Váratlan helyen, egy Kisalföldnek adott interjú közepén dobta be múlt héten Győr polgármestere, Dézsi Csaba András azt a viszonylag radikális elképzelést, hogy felújítás helyett elbontanák a Győri Nemzeti Színház 1978-ban átadott belvárosi épületét. A színház helyén park és mélygarázs lehetne, a színház pedig az Árkád melletti területre költözhetne egyéb kulturális létesítményekkel együtt. Az oka ennek az, hogy Dézsi szerint a felújítás nem lenne elégséges energetikai szempontból, és egyébként sem lehet parkolni a színház körül.
Most az Építészfórum hasábjain
a győri építészet egyik igazi szakértője, a Modern Győr portál alapítója és szerkesztője, Hartmann Gergely fejtette ki a véleményét az ügyben.
Az épület eredeti céljáról Hartmann ezt írja: „Az új jövevény határozott céllal érkezett. Nem alkalmazkodni és igazodni jött, hanem ő akarta kifejezni a város új identitását. Egy kulturális, közigazgatási és ipari regionális központnak, amely gazdag hagyományának éppúgy tudatában volt, mint akkori gazdasági erejének. Új szimbólum akart lenni, nem mellesleg azáltal, hogy betöltötte azt a kulturális és társadalmi űrt, amit egy állandó kőszínház csaknem fél évszázados hiánya jelentett.”
A Modern Győr szerkesztője szerint „pont a színház épülete tűnik a győriek által leginkább elfogadott modern épületnek, sőt, ha bárki az országból ismer és értékel néhány vidéki modern épületet, akkor jó eséllyel köztük van a Győri Nemzeti Színház”, ami „a város-sziluett elengedhetetlen része”, és ami az 1945 utáni építészet egyik kulcsemléke – a cikkben aztán felidézi a színház építésének történetét, helyét a városban, építészeti jelentőségét a Modern Győr kotábbi posztja mentén.
A lebontás azért is problémás az építész szerint, mert „amennyiben reális lehetőségként megfontoljuk a bontást, azonnal kiderül, hogy messze nem csak magáról az épületről van szó. A színház bármennyire is szoborszerű, nem egy különálló szigetként, hanem a belváros komplex rekonstrukciójának szerves részeként épült meg”, ráadásul
„a színház az, ami a formai átmenete megadásával tompítja a házgyári beépítés és a egyemeletes történeti házak fájdalmas ütközését”, tehát ívelt teteje átmenetet képez a különféle magasságú épületek között.
A parkok sem hiányoznak szerinte a városból: „Győr belvárosának nem a zöldfelületek hiánya a legégetőbb problémája. Belsejéből bármerre elindulva percek alatt zöldben találhatjuk magunkat: vagy az egyik folyóparton, vagy a Radó Szigeten, a Bisinger és a Honvéd parkban, vagy a Batthyány téren. Ezek ráadásul rengeteg, ki nem aknázott lehetőséget rejtenek még magukban. A mélygarázs (amely felett park kevésbé, legfeljebb zöldtető képzelhető el), immár az ötödik lenne a belváros határán, és ez még a korábbiaknál is beljebb kerülne, nagy autóforgalmat generálva.”
„A színház mostani helye egyébként is rendkívül előnyösen megközelíthető: a város szívében, gyalogosan, biciklivel, megfelelő menetrend esetén buszokkal is könnyen elérhető, és legfeljebb 5–10 percnyi sétára van bármelyik, már megépült belvárosi parkolóháztól. Ráadásul mint nagy látogatottságot generáló kulturális központ, a belváros életére, az amúgy is a plázákkal küzdő helyi kereskedelemre és a szolgáltatásokra is nyilvánvalóan jó hatással van” – írja Hartmann. Az építészeti és egyéb megfontolásokon túl pedig ott van a kérdés, hogy egy bontás esetén hogy lehete megmenteni Victor Vasarely világszerte ismert alkotását, vagy a belső térben Szász Endre két részből álló, Hollóházán készült porcelánfestményét.
Hartmann a cikkben felemlegeti egyébként az Ifjúsági Ház 2016-os elbontását az előző városvezetés alatt, ahol a felújítás-újragondolás helyett szintén bontottak, parkolólemez épült a a szakma és a laikusok tiltakozásának dacára. Ennek kapcsán írja: „az elhamarkodottnak tűnő nyilatkozat ellenére sem tehetünk mást, mint bízunk abban, hogy a mostani városvezetés ennél átgondoltabb és koherensebb víziót alakít ki a város kulturális intézményeiről és építészeti örökségvédelméről”, ennek részeként pedig egyébként üdvözölné, ha a korábban elfogadott átépítési terveket átgondolná a város.
A színház elbontásának ötlete egyébként megosztó a városban: kiderült, hogy sokan tényleg nem szeretik az épületet, de sokan inkább ragaszkodnak hozzá: nem reprezentatív szavazásunkon 65 százalék mondta, hogy nem bontaná el az épületet, a színház jó helyen van ott, ahol van. A szavazók negyede elbontaná, és jónak tartja az Árkád melleti területet, 7 százalék pedig elbontaná ugyan az épületet, de ugyanazon a helyszínen építene új színházat.
