolgáltatási kötelezettség. Mindhármat vizsgálják egy fúrás megkezdése előtt, ezek a szempontok pedig a Natura 2000 területen még jobban előtérbe kerülnek.

Az engedélyeztetést még 2020 nyarán kezdték el, mivel úgy gondolták, így valóban lesz idő az összes szereplővel egyeztetni. Először a nemzeti parkot keresték fel, majd idén januárban a helyi önkormányzatot is.

Az egész Őrség bizakodó, hogy nem lesz itt semmiféle szénhidrogén kút

A tegnapi nap [kedd] az nagyon izgalmas, és nagyon-nagyon munkás volt. Ugye ez volt a határideje annak a felhívásnak, amit a lakosság felé tettünk. Ez a tájékoztató a honlapunkra is felkerült, illetve a leginkább érintett településrészünk, a Galambosszer lakóit még a pénteki nap folyamán közvetlenül is kiértesítettük, írásban, és vártuk észrevételeiket, javaslataikat.

Marton szerint a nézeteltérést és a félreértéseket az előzetes engedélyeztetési dokumentumokban ejtett hibák okozzák, ugyanis ők a kezdetektől földgázban gondolkodnak, és nem kőolajat keresnek.

Elmondása alapján több éve termelnek a környék földgázkútjai, de vannak olyan lelőhelyek, amiket most nem érnek el egyikkel sem. Az előzetes dokumentumokban, a hatásvizsgálatban szereplő bejegyzések a szakhatóságokkal való egyeztetést hivatottak szolgálni.

A konkrét problémákra egyébként az Őrségvédők Civil Társaság már korábban is felhívta a figyelmet, Farnadi Péter pedig most is elsorolta, mi minden utal arra, hogy kőolajat keres a vállalat. Ezekről a cég képviselői viszont elmondták, hogy adminisztrációs hibák, és valójában nem keresnek kőolajat.

Az Őrségvédők szerint a MOL mást mond, mint amit az engedélyeztetésben ír a szénhidrogén kút tervezése kapcsán

Mi is beszámoltunk róla, hogy a MOL a járvány lecsengése után a helyi lakosokkal egyeztetne arról a szénhidrogén kútról, amit Őriszentpétertől alig pár száz méterre fúrna. A Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, azaz a zöldhatóság oldalán jelent meg egy tájékoztató, miszerint a MOL Nyrt. és a MOL Őrség Szénhidrogén Koncessziós Kft.

Az, hogy kőolajat vagy földgázt keresnek azért nem mindegy, mert előbbi kitermelése nagyságrendekkel nagyobb zajjal, és nagyobb építkezéssel járna. Ezzel szemben a földgázkútnak "csak" a fúrása, feltárása jár zajterheléssel, a kitermelés már nem annyira zavaró.

Nácán Gitta ügyvezető szerint szintén hibás ebből a szempontból a dokumentum, valamint az Őrségvédők által említett Teáor szám egy általános főtevékenység, de altevékenység ettől még több is van, köztük a földgáz kitermelés is.

A fúrás engedélyeztetését jelenleg szüneteltetik, hiszen szerintük olyan kérdések jöttek elő az elmúlt hetek során, amik egy egyszerű előzetes dokumentáció alatt nem szoktak. Most arra is gondolnak, hogy például a látható építménynek mindig az évszaknak megfelelő látképe legyen.

Szüneteltetik az Őriszentpéter mellé tervezett szénhidrogén kút építésének tervezését

Elsőként írtunk a közvetlenül Őriszentpéter mellé tervezett szénhidrogén kútról, amelyről később több helyi és országos lap is említést tett. Az eset kapcsán helyi lakosok petíciót indítottak, de az önkormányzat is kijelentette: nem látnának szívesen egy újabb ipari létesítményt a település határán.

