Vizsgálat indult a győri hulladékkezelővel kapcsolatban, leváltották a cég vezetőjét

Pintér Bence 2020-12-20 11:00:00
Csütörtökön a hatóságok vizsgálódtak GYHG-nél, a cég vezetőjét pedig időközben leváltották. Borsi Róbert fideszes önkormányzati képviselő is távozott a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás éléről.

Több egybehangzó forrásból úgy értesültünk, hogy

csütörtökön a hatóságok vizsgálódtak a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. irodáiban.

Hogy pontosan mit vizsgáltak, vagy milyen nyomozás folyik, arról megkérdeztük a NAV-ot és a rendőrséget, amint válaszolnak kérdéseinkre, jelentkezni fogunk ezekkel. Ugyanígy próbáltuk elérni Dézsi Csaba András polgármestert, de egyelőre nem sikerült vele kapcsolatba lépnünk.

Frissítés! 

Elértük a polgármestert, aki lapunknak belső vizsgálatról beszélt:

Dézsi polgármester a GYHG-ről: Nem hatósági, hanem belső vizsgálat folyik

Elértük a GYHG körüli ügyekkel kapcsolatban Győr polgármesterét, Dézsi Csaba András t, aki lapunknak elmondta: a GYHG-nál nem hatósági, hanem belső vizsgálat folyik. A polgármester elmondta: a dolog egy nagyjából egymilliárd forintos optikai szelektáló gép lízingelésének ötletével indult, aminek kapcsán a polgármesterben felmerült, hogy ha a kormány úgyis elveszi a hulladékkezelést az önkormányzatoktól, akkor mit is kezd a majd a város ezzel a géppel.

Arról is információt kaptunk több forrásból, hogy leváltották a Koronika Tamást, a cég vezetőjét, helyette Herceg Sándor Ottó, a Győr-Projekt Kft. nemrég kinevezett igazgatója vette át a cég irányítását. Ugyanígy több forrásunk megerősítette, hogy leváltották Borsi Róbert fideszes képviselőt a Győri Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás éléről. Kerestük Borsit az ügyben, de nem vette fel a telefont. Ezzel párhuzamosan az ott dolgozókat kizárták a különféle rendszerekből, és arra szólították fel őket, hogy a helyzetről senkivel se kommunikáljanak. Mindezt azután, hogy mint arról lapunk értesült: októberben egyébként minden szellemi dolgozóval titoktartási szerződést irattak alá.

A cég gazdálkodása kapcsán a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság ülésén arról esett szó, hogy a GYHG első féléves mérlege 189 millió forint veszteség, de ez Borsi Róbert bizottsági elnök szerint nem ad reális képet, mert változott a kukaholding rendszere. A cég szolgáltatásának színvonala javult, ez azonban azt jelenti, hogy 30-40 százalékkal nőtt meg az alvállalkozói, munkabér- és járulékköltség.

Nagy kérdés az, hogy mennyi valójában a cég vesztesége, mivel erről jelenleg leginkább csak vad pletykák keringenek a városban.

A hetekben egyébként beszámoltunk a cég azon közleményéről is, hogy az irodai dolgozók a csapatszellem jegyében lemondtak a 13. havi bérükről a kétkezi dolgozók számára, több, a helyzetre rálátó forrásunk azonban arról értesítette lapunkat, hogy az érintett dolgozók a mi cikkünkből értesültek erről a tényről.

A polgármester nemrég visszavette az pár hónapja átadott ingatlanokat

A cég kapcsán épp a minap írtuk meg, hogy a vészhelyzet ideje alatt a közgyűlés helyett is eljáró polgármester visszavonta azt az októberi közgyűlési határozatot, amely egy sor – hulladékkezeléshez köthető – ingatlant adott át a Győr-Szoltól az arról nemrég leválasztott GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, hogy rendezzék az önkormányzati cég anyagi helyzetét, és így az fel tudjon venni összesen 800 millió forint hitelt. Erről a korábbi döntésről itt írtunk bővebben.

Dézsi Csaba András polgármester akkor ezt firtató kérdésünkre viszonylag sejtelmesen azt írta: „jelenleg megfontolás tárgyát képezi a GYHG által igényelt kölcsön felvételének indokoltsága, ezért ez a lépés ebben haladékot jelent”.

Előző cikkünkben megemlítettük, hogy az állam kicsavarta az önkormányzatok kezéből ezt az ágazatot is, és talán ez az indoka annak, hogy megfontolás tárgyát képezi az indokoltság. November végén derült ki, hogy a kormány ismét átalakítani készül a szemétszállítást: az egyszer részben már központosított rendszert teljesen kiveszik az önkormányzatok kezéből. A mostani hírek azonban felvetik a kérdést, hogy csupán emiatt született-e a döntés.

A városvezető januári megválasztása után hamar bejelentette, hogy azt szeretné elérni, hogy Győr legyen az ország egyik legtisztább városa. Ennek érdekében a GYHG élén rövid idő alatt több vezetőváltás is volt, és több újítást is bevezettek a szemétszállításban, és leválasztották a céget a Győr-Szolról.

Szólj hozzá!

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.