Tíz évre pályáztak, mégis 15 éve üzemelteti egy Fidesz-közeli cég a szombathelyi mozi büféjét

ugytudjuk.hu 2019-01-21 18:00:00
Potom pénzt, havi alig nettó 370 ezer forintot fizet a bérlő a városi ingatlanért. A cég ugyan veszteséges és adóvégrehajtás alatt áll, de az egyik tulajdonosa lelkes Fidesz-drukker.

Szombathelyen két mozi üzemel, az egyik az országos hálózatban működő Cinema City, a másik pedig az önkormányzathoz tartozó AGORA mozija - kezdi oknyomzó cikkét az atlatszo.hu. Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központot Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2007. évben alapította és azóta önkormányzati fenntartásban működteti - írja bemutatkozójában a központ honlapja


A mozit is ekkor csatolták hozzá a központhoz, előtte különállóan működött, szintén önkormányzati fenntartásban. Az épületet 2004-ben újították fel. Az aulát teljesen átépítették akkor, és ekkor egy új, addig a moziban még nem működő kávézót is kialakítottak.
A belsőépítészek úgy oldották meg, hogy a büfét - ahol a szokásos mozis rágcsálnivalókat, popcornt, perecet, kólát árulnak - ne kelljen szeparáltan kialakítani, hogy a kávézó pultját meghosszabbították az aulában. Így egy cég üzemeltetésében működtethető mindkettő.

A szombathelyi önkormányzat 2004-ben ki is írt egy pályázatot az egység üzemeltetésére. Kávézónak, büfének és videotékának kellett volna itt működnie, igaz ez utóbbiból semmi nem valósult meg. 2019-ben pedig, hogy őszinték legyünk, már nagyon igény sem lenne rá.
A pályázatot akkor az Öntöde Sportcentrum Szolgáltató Kft. nyerte el, azonban nem ez a cég, hanem a hasonló tulajdonosi körbe tartozó, 2004. december 6-án alapított CAFÉ 5 Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-t lett az üzemeltető. A cég 10 éven keresztül bérelhette a helyet, egészen pontosan 2014. december 16-ig. 


A helység ugyan önkormányzati tulajdonú intézményhez tartozik, ám az akkori szabályok azt tették lehetővé, hogy a AGORA egy évet meg nem haladó bérleti szerződést saját hatáskörben hosszabbítson a bérlővel. Az meg is történt, 2014. december 17-től 2015. december 16-ig maradhatott az akkor már 10 éve a mozi kávézót üzemeltető cég. 


Az egy év letelte után azonban már önkormányzati bizottsági döntés volt szükséges a bérlő kiválasztásához. A korábbi bérleti díjról nem találtunk adatokat, de az biztos, hogy 2014 és 2015 között a szombathelyi belváros szívében a kávézó bérleti díja 366.800,- Ft/hó + ÁFA volt. Hogy ez sok vagy kevés, arra később még visszatérünk.

Versenytárs érkezett, hosszabbítsunk a régi bérlővel

2015 decemberében összeült a város Gazdasági és Városstratégiai Bizottsága, hogy ismét tárgyaljon a büfé és kávézó működtetéséről. A CAFÉ 5 Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-nek vetélytársa lett, jelentkezett ugyanis a hódmezővásárhelyi Mozaik Mozi Kft. is. A cég levelében kereste meg a város alpolgármesterét azzal, hogy a mozit és a kávézót egyben üzemeltetné. Hogy mekkora szerepe van egy mozi életében a büfének, az a levél részletéből ki is derül:


“Piaci alapon működő filmszínház esetében elképzelhetetlen, hogy rentábilisan működjön büfé bevételek nélkül.”


Egy marék kukorica pattogtatva jelenleg 1000-1300 forintos áron - menüben, üdítővel - tényleg nem tűnik rossz biznisznek.  
A megkeresés 2015. november 16-án érkezett, a december 7-i bizottsági ülésen a Mozaik azonban csak említés szintjén került szóba, a jegyzőkönyv szerint nem is volt nagy vita.


Dr. Ipkovich György (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) kérdezte, hogy hogyan fog egy kézbe kerülni a mozi és a kávézó? Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) a bizottság elnöke erre annyit mondott, hogy jött egy érdeklődő, aki kompletten üzemeltetné a mozit, és ezért kerül csak egy évre meghosszabbításra a szerződés, mivel addig van idő tárgyalni.


Hagytak is egy újabb évet a CAFÉ 5-nek. Itt egyébként még logikusnak is tűnt volna, hogy a cég maradjon a helyén, hiszen a Mozaik az egész mozit, komplexen üzemeltette volna, ezt a döntést pedig elő kellett készíteni. A döntést akkor legalábbis azzal magyarázták a bizottságban, hogy erre kell egy év. Az azonban már érdekes, hogy a 2016. december 16-ig ismét 366.800,- Ft/hónap + ÁFA-ban állapították meg a bérleti díjat. Pontosan akkora összegben, mint egy évvel korábban. 


A kétszer egy éves bérleti szerződés meghosszabbítása után 2016-ban a CAFÉ 5 már három évet kért. Versenytárs ekkor már nem volt. Úgy néz ki, hogy a Mozaik Mozival mégsem tudott megegyezni a szombathelyi önkormányzat, az előterjesztésben már csak a CAFÉ 5 szerepel.
A NAV adatbázisa szerint adóvégrejhajtás alatt álló CAFÉ 5 Kft. pont 3 évre kérte a bérleti szerződés meghosszabbítását. Mit ad Isten, a szabályozás pont azt mondja ki, hogy ha a bérlet időtartama egy évnél több, de a három évet nem haladja meg, akkor a város Gazdasági és Városstratégiai Bizottsága saját körben dönthet. 

