Ellenzéki operatív törzset állítana fel a Momentum a járvány okozta válság enyhítésére

Fehér Buda 2020-09-10 15:06:11
Meg is hívták a 2022-es együttműködésben résztvevő pártok elnökeit és társelnökeit.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy mai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a koronavírus járvány okozta válság enyhítése és a második hullám negatív hatásainak megfékezése érdekében ellenzéki operatív törzs felállítását kezdeményezi, melybe meg is hívta a 2022-es együttműködésben résztvevő párt elnökeit, társelnökeit. Fekete-Győr szerint az ellenzék 2022-től közösen szeretné kormányozni Magyarországot, ehhez pedig arra van szükség, hogy egy ilyen nemzeti sorskérdésben, mint amilyen a koronavírus-válság, közösen tudjanak fellépni. 

Az ellenzéki operatív törzs feladata a tervek szerint az lenne, hogy

egységesen, közösen tegyenek javaslatokat a kormánynak a járványkezelésre, és közösen fogalmazzanak meg kritikát az éppen aktuális járványügyi intézkedésekről.

Emellett országos szintre emelnékazokat a jó gyakorlatokat, amelyeket az ellenzéki vezetésű önkormányzatokban látnak, valamint országos kezdeményezéseket, adománygyűjtéseket is indíthatnának a jövőben. Hozzátette: Karácsony Gergely és Jakab Péter már biztosították a támogatásukról a kezdeményezést, ott lesznek az ellenzéki egyeztetésen. 

 

Security Check Required

null

 

A második hullám kapcsán Fekete-Győr elmondta, hogy szerinte a kormány a nyáron nem készült fel a második hullámra, helyette inkább körbejachtozták az Adriát, pedig Magyarország komoly elszegényedés elé néz. A Momentum elnöke hozzátette, a kormány tagjai nem tettek lépéseket a gazdaság védelmére: mára a munkanélküliek száma megközelíti a 400 ezer főt, az élelmiszerek drágulása a nyáron pedig a 7%-ot is meghaladta. 

A Momentum bejelentésére az LMP egy nyílt levélben reagált, amiben azt írják, elfogadják a felkérést, de hozzátették, nem akarnak politikai kérdést csinálni a járványból. A teljes levelet a következőkben változtatás nélkül közöljük:

Kedves András!

Köszönjük a meghívást az ellenzéki operatív törzsbe. A meghívást természetesen elfogadjuk, hiszen mi is fontosnak tartjuk megmutatni, hogy az ellenzéki pártok képesek hatékonyan együttműködni. Két szempontot azonban előzetesen szeretnénk felvetni a javaslat kapcsán. Egyrészt, meglátásunk szerint az elmúlt hónapokban pont az volt a legnagyobb probléma, hogy a kormány a legtöbbször politikai, és nem tudományosan megalapozott szakmai döntéseket hozott a víruskezelés kapcsán. Óva intenénk az ellenzéket attól, hogy ugyanezt tegye, és partnerei legyünk a Fidesznek abban, hogy politikai kérdést csináljunk egy olyan kérdésből, ahol pont az ellenkezőjét kéne tenni. Nekünk még az idei év se volt elég arra, hogy képzett epidemológusnak és/vagy infektológusnak érezzük magunkat, ezért szigorúan tudományos kérdésekben továbbra sem tervezünk megszólalni.
Ugyanakkor eggyel távolabbról nézve a helyzetet nagyon is látunk olyan terepet, ahol az ellenzéknek határozottan fel kell lépnie. A koronavírus okozta gazdasági válságot a kormány ugyanis egészen tragikusan kezeli, az elmúlt tíz évben látott perverz újraelosztás talán most ér a csúcsára. Az államnak most kiemelt feladata lenne ott lenni, és segítő kezet nyújtani mindenkinek, aki önhibáján kívül lehetetlen helyzetbe került, de sajnos Magyarországon újra csak nagy szavak és embertelen döntések jutottak százezreknek. Meggyőződésünk, hogy itt közösen kell fellépnünk és megmutatni, hogy ez igenis lehetne másképp, az állam nem csak gáncsolni és lenyomni, hanem segíteni is tud.

A meghirdetett együttműködésben azzal a reménnyel tudunk részt venni, hogy sokkal inkább az utóbbi célt fogja szolgálni, és közösen talán reményt tudunk adni emberek százezreinek, hogy nem hagyta őket magukra a politika.

Üdvözlettel:

Schmuck Erzsébet, Kanász-Nagy Máté,

az LMP társelnökei

 

Címlapfotó: Fekete-Győr András Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.