Elérték: közmeghallgatást tartanak a Kőszegi-hegységre tervezett erdészeti út témájában

Nagy Donát 2020-05-28 14:15:00
Talán így választ kapnak a civilek a két éve feltett kérdéseikre.

Néhány hete írtunk először a Kőszegi-hegységre tervezett, úgynevezett erdészeti feltáróútról, aminek kálváriáját azóta is nyomon követjük. A beruházás lényege, hogy a Meszes-völgyön át szeretne a Szombathelyi Erdészet egy új utat építtetni, ami a hatástanulmány szerint ezen a szakaszon a legkézefekvőbb.

Még nyugalom van a kőszegi erdőben, ahová új utat vágnának

Madárcsicsergés, szarvasbogár, rókalyukak. Egy rövid sétát tettünk a Kőszegi-hegységen, felfedezve a leendő erdészeti út nyomvonalát és közvetlen környezetét, közben pedig igyekeztünk megörökíteni nem csak a látottakat, hanem az érzéseinket is. A Kőszegi-hegységre tervezett erdészeti út nyomvonalán sétáltunk, és legszívesebben leheveredtünk volna egy fa tövébe.

A leendő út mellett élők már két éve is kérdéseket tettek fel a tervezett építkezésről, de hiába, válasz nem érkezett hozzájuk. Az erdészettől mi is lepattintó e-mailt kaptunk, ahogy az állami cég felügyelőbizottságának elnökétől is csak egy aláíráscsere fért bele a bruttó 300 ezres fizetésébe. Viszont a beruházás projektmenedzserétől, valamint Kőszeg polgármesterétől már sikerült érdemi információkat is szereznünk.

Tegnap már Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője is azon az állásponton volt, hogy a környéken élőket be kéne vonni az egyeztetésekbe. Ő ugyan arra gondolt, hogy várjuk meg a Kőszeg önkormányzata által közzétett e-mail címre írt leveleket, ám tegnapi dátummal már közmeghallgatásra invitáló meghívót kaptak az érintettek.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. (9700, Szombathely, Saághy István utca 15.) megbízásából eljáró Nardai Márton környezetvédelmi szakértő (9700, Szombathely, Szent Imre herceg útja 152.) által, a Kőszeg Meszes-völgyi erdészeti feltáró út létesítésének előzetes vizsgálata tárgyában benyújtott kérelemre indult eljárásban a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. 4. par (5) bekezdése alapján 2020. június 29-én 17 órai kezdettel a Jurisics Vár Lovagtermében (9730, Kőszeg, Rajnis u. 9.) közmeghallgatásra kerül sor.

Az értesítés szerint a közmeghallgatáson csak előzetes regisztrációt követően lehet részt venni, maximum 75 fővel. Erre ezen a linken van lehetőség.

A maximalizált befogadóképesség miatt az értesítés megemlíti, hogy a közmeghallgatáson csak azok vehetnek részt, akik a hatásterületen élnek vagy tevékenykednek, ehhez pedig helyrajzi számot is kérnek a regisztráció mellé.

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést