Hamis bizonyítványok készültek egy győri lakásban

ugytudjuk.hu 2025-10-20 09:00:04
Ha az iskolában nem sikerült megszerezni, jó lesz a kamu is, gondolta három nő. 

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség beszámolója szerint a Győri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három nővel szemben, akik 2020. évben egy ismeretlen személyt bíztak meg azzal, hogy különféle szakmák elvégzését igazoló, hamis bizonyítványt készítsen.

A vádirat szerint az ismeretlen elkövető 2020. évben, egy győri lakásban számítógéppel szerkesztett, hamis bizonyítványokat készített a vádlottaknak. A nők így különféle, a szépségiparban, egészségügyben és a mezőgazdaságban felhasználható, az érdemjegyeket is tartalmazó, hamis bizonyítványt szereztek.

Az egyik nő a hamis bizonyítvány felhasználásával egy szociális otthonban ápolónőnek jelentkezett.

A járási ügyészség felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolta meg a nőket és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Győri Járásbíróság velük szemben pénzbüntetést szabjon ki. 

 

 



Szólj hozzá!

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.

Idén 4 milliárd 400 ezer forintot fordít Győr útfelújításokra

Sáráson és Szentivánon mart aszfalttal és bitumenes bevonattal dolgozik az Útkezelő.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.

A Szovjetunió felbomlása címmel tartanak előadást az Esterházy-palotában

A  Múzeumi Találkozások sorozatának következő vendége Kolontári Attila történész lesz.

Focicsapatot vegyenek! Székesfehérvár önkormányzata kiírta a pályázatot a Videoton FC értékesítésére

Csak azok jelentkezzenek, akik 5 éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Magyar–amerikai nukleáris megállapodás született Washingtonban

Szijjártó Péter és Marco Rubio új nukleáris együttműködést írtak alá – amerikai fűtőelemek érkezhetnek Paksra, és modern tárolási technológiát is vásárol Magyarország.

Korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség egykori ügyészét

Jogtalan előnyért cserébe egyes büntetőeljárásokról információkat szolgáltatott különböző személyek részére.

Bringalámpát, libát és jó zenét ígérnek a hétvégi győri programok

A Márton-nap közeledtével libás menük, koncertek, színházi előadások és még egy Halloween utódiszkó is várja az érdeklődőket.

Csalót fogtak el a rendőrök Vasban

Pénzt és ékszereket csalt ki egy idős nőtől.

27 méter magas óriáskerék lesz az idei szombathelyi adventi vásár dísze

Fradi-kamion, Magashegyi Underground, Caramel, Brand Nyúl, és Vastagh Csaba is emeli majd az advent fényét.