Az Őrségvédők szerint a MOL mást mond, mint amit az engedélyeztetésben ír a szénhidrogénkút tervezése kapcsán

Nagy Donát 2021-03-10 18:39:00
A papírok másra utalnak a civil szervezet szerint, mint amit a beruházó állít.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a MOL a járvány lecsengése után a helyi lakosokkal egyeztetne arról a szénhidrogénkútról, amit Őriszentpétertől alig pár száz méterre fúrna.

Új szénhidrogénkutat fúrnak Őriszentpétertől pár száz méterre

A Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, azaz a zöldhatóság oldalán jelent meg egy tájékoztató, miszerint a MOL Nyrt. és a MOL Őrség Szénhidrogén Koncessziós Kft. Őriszentpéter mellett tervezi egy új, Őri-M-1 jelű mélyfúrás létesítését, majd egy szénhidrogénkút fúrását.

A tervezett projektről az Ugytudjuk elsőként írt, majd februárban egyre nagyobb ellenállás kezdett kialakulni a helyiek részéről, de az önkormányzat is kijelentette: nem látnának szívesen egy újabb ipari létesítményt a település határán. A leendő fúrási helyszínt mi is megnéztük, a beruházó MOL pedig egyelőre szünetelteti a tervezést.

A fő probléma az, hogy nem egyértelmű, hogy földgázat, vagy kőolajat termelnének ki a természetvédelmi területen, pedig ez sem a környezeti, sem a zajterhelés miatt egyáltalán nem mindegy. 

Árkon, bokron, szénhidrogénen át

Elsőként írtunk a közvetlenül Őriszentpéter mellé tervezett szénhidrogénkútról, amelyről később több helyi és országos lap is említést tett. Az eset kapcsán helyi lakosok petíciót indítottak, de az önkormányzat is kijelentette: nem látnának szívesen egy újabb ipari létesítményt a település határán. Mind a Galambosszeren lakókkal, mind Őriszentpéter polgármesterével leültünk a beruházás kapcsán - az interjúkat hamarosan közzé is tesszük.

Most a Őrségvédők Civil Társaság küldött közleményt, amelyet változtatás nélkül közzéteszünk:

A mai napon a MOL által a sajtó számára elküldött sajtónyilatkozatában ezt írja: "Az elmúlt napokban számos félreértés látott napvilágot a MOL Őrségben tervezett kutatófúrásával kapcsolatban"

A "félreértések" ellenben csak és kizárólag abból adódnak, hogy a MOL egész mást kommunikál a sajtó és közvélemény felé, mint amit az engedélyeztető hatóság fele az engedélyeztetési dokumentációban ír!

Az alábbiakban szeretnénk tételesen szembe állítani a MOL 2021.03.10-ei sajtó nyilatkozatának állításait a MOL Őrség Szénhidrogén Koncessziós Kft. által, a Vas Megyei Kormányhivatalhoz VA/AKF-KTO/242/202 számon, az Őri M-1 jelű új szénhidrogén termelési célú és kutató mélyfúrására benyújtott engedély kérelem állításaival.

1. "A területen nem kőolajat, hanem földgázt keresünk, ahogy az elmúlt 50 évben is." 

Az engedélyeztetési dokumentációban több helyen ennek pont hogy az ellenkezője olvasható:

A Natura2000 Hatásbecslés (MOL_Ori_M_1_Natura_HB_lead.pdf) 4. pont (8.oldal): "A fúrás tervezett mélysége 2850 méter. Várható termelvény: nyersolaj, kevés kísérőgáz és rétegvíz."

Az Előzetes Vizsgálati Dokumentáció névre hallgató anyag (Ori_M_1_EVD_lead2.pdf) 4.2.7 pontjában az üzemelési fázis zajkibocsátásáról ír: "Jelen esetben az üzemelés a mélyfúrású kút létesítésével azonos, ami az előző fejezetben részletesen bemutatásra került."

Ez nyilvánvalóan nem a zéró hang emissziójú földgázkútra utal, hanem a működési fázisban is zaj emisszióval járó kőolaj kútra. Maga a konzorcium (MOL Őrség Szénhidrogén Konzorcium Kft.) Teáor száma is beszédes: 0610: Kőolaj kitermelés. Valamint az sem igaz, hogy a környéken kizárólag földgáz kutak lennének: Szintén az Előzetes Vizsgálati Dokumentáció 30.oldalán 4.3.2.1 pontjában szerepel: "A jelenlegi helyszíntől pár száz méterre nyugatra egy gázkút, illetve délre olajkút található."

2. A sajtónyilatkozatban a MOL ezt állítja: "Több lehetséges helyszínt vizsgálunk a kutatófúráshoz"

Ezzel szemben a Natura2000-es hatástanulmány 12. oldal 8.pontjában ezt írják: 

"A kútmunkálat megvalósítása szempontjából alternatív megoldás nincs."

3. Továbbá a MOL sajtónyilatkozatában ezt állítja: "A beruházás az előkészületi fázisban tart, és jelenleg szüneteltetjük is az engedélyeztetési folyamatot, mert a Nemzeti Park és az Önkormányzat után a helyi lakosokkal is szeretnénk egyeztetni. "

A valóság ezzel szemben az, hogy nem azért szünetelteti az eljárást a MOL, mert kommunikálni szeretne a helyi lakossággal (hiszen azt megtehette volna az engedélyeztetési folyamat elindítása előtt). A valóság, hogy azért szüneteltetik az eljárást, mert a Vas Megyei Kormányhivatal zöldhatósága hiánypótlásra szólította fel a MOL-t, amit határidőre nem tudott volna elvégezni...

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.