Dézsi akár még le is bontaná a győri színház épületét, park lehetne a helyén

Ugytudjuk.hu

2020-04-09 13:47:00
Az Árkád melletti üres telken képzeli el a város új kulturális központját a polgármester.

Interjút közölt Dézsi Csaba András fideszes győri polgármesterrel a Kisalföld. Az anyag nagyrészt a koronavírusról szól és sok olyan dolog elhangzik benne, amit az Ugytudjuk.hu olvasói múlt pénteki interjúnkban olvashattak. Ilyen például a maszkosztás, amit a polgármester ismét látszatintézkedésnek nevezett, bár úgy fogalmazott:

a maszkokat városnak „első körben” oda kell koncentrálni, ahol az első ellátási vonalban dolgoznak emberek,

azaz az egészségügybe, szociális ellátóhelyekre, a közellátásba, a tömegközlekedésbe.

A polgármester emellett kitért néhány már folyamatban lévő fejlesztés jövőjére is. Ezek közül a legérdekesebb talán, hogy

a januárban megválasztott polgármester gondolkozik azon, hogy felújítás helyett teljesen lebontsák a színház belvárosi épületét.

„Azt tapasztalom, hogy a színház ormótlan épületét nem annyira szeretik a győriek. Felmerül a kérdés, hogy mennyire érdemes toldozni-foldozni így egy színházat rengeteg pénzért, ami ezáltal még vagy ötven évig rontaná a városképet” – mondta a polgármester.

Az ő elképzelése az, hogy érdemes lenne egy új kulturális központot létrehozni Győr városában az Árkád mellett lévő üres telkeken. „Ott meg lehetne építeni egy hangverseny- és konferenciatermet, ami nagyon kellene már Győrnek, egy vadonatúj, modern színházat és egy rockkoncertekre is alkalmas ifjúsági és művészeti közösségi teret kiállítótermekkel, próbatermekkel, klubokkal. Nem utolsósorban elegendő parkolóval. Így a színházat és a balett-társulatot sem kellene ideiglenesen, áldatlan körülmények közé évekre kitelepíteni” – mondta.

A kérdésre, hogy akkor mi lesz a színház épületével, azt felelte:

„Lehet, hogy most eretnek dolgot mondok, de vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy lebontanánk a színházat és helyette egy nagy zöld parkot hoznánk létre a belvárosban, ami alatt van három szint garázs.”

A polgármester szerint a felújítás sosem lenne tökéletes, az egész beruházás egy nagy problémahalmaz. Dézsi szerint „a jelenlegi épület energetikailag katasztrofális. Ha megújítjuk, akkor is az marad. Úgy tudom, hogy sajnos a színház felújításának tervezésénél a balett és a színház vezetőjének a véleménye nem nyomott túl sokat a latban.”

A győri színház épületét 1973 és 1978 között építették, idén tehát negyvenkét éves lesz az épület, amelynek oldalát Victor Vasarely mozaikjai díszítik. Építéséről a Modern Győr írt korábban hosszabb cikket.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.