Örül, hogy győzött a Fidesz

A CAFÉ 5 Kft. egyik tulajdonosa az a Hetényi Norbert, aki maga egyébként eltiltás alatt van cégvezetői tevékenységtől, mivel másik cége kényszertörlés alatt van. Bár 2006-ban Hetényi a Pro Savaria színeiben indult Szombathelyen az önkormányzati választásokon (nem jutott be a testületbe), úgy tudjuk, hogy most már a Fideszhez húz. Ezt látszik alátámasztani az a beszámoló is, ami 2018 áprilisában a választás éjszakáján a kormánypárt szombathelyi eredményváróján készült. Hetényi Norbert a megyei napilapnak akkor így nyilatkozott:


“Örülök, hogy győztünk. Ezért dolgoztam négy évig, boldog vagyok, végre más lesz az ország. A barátaimmal találkozom itt, régi fideszesek, nyolcan-tízen hajnalig ünneplünk.”


Na de vissza 2016-ba, a mozi kávézóját éppen tárgyaló bizottsági ülésre, ahol a pályázati kiírás elmaradását nem csak az Átlátszó furcsálta, hanem a jegyzőkönyv szerint Nemény András (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) önkormányzati képviselő is. 


“Nem szokványos, hogy nem kiírták a pályázatot, hanem meghosszabbítják 3 évre...” - mondta a Nemény 2016. október 24-én a bizottsági ülésen.

Pályázat nem volt, döntés igen. Ennek értelmében maradhatott a CAFÉ 5, ki nem találnák mekkora havi bérleti díjért, igen, 366.800,- Ft/hónap + ÁFA-t kell nekik fizetni. Ez pontosan ugyan annyi, amennyiért 2014-ben is bérelték a helyet, és ennyi lesz 2019. december 16-ig, eddig szól ugyanis a szerződésük. 


Egy kitétel volt a szerződésben, méghozzá az, hogy a CAFÉ 5-nek fel kell újítania a mozi férfi és női mosdóit. Míg azonban ezt a munkát korábban a mozit működtető AGORA 4 millió forintra becsülte, a határozatba már csak annyi került bele, hogy ezt az összeget vegyék ki. Maradjon annyi, hogy wc-ket fel kell újítani 2017. május 31-ig és műszaki ellenőrnek kell ellenőriznie a munkát. Cserébe 2019-ig nem fog változni a helység bérleti díja. 

Bulikat is tartanak

De mekkora üzletről is van szó?
Egy általunk megkérdezett belvárosi kávézó bérlője (alig párszáz méterre a mozitól) azt mondta ő 1,5 millió forintot fizet ki havonta. A 2016-os bizottsági döntésben szerepel, hogy ingatlanszakértői vélemény alapján állapították meg a bérleti díjat. Az előterjesztéshez a véleményt a szerzők nem találták így, azt közérdekű adatigényléssel kikérték. 


A mozi már 2015-ben 70 ezer nézőt látott vendégül. Akik többsége nagy valószínűséggel vett némi rágcsát a büfében.


A CAFÉ 5 Kft. által üzemeltetett Cinema Café rendszeresen szervez könnyűzenei koncerteket. Az AGORA honlapja szerint 300 fő fér be az aulába, egy jegy 2000-3000 forint között szokott mozogni.
Vannak olyan vélemények, hogy ezeknek a koncerteknek a megszervezése tartja életben a városban a könnyűzenei életet. Mások azt mondják, hogy az önkormányzati intézmény helyett egy piaci alapon működő cég vette át ezt a piacot. De ha olyan felállásban egyezik meg a vendéglátós a zenekarral, hogy osztoznak a jegybevételen, és ezen nem is keres szinte semmit a vendéglátó, a 2-300 embernyi vendégsereg pár sört mégis csak legurít. 


Az egy másik kérdés, hogy a koncertek idején a mozinak nem egyszer maradt el film vetítése. Pedig a mozi bevétele az önkormányzati intézményhez folyik be.


2018 december 1-én például a Margaret Island lépett fel. Az AGORA aznap egy emailt küldött szét, ezzel a szöveggel:
“December 1-jén, szombaton a 19.45-kor kezdődő Bohém rapszódia és a 20.40-kor kezdődő Texasi láncfűrészes mészárlás című film vetítése technikai okok miatt elmarad.”

Megéri működtetni egy veszteséges vállalkozást?

70 ezer fős mozi forgalom, koncertek, belvárosi kávézó. A CAFÉ 5 Kft, az Opten adatai szerint mégis veszteséges cég. Míg 2015-ben valamivel több, mint 2 millió 7 ezer forint nyereséggel zártak, addig 2016-ban (abban az évben, amikor októberben 3 éves bérleti szerződés hosszabbításért folyamodtak az önkormányzathoz) végül 7 millió 600 ezer forint mínuszt termeltek. 2017-ben az Opten adatai szerint 14 millió forint volt a veszteség. A cég bevétele csupán nettó 21 millió forint volt. 


Keresték a CAFÉ 5 Kft.-t hogy megtudják, 2004-ben milyen üzleti tervvel, milyen vízióval nyitották meg a kávézót, hogy 2016-ban egy veszteséges évben miért szerették volna újabb 3 évre bérelni a helyet, és miért ragaszkodnak egy veszteséges cég üzemeltetéséhez, bár a cég egyik tulajdonosa Hetényi Norbert azt ígérte küld választ, ez az egyeztetett határidőig nem történt meg. 
Keresték a szombathelyi önkormányzatot is, tőlük azt szerették volna megtudni, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben miért nem pályáztatták meg a bérleményt, és hogy elégedettek e azzal a bérleti díjjal, amit a CAFÉ 5 Kft. most fizet. Választ egyelőre innen sem kaptak.

Szólj hozzá!

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.