Két lángos között egy nem a háborús tervekre - közel másfél év után mutatta meg magát a szombathelyi Fidesz

Farkas Bazsi 2025-10-18 12:49:00
A Vásárcsarnokban pultoztak a kormánypártiak.

Mondjunk nemet a háborús tervekre! - ezzel a felirattal várt ma reggel mindenkit a szombathelyi Vásárcsarnokban a helyi Fidesz. Akit esetleg a reggeli kávé nem ébresztett fel eléggé, annak máris ott volt a kormánypárti propaganda.

Másfelől komoly mérföldkő volt ez. Hiszen a 2024-es önkormányzati választást követően most, másfél évvel mutatkozott meg először közterületi jelenléttel a Fidesz szombathelyi csoportja.

Fotó: Vámos Zoltán Facebook

A pult mögött ott volt Illés Károly, a szombathelyi szervezet elnöke. Gál Sándor, Takátsné Tenki Mária elnökségi tagok, Németh Krisztián a párt zanati képviselőjelöltje, és Horváth Vilmos a párt helyi irodájának vezetője.

A Fidesz országos aláírásgyűjtését maga Orbán Viktor indította el, éppen egy hete. Ezalatt a pár nap alatt azonban nagyon fordult a világ, hiszem kiderült, Trump és Putyin éppen Budapesten tart béketárgyalást az ukrán háború esetleges befejezéséről.

A Fidesz által, a találkozó kapcsán közvetített hurrá optimizmus pedig már sok esetben a háború lezárását vizionálja a kormány kommunikációjában.

Fotó: Vámos Zoltán Facebook

Így tehát kicsit értetlenül állunk előtte, hogy miért kell egy háború tervére nemet mondani, amit gyakorlatilag - a propaganda szerint - Orbán Viktor már meg is szüntetett. 

Szerintünk itt egyszerűen arról van szó, hogy alig fél évvel a parlamenti választás előtt semmi másról nincs szó, mint egyszerű adatbázis frissítésről.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.