Nácán a korábbi félreértések kapcsán azt mondta, hogy az engedélyeztetés ezen szakaszában még nem tervezték a lakosságot ilyen szinten bevonni. Egy hasonló fúrás előkészítésénél először a szakértők, kollégák megismerik a környezetet, majd felmérik a tulajdonosi szerkezetet, azaz, hogy ki használja a területet. Nyáron a nemzeti parkkal már egyeztettek, később pedig az önkormányzatot is írásban keresték meg az egyik út használatával kapcsolatban.

Őriszentpéter körül még 3 lehetséges fúrási pontot vizsgálnak, ezek közül az egyik egy forgalmas közút mellett lenne, a másik egy szántón, ahová semmilyen út nem vezet, illetve egy meglévő kúthoz nagyon közeli pont is szóba jött.

Éves szinten sok kérvényt adnak be, ezek közül természetesen volt már olyan, amit elutasítottak, de ez egy olyan szigorúan védett terület volt, hogy belépni sem lehetett egy egyszerű embernek.

Árkon, bokron, szénhidrogénen át

Elsőként írtunk a közvetlenül Őriszentpéter mellé tervezett szénhidrogén kútról, amelyről később több helyi és országos lap is említést tett. Az eset kapcsán helyi lakosok petíciót indítottak, de az önkormányzat is kijelentette: nem látnának szívesen egy újabb ipari létesítményt a település határán. Mind a Galambosszeren lakókkal, mind Őriszentpéter polgármesterével leültünk a beruházás kapcsán - az interjúkat hamarosan közzé is tesszük.

Farnadi Péter a helyiek képviseletében kiemelte, hogy a környéken élők a vendégházaikból élnek, de ha itt ipari kitermelés és zaj lesz, akkor egyszerűen nem lesznek ökoturisták. Így pedig családok megélhetése és egzisztenciája kerül veszélybe.

Marton Zsombor szerint ők azzal kalkuláltak, hogy a téli beruházás lesz a legkisebb rossz, ezért is szerepelnek téli hónapok az építkezés tervezett idejénél. De a helyiek kompenzálásán is gondolkoznak. Itt több ötlet is felmerült, de mivel minden alkalom és körülmény más és más, ők szeretnének ez ügyben az önkormányzattal egyeztetni. Maga a fúrás 4 hétig tartana, ezalatt lenne egy mostani állapothoz képest jelentősebb forgalom, valamint a 30-40 emberrel is számolni kell pluszban.

Tényleg a földgáz, vagy valójában a kőolaj kitermelése a cél Őriszentpéter mellett?

Egy nemrég közzétett tanulmány nagy port kavart az Őrségben élők és az Őrségbe pihenni járók között, akik petíciót is indítottak a tervezett építkezés ellen. De miért más a helyzet, mint a meglévő szénhidrogén kutaknál? Interjúnk Farnadi Péterrel és Szalai Lászlóval.

Perger András a Greenpeace képviselője is megszólalt, szerinte a természetvédelmi területen elsősorban a természetet, és nem a gazdasági előnyöket kell előnyben részesíteni. A szervezet közleményét mi is megírtuk.

Séllei Csaba a vállalat szakértője szerint az általuk elérhető fúrási technológia csak bizonyos pontokról képes elérni az ásványkincseket. 

Bakos Piroska, a MOL szóvivője azt mondta, hogy minden hasonló fúrás egy időablakban, itt például a téli vegetációban történik, éppen azért, hogy a lehető legkisebb gondot okozza a természetben.

Összegzésként annyi bizonyos, hogy a vállalat képviselői több ízben is elmondták: mindeddig nem gondolták, hogy a lakosságot már ezen a ponton be kell vonni az egyeztetésekbe, de ez is tanulság a részükről. A korábban elérhető dokumentumokban szereplő kétértelmű megjegyzések pedig a MOL jelenlévő tagjai szerint adminisztrációs hibák; a területen ugyanolyan földgázkút épülne, mint amik már most is üzemelnek.

A jövőben meghirdetett lakossági fórumon természetesen mi is részt veszünk.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.