Nyeli a pénzt a győri kukás cég: 350 milliós kölcsönt nem tudnak most épp visszafizetni

Pintér Bence 2021-02-17 08:01:57
Idén év elején 150 milliót a város, tavaly nyáron 350 milliót a nagytérségi hulladékgazdálkodó társulás rakott bele a győri kukás cégbe – ez utóbbiból csak 100 milliót sikerült határidőre visszafizetni.

Továbbra is homály fedi, hogy mi folyik pontosan a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás körül, de egy dokumentum most rávilágít, milyen anyagi helyzetben is lehet az előbbi cég. Mint arról beszámoltunk tavaly decemberben, Dézsi Csaba András, Győr polgármestere mindkét szervezet vezetőjét leváltotta. (Előbbi esetben ez egyszerű volt, hiszen egy önkormányzati cégről van szó, utóbbi esetben viszont 112 település társulásáról. Úgy tudjuk, hogy még mindig kérdéses a kormányhivatal szerint, hogy jogszerűen járt-e el Szabó Jenő győri önkormányzati képviselő, a társulás alelnöke, illetve a polgármester, mikor a posztra Németh Zoltánt, a megyei közgyűlés elnökét jelölte.)

A GYHG-ról tudni lehet, hogy egyáltalán nincs jó anyagi helyzetben, mióta kikerült a Győr-Szol alá tartozó céghálóból, több jel is utalt arra, hogy a szemétszállítás központosítása és a rezsicsökkentés, illetve egyéb problémák miatt a cég komoly tőkeinjekcióra szorul, amelyet a város ingatlantranszferrel próbált rendezni, ezt a döntést a polgármester azonban később visszavonta. Intő jel volt, hogy tavaly év végén a cég közleményt adott ki arról, hogy az irodai dolgozók „felajánlották” 13. havi bérüket a fizikai dolgozóknak, és az is, hogy januárban a cég inkább visszaállt a nappali szemétszállításra. A polgármester szerint azért, mert sok panasz érkezett arra, hogy az éjjeli szállítás zavaróan hangos, de azt sem szabad elhallgatni, hogy egyébként jóval drágább is.

Győr városa az év elején 150 millió forint tagi kölcsönt adott a cégnek, de azóta kiderült: nem ez volt az elmúlt időszakban az első anyagi segítség, mivel a nagytérségi társulás júliusban 350 millió forintot adott kölcsön a cégnek, amelyet az egyáltalán nem tudott határidőre, tehát december 31-ig visszafizetni.

A két szervezet bonyolult viszonylag bonyolult kapcsolatban van egymással, de röviden az a lényeg, hogy a 112 érintett település szemetét a GYHG kezeli főleg győri létesítményekben, ugyanakkor ezek a létesítmények, illetve az eszközpark jelentős része a társulás tulajdona. Németh Zoltán januári elnöki rendeleteiből kiderül: a tavaly júliusi szerződésben megadott határidőre az önkormányzati cég 350 millió forint helyett csak 100 millió forintot tudott visszafizetni a társulásnak, amely viszont a szerződés szerint jogosult megszerezni a pénz többi részét a GYHG-tól.

Bár mint írtuk: még nem is biztos a pozíciója, a fideszes megyei közgyűlési elnök, Németh Zoltán egyébként nagy svunggal kezdett bele elnöki tevékenységébe a nagytérségi társulásnál, amit a szintén fideszes Borsi Róbert önkormányzati képviselő vezetett korábban: a decemberi elnöki rendeletek szerint leváltotta a céggel szerződésben lévő emberek jelentős részét és visszavont vagy semmisnek nyilvánított egy sor korábbi közbeszerzést.

Hogy miként költötte el a GYHG a neki kölcsönadott pénzt, azt sajnos nem tudni: a nyílt városháza jegyében ugyanis a Győr-Szolhoz hasonlóan a GYHG közérdekű adatai is elérhetetlenek a cég honlapján.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.