Több hete húzódik már, hogy megtudhassuk Melega Miklós, KDNP-s önkormányzati képviselőnek, a Vas Megyei Levéltár igazgatójának véleményét a közalkamazotti státusz megszüntetéséről, ami a közgyűjteményben és a kultúrában dolgozókat érinti. Az erről szóló törvényjavaslatot Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök helyettes nyújtotta be.
Melegát korábban hiába kérdeztük, nem nyilatkozott az ügyben. Később azt ígérte, hogy Facebook-oldalán teszi közzé véleményét. Ez most megtörtént. Melega posztját változtatás nélkül közüljök.
Elöljáróban
Két évtizedes személyes tapasztalataim szerint a kulturális intézmények, közgyűjtemények szakmai gárdája elhivatott, a dolgozók feladataikat gyakran az elvárható szinten felül teljesítik. Vannak látványos eredményeik, gazdag a programkínálat, de ezeket csak komoly erőfeszítések árán lehet felmutatni. Az intézmények működtetéséért, a látogatók számára szervezett változatos rendezvények megvalósításáért és saját megélhetésük biztosításáért a dolgozóknak mindennapos küzdelmet kell folytatniuk. A „frontvonalban” tevékenykedők a magyar nemzeti kultúra szolgálatában vívják mindennapos harcaikat.
Számukra az idei év valószínűleg mérföldkőnek számít majd, de jelenlegi ismereteink birtokában nehéz objektíven megítélni, hogy néhány év távlatából visszatekintve hogyan értékeljük majd azt az átalakulást, amelynek körvonalai még csak most rajzolódnak ki előttünk, és amely alapvetően a közalkalmazotti jogviszony kivezetése formájában ölt testet.
Annyi bizonyos, hogy változásra, a helyzet gyökeres rendezésére – amint ezt látható módon a kormányzat is érzékeli – feltétlenül szükség van.
Az időzítés
A közalkalmazotti jogviszony kivezetéséről szóló bejelentés időzítése – ami éppen a húsvéti hosszú hétvégére esett – nem volt a legszerencsésebb választás, hiszen tudható, hogy a nagy változások az emberek jelentős részében általában bizonytalanságot szoktak kelteni, de a hír véleményem szerint inkább azért keltett hullámokat, mert a kilátásba helyezett átalakítás az érintettek egy jelentős részét készületlenül érte. (Vezetői szinteken ugyanakkor már hónapok óta hallani lehetett olyan, minisztériumból érkező információkat, amelyek egy ilyen lehetséges forgatókönyvről szóltak.)
Véleményezés és egyeztetés
A szakszervezetek számára véleményezésre adott idő – az említett hosszú hétvége – szűkre lett szabva, ugyanakkor – ami talán fontosabb – a részletkérdéseket tisztázó egyeztetésekre ennél sokkal hosszabb idő áll rendelkezésre. Ezt bizonyítja, hogy már a múlt hétig mintegy 30 szakmai szervezet fejhette ki álláspontját a minisztérium illetékesei számára, így a jelenlegi törvény-előkészítési fázisban lehetőség kínálkozik arra, hogy a hasznosítható javaslatok beépüljenek, s ezáltal az érintettek véleményét is figyelembe vevő végeredmény születhessen meg.
Bértábla és az illetmények
A kulturális területen dolgozók fizetésrendezése lényegében a rendszerváltás óta várat magára, kormányoktól független adóssága ez a magyar társadalomnak. A szektor helyzetét jellemzi, hogy jelenleg is a 2008. évi szinten befagyasztott bértábla van érvényben, bár a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utóbbi esztendőkben a kormányzati intézkedéseknek – a minimálbér erőteljes emelésének – köszönhetően a legalacsonyabb fizetésű és végzettségű dolgozók évről-évre igen komoly illetménynövekedést könyvelhettek el. Esetükben ma már nem beszélhetünk alacsony fizetésekről. A magasabb végzettségű, magasabb fizetési osztályba és fokozatba sorolt, és ennek köszönhetően eredetileg valamivel jobban megfizetett munkatársak ugyanakkor ezzel párhuzamosan nem részesültek érdemi fejlesztésben, ami a bérfeszültség fokozódásához vezetett.
Az elmúlt évtizedben a közszféra bizonyos stratégiai jelentőségű ágazataiban, például a közoktatásban, az egészségügyben, a rendvédelmi szerveknél, a jogszolgáltatásban és az államigazgatási dolgozók esetében megtörténtek – az általában több lépcsőben végrehajtott – jelentős bérrendezések. E szektorok első helyre sorolásának társadalmi indokoltsága vitathatatlan, és a költségvetés nyilván nem bírta volna el az összes ágazatra egyszerre kiterjesztendő illetményemelést. A bérfejlesztésből kimaradó kulturális szakma képviselői ezt a helyzetet kellő önmérsékletet és realitásérzetet tanúsítva vették tudomásul, ugyanakkor várták, hogy egyszer végre ők is sorra kerüljenek. Bérhelyzetük tarthatatlanságát felismerve aztán 2017-ben a kulturális szektorban dolgozók kaptak egy 15%-os illetménypótlékot, ami már érzékelhető nagyságrendet képviselt, ugyanakkor a korábbi évek lemaradását csak részben kompenzálta. A bérrendezés kérdése az elkövetkezendő években is időről-időre szóba került, de az átmeneti megoldásnak tekinthető pótlék fenntartása mellett a végleges megoldás folyamatosan halasztódott, egészen mostanáig.
A közelmúltban kilátásba helyezett 6%-os béremelés ugyan nem tudja behozni a korábbi években kialakult lemaradást, a jelenlegi koronavírus járvány miatt kialakult rendkívüli viszonyok között mégis értékelni kell ezt a nagyságrendet is, mert a vészhelyzet kihirdetésével járó korlátozások miatt kieső bevételek, illetve az előre nem tervezett védekezési kiadások következtében az államháztartás helyzete nehéz, és irreális elvárásokat ilyen makrogazdasági körülmények között nem méltányos támasztani.
Ha ez az emelés csak az első lépcsőfokot jelenti, amelyet az elkövetkezendő években továbbiak is követnének – ahogy erre vonatkozóan lehetett hallani óvatos utalásokat –, akkor reménykedhet a kulturális szektor abban, hogy a dolgozók a közeljövőben tényleges javulást érzékelhetnek, és akkor nem hiába vártak ilyen hosszú ideig türelemmel anyagi helyzetük rendezésére.
(folytatása következik